Századok – 1992
Tanulmányok - Székely György: A polgári rend előzményeihez: a városi elit a 12–13. századi Európában V–VI/517
522 székely györgy itáliai város bizonyos fokú katonai önkormányzatot is jelentett: a várfalvédő szolgálat kötelezettsége a népköltészetben is tükröződött; Verona és Brescia milíciái városiak; Vercelliben a hadizászló megáldása (benedictio vexüli) utal a városi milíciára. Nem ellentmondás ezzel a városúrral való bizonyos összefonódottsággal, az, hogy Pavia 1024-ben lerombolta az ottani császári palotát. A városi lakosok viszont emberemlékezet óta őrizték a városfalakat, az autonóm katonai tevékenység mint a „szaracénok" elleni hadjáratok, all. század második felétől folytak. A város védőműveit a polgárok a magukénak érezték s ezekhez ragaszkodtak. IV. Henrik király ezért jótéteménynek szánta, amikor Lucca város 1081. évi kiváltságlevelében hangsúlyozta, hogy egyetlen hatalmasság, egyetlen ember se merészelje Lucca városának a várost körülvevő régi vagy új városfalát megrongálni, vagy éppen lerombolni. Ugyenebben a kiváltságban biztosította az uralkodó a luccaiakat, hogy sem a városon belül, sem fellegvárukban ne legyenek kötelesek királyi palotát építeni, s ne merészeljen senki náluk erőszakkal vagy hatalmaskodva ingyen vendéglátást követelni. Elnyerték azt a kiváltságot is, hogy ezentúl senki se merjen tőlük katonatartást követelni. Ha az eddigiek defenzív magatartást mutatnak, feltűnő, hogy a szomszédos városok elleni fegyveres akciók a 12. század elejétől szokásosak. Városközi katonai szövetségekről már a 11. század utolsó évtizedében említés történik, de első dokumentumai a 12. század derekától valók. A büszke Bologna a szabad comune keletkezése és virágzása jelének tekinti a 13. századi városfalak maradványait. Ez a comune rektorokat választott a hidak őrzésére, amit ismerünk 1287 és 1289. évekből. Az itáliai városok továbbá nem alkottak egyértelműen azonos jogi helyzetű területet, hanem a különféle városi övezetek jogi helyzete ismételten előfordul. Ezért lehet szó jogi helyrajzról az olasz irodalomban. Mind a pénzügy, mind a hadügy terén, amelyek utóbb a rendiképviseleti állam legfőbb állásfoglalási szférái, megvoltak tehát a lokális, legfeljebb a regionális igények a városok részéről. így érthető, hogy Firenzében 1224-ben kibővített tanácsülésen esett szó a Semifonte torony korábbi lerombolásáról, illetve Firenze város új és régi falainak fenntartásáról.5 Akár a városi önkormányzatra, akár az adóterhekre, akár a városi önvédelemre gondolunk, nyomban el kell hessegetni az összetartozás és egymásrautaltság valamiféle harmóniáját. Ellenkezőleg, még a közös jogok kivívása és őrzése is a nobiles, magnates ill, a populäres (nobili e popolari, magnati e popolani) harcai közepette ment végbe. A 12-13. századi Itáliában a városok népességében mindenekelőtt a régi arisztokráciához tartozók tűntek ki, mint a városi házak és városkörnyéki, grófságbeli (contado, comitatus) földek tulajdonosai. Ezek a famíliák igen gyakran kastélyok és földesúri jogok birtokosai. Óseik egykor a gróf mellett töltöttek be tisztségeket és ezáltal hűbéreket kaptak; de a város püspökéhez is hűbéri-hűbéresi kapcsolatok fűzték őket. Ezek a családok monopolizálták kezdetben a közösségi tisztségeket, de jogászokat és gazdag kereskedőket is adtak. Fontos eleme volt az itáliai városi lakosságnak a városi bvagság (milites). A jogászok társadalmi tekintélye annyira emelkedett, hogy némely kommunáiban az egyszerű milites fölé emelkedtek és a tanácsban az apátokkal azonos helyük volt. Ezáltal az egyetemi képzettség emelt egy hivatást az elitbe. Némileg más volt a helyzet Velencében, amely nem ismerte a hűbéri vi-
