Századok – 1992
Tanulmányok - Senga Toru: A besenyők a 8. században V–VI/503
508 seng a to ru ellen, és végül 754-re a karlukok teljes vereséget szenvedtek az ujguroktól és többségük elhagyván a Kara-Irtis és az Urungu vidékét a türgisekhez mentek, úgy mint 746-ban.3 1 Amint láttuk, az 5. Hor követ jelentése a karlukoknak a nyugatra és délnyugatra való költözése után keletkezett állapotot tükrözi, ami ugyanakkor arra enged következtetni, hogy az ujgurok már az Altaj-hegységtől nyugatra is gyökeret vertek Mivel az ujgurok 744 után nem sokkal késóbb — talán 754-re — birtokukba vehették a baszmilok szállásterületét is,3 2 amelynek központja Pei-t'ing közelében volt,3 3 valószínűnek látszik, hogy már a 750-es évek közepére Dzsungária jelentős része ujgur befolyás alá került.3 4 Abból azonban, hogy a tibeti forrás szerint a karlukoktól „keletre" az Og-rag-ok és ezektől „északkeletre" pedig az I-byil-kor-ok voltak, kétségtelen, hogy a karlukok és az ujgurok között az imént említett két törzs foglalt helyet. A kínai tudósítások szerint pedig a karlukok a Sui-yeh-chuan (Csu folyó) vidékére vagy az on oq kagán volt földjére költöztek, és elfoglalták Sui-yeh (Tokmak), Talasz stb. várakat.35 Ezekből arra lehet következtetni, hogy nem tartották kezükben az egész Szemirecsijét, hanem csak a nyugati és déli részét, kb. az Isszik-tó vidékéig.3 6 Ilyen körülmények között okunk van feltenni, hogy az Og-ragok valahol a Szemirecsije keleti vagy inkább északkeleti részén, az I-byil-kor-ok pedig a Tarbagataj-hegységtől délre eső vidéken helyezkedtek el.3 7 Az elmondottak fényében úgy véljük, hogy a besenyők szállásterülete, amely az I-byil-kor-októ\ „északnyugatra" volt, a Tarbagatajtól északra, a Felső-Irtis vidékén lokalizálható, és határos volt az Ujgur kaganátus akkori nyugati, ill. északnyugati hatalmi szférájával. Nincs kizárva, hogy a Felső-Irtis jobb partján is éltek besenyők a 750-es évek első feléig, ameddig ott az ujgur hatalom meg nem erősödött. A besenyők délkeleten bizonyára szomszédosak voltak a karlukokkal, mielőtt az utóbbiakat az ujgurok nyugat felé űzték. Ezen következtetésünk nem ütközik azzal, hogy a Ha-la-yun-log-ok (Ala yundlug) - Hala yundlug = „tarka lovúak"), akik a tibeti forrás szerint a besenyőktől „nyugatra" voltak, — amint egyik írásomban rámutattam — a nyugat-szibériai alföld mocsaras vidékéről délre eső, az Ob, Irtis és Isim folyókat magában foglaló tágas területen helyezkedtek el.38 A szakirodalomban olyan nézet is hangot kapott, miszerint a Sui-shu T'ieh-le, törzsekről szóló fejezetében (84. fej.) a Bizánctól keletre említett néhány népnév között, amelyek nehezen tagolható 11 írásjegyből állnak, a besenyők is szerepelnek a Pei-ju alakban.3 9 Azonban bizonyossággal csak az alan (A-lan) népnév ismerhető fel, amelyet a Pei-ju követ a felsorolásban. Ha a kérdéses tagolás elfogadható, az azonosításnak akkor is vannak hangtani nehézségei.4 0 Ráadásul ha helyes az felfogásunk, hogy a tibeti forrásban szereplő besenyők nem alkottak külön keleti csoportot,4 1 bizonyos, hogy a besenyők a 7. század elején még nem lehettek ennyire nyugaton, mint ahogy a Sui-shu állítja a Pei-ju-iól. Egyelőre még nem tudjuk kideríteni, hogy a kínaiak milyen írásjegyeket használtak a besenyők jelölésére. Csak találgatni lehet, hogy a besenyők milyen körülmények között indultak nyugatra a Volga és az Urál vidékére. Érdekes ebben a vonatkozásban megemlíteni B. Je. Kumekov nézetét, miszerint a kimekek (nála kimakok), akik az Altájtól északra az Irtis mentén voltak a 8. század közepéig, a 8. század második felében és a 9. század elején két irányba vándoroltak: az egyik csoport dél vagy délnyugat felé a Tarbagataj és a Nyugati-Altaj vidékére vonult, majd a 9. század elején az Északkeleti
