Századok – 1992

Történeti irodalom - Milnyikov A. Sz.: Iszkusenle csudom: „Ruszki princ” ego pro$ dvojniki-szamozvancü (Ism.: Niederhauser Emil) III–IV/484

történeti irodalom 485 tárak mellett még Németországban található levéltárakat is (a Schleswig-Holstein-i tartományi levéltárat Kielben és az alsószászországit Wolfenbüttelben), meg természetesen az 1917 előtti forráskiadványokat és a régebbi és újabb, 1917 utáni szakirodalmat is. Ennek megfelelóen igen sokágú az elbeszélés, kiterjed Ш. Péter életrajzára, de külön fejezet szól Stepan Maliról meg Pugacsovról. Az utóbbi esetben nem a felkelés eseménytörténetét adja elő, hiszen azt bőven feldolgozták, hanem csak a saját szempontjából fontos dolgokat. Ш. Péternek, II. Katalin férjének rossz sajtója volt. (Már az is jellemző, hogy II. Katalin férjeként kell bemutatni.) Katalin gondoskodott róla, hogy minden rosszat elhíreszteljen férjéről. S mivel a történetírás mindig a győzteseket dicséri, el is hitték Katalinnak. Milnyikov hosszasan idézi a propaganda szólamait. Aztán ezzel szemben ugyancsak kortársak emlékezéseiből, még inkább pedig Péter saját rendeleteiből, leveleiből egy másik képet rak össze. Péter rendelte el a nemesi szabadságot, vagyis a nemesek kötelező állami szolgálatának az eltörlését, ó szüntette meg a titkos kancelláriát, amely a politikai rendőrség funkcióját látta el. Amnesztiát adott az óhitűeknek (szakadároknak), ami egyfajta lelkiismereti szabadság felé mutató jel volt Szekularizálta a kolostori birtokokat, jobbágyaikat az állami parasztok rendjébe emelte. Sokszor járt a városban kíséret nélkül. Már trónörökös korában szívesen beszélgetett az egyszerű emberekkel. Gyakran jelent meg váratlanul a fővárosi hivatalokban, hogy ellenőrizze a munkát. Ezért sem szerették az elit tagjai. Féléves uralkodásának a híre elterjedt, a nép körében ezért vált népszerűvé, talán már trónörökös korában. Milnyikov sok hibáját is elismeri, felfortyanó természetét, akaratosságát, de mégis úgy látja, hogy a felvilágosult abszolutizmus tipikus képviselője, objektíve. Hogy ehhez mennyire volt meg a kellő műveltsége, arra a szerző sem tud bizonyítékokat hozni, rendeleteinek megindoklásából következtet főképp. Azt is hangsúlyozza, hogy uralkodása első napjától kezdve, már a trónralépést bejelentő kiáltványban, Nagy Péter örökösének és ügye folytatójának mondta magát (végül is Péter egyik lányának volt a holstein-gottorpi német hercegtől származó fia). Milnyikov kissé II. József mintájára ábrázolja őt, s valami hasonlóságot csakugyan fel lehet fedezni. Milnyikov alapvetően ezzel magyarázza, hogy a nép körében Péternek parasztvédő, jobbágyfelszabadító híre támadt, holott persze erről nem volt szó. Az a mód, ahogy Katalin letaszította a trónról, s néhány nap után meggyilkoltatta, csak még rokonszenvesebbé tette, hamar elterjedt csodás megmenekülésének a híre, ez a csoda, amely megkísérti a népet, s a nép hinni akar a csodának. Ezért tud a szerző már az 1760-as évekből hét III. Pétert felsorolni, nem mindegyikről lehet tudni, hogyan hívták valójában. Milnyikov arról is hosszan ír, hogyan terjedt el egyéb etnikumok körében III. Péter híre, ez magyarázza montenegrói és csehországi megjelenését, igaz, az 1775-ös cseh esetben nem III. Pétert emlegetnek, de a szerző szerint homályosan róla van szó. Utal arra, hogy Pugacsov kapcsolatba került csehekkel, szerbekkel, lengyelekkel, akik Oroszországban éltek. Kereskedők révén mindennek a híre eljuthatott más országokba is. Pugacsovnak a volgai németekkel is voltak kapcsolatai, Herrnhuterekkel (egy evangélikus szektával), ez magyarázza III. Péter hírének elterjedését német térületen. Egyébként Péter holsteni-gottorpi uralkodó herceg is volt, helytartók kormányoztak helyette. Ez is magyarázza a német kapcsolatokat. A schleswigi levéltárban Milnyikov talált egy latin nyelvű akrostichont (den Distichon-t, mint a forrás utólagos német elnevezése mondja), amely 1768-ra datálható, s arról szól, hogy III. Péter feltámad és uralkodni fog, s ezen csak kevesen csodálkoznak majd. Egyéb kapcsolatokra utal a szerző szerint, hogy az 1775-ös csehországi felkelés vezérét Sabonak vagy Sadlo-nak nevezték, magyarországi származású volt, tehát Milnyikov szerint lehetett szlovák. (A Sabo-Szabó név másra is utalhat persze.) Idővel III. Péter mellett fiát, Pál trónörököst emlegették, mint az eljövendő szabadítót. M. A. Benyovszkij (vagyis Benyovszky Móric), akit Milnyikov szlováknak mond, amikor társaival együtt elszökött Kamcsatkáról, Pálra esküdött fel. Persze Pál esetében a szerző sem tud népszerűsége mellett úgy érvelni, mint III. Péter esetében, de joggal hivatkozik a trónörökös és Katalin közti rossz viszonyra, háttérbe szorítottságára, aminek ugyancsak híre terjedhetett. Az utolsó fejezetben Milnyikov arra is kitér, mennyire bizonytalan a 18. század Oroszországában, ki a jogos uralkodó és ki az álcár (az orosz szamozvanyec - aki önmagát kiáltotta ki' — hívebben adja vissza az ellentétet, mint a magyar kifejezés). Hiszen ott volt VI. (III.) Iván, Péter bátyjának az unokája, akit Anna császárnő utódjául rendelt, csecsemő korában valamivel több mint egy évig névlegesen uralkodott is, aztán Erzsébet puccsal eltávolította, szüleivel együtt Arhangelszk közelébe száműzte, később a schlüsselburgi börtönbe záratta. Atyját és a száműzetésben született testvéreit majd csak Katalin ereszti haza 1780-ban, 39 év után. VI. Iván 1764-ben halt meg a börtönben, egy valószínűleg provokációból származó állítólagos szökési kísérlet alkalmából megölték. III. Péter egyébként meg is látogatta egyszer a börtönben, s azután könnyíteni akart a sorsán, de közben őt is detronizálták. VI. Iván volt a legitim uralkodó, vagy az őt leszállító Erzsébet, vagy ő utána III. Péter? Vagy az utóbbi kettő, Katalinnal együtt,