Századok – 1992
Közlemények - Tófalvi Zoltán: A sóvidéki népoktatás története 1848-ig III–IV/427
442 tófalvi zoltán az olvasás megtanulásával. Az írás elsajátításához használt, homokkal megtöltött ládikát, a viasszal bevont falapot a Sóvidék kisiskoláiban is alkalmazták.9 5 A számolás, mint tantárgy nehezen találta meg helyét falusi kisiskoláinkban, a leányoknak nem is tanították: „A leánygyermekek, mint a régi időkben az olvasásra, Éneklésre és a mi. Sz. Vallásunkat magokba foglaló Cathecismusokra Tanítassanak és a jó erköltsökben neveltessenek."9 6 A felvilágosodás reformtörekvéseinek térhódításával a jozefinista államigazgatás a falusi kisiskolákban új tantárgyak bevezetését szorgalmazta. A Református Főkonzisztórium 1786-ban kiadott népiskolai rendelete előírta az aritmetika, história, geográfia és mezei ökonómia oktatását. A latin nyelv tanítását viszont megtiltotta, s helyette a német nyelv alapelemeinek elsajátítását szorgalmazta.97 A sóbányák mellett működő állami iskolák legfontosabb feladataként éppen a német nyelv elsajátítását jelölték meg. Az elnémetesító politika szellemében a német nyelv alapos ismeretét a tanító és tanuló számára egyaránt kötelezővé tették. A parajdi tanítókat számtalanszor megintették ebbeli hiányosságukért. A német nyelven kívül kevés betűvetést, olvasást és számtant tanultak. Gyakorlati jellegű tantárgyak oktatásáról egyeden egy adat sem maradt fenn. 9 8 Az unitárius iskolák tanrendjéről írta Kovácsi Antal: „A falusi iskolákra nézve az első rendszeres tervet 1817-ben találom a mesteri utasításban. Túlteng benne a latin, sőt előfordul a német is, aztán kis- és nagy káté, szent história, éneklés, számolásból a négy alapművelet, Erdély földrajza, a történelemből is valami és bár a gazdaságról is tanulhatnának valamit."9 9 A reformtörekvések túlságosan lassan és nehézkesen, megkésve valósultak meg. Szinte teljességgel hiányoztak a természettudományokban és gyakorlati tárgyakban járatos iskolamesterek. A korabeli sajtó is jelezte a falusi kisiskolák elmaradottságát. Erdődi János, a Nemzeti Társalkodó munkatársa, 1839-ben huzamosabb időt töltött Korondon. írásában a 19. század eleji sóvidéki iskolákat így jellemzi: „Falusi oskolák e vidéken - sincsenek. Mert hogy egy néhány gyermek télen át egy hasáb fával a vállán, s kis ruha tarisznyájával nyakán, valamint csak nem minden falukban a ludimagisterhez ballag, hogy ott semmit se tanuljon - valóban említést sem érdemel."100 Ennek ellenére az iskolák korszerűsítéséért folyó harc lassan-lassan meghozta az első, valóban számottevő eredményeket. Az erdélyi unitáriusok 1841. augusztus 23-án éppen Korondon tartottak zsinatot, ahol kimondták — az oktatás megreformálását célzó törekvések mellett —, hogy „minden tárgy magyar nyelven taníttassék, még pedig az 1841^2. iskolai évben elkezdve". Korszakunk folyamán mai értelemben vett tankönyvi egyetlen falusi iskolában sem használtak. Az unitárius elemi iskolákban az 1848-as forradalmat megelőzően a következő kézikönyvek voltak forgalomban: Ábécé, mesékkel és erkölcsi történetekkel egyben; Székely Sándor: Földleírás és hazai történetek; Természeti és gazdasági ismeretek vázlata; számvetőkönyv; Brassai Sámuel: Az ábécé és számvetés; Sárosi Sámuel és Gyöngyösi István katekizmusa. A tankönyvek nem jutottak el elegendő számban a kisiskolákba, amint Szigethi Gyula Mihály a székelyudvarhelyi professzor 1831-es udvarszéki „felmérésében" is jelzi: „Gyermek kezibe-való, s annak elméjéhez alkalmaztatott könyv tsak kevés vagyon".101
