Századok – 1992
Közlemények - Tófalvi Zoltán: A sóvidéki népoktatás története 1848-ig III–IV/427
a sóvidéki népoktatás története 1848-ig 437 vedelmét. Hat sóvidéki falu összeírása maradt reánk,7 3 adataikat táblázatba foglalva adjuk: Fahi neve búza zab széna fa tandíj pénz napszám Összes Fahi neve köböl szekér rénes forint napszám Összes Alsósófalva 20 20 2 60 4 8 10 54 Rf 42 kr. Felsősófalva 15 14 1 96 9Rf 36 kr. 6 10 55Rf 54 kr. Parajd 3,5 --4 -llRf Siklód 24 30 4 36 lORf 4kr. 1 -72Rf 34 kr. Sóvárad 30 27 4 28 4Rf 48 kr. lORf 15 kr. -97Rf 17 kr. Szolokma 5 4 --3RÍ 24 kr. lRf 40 kr. -llRf 53 kr. A tandíjat az iskolás gyermekek szülei fizették, minden tanuló után évente 12 krajcárt. Sóváradon az elementaristákért 12 krajcárt, az emlékezetből tanulókért pedig 24 krajcár járt a mesternek. Felsősófalván a leányok tanításáért csak 10 krajcárt kapott a rektor. A szegény szülők gyermekei tandíjmentességet élveztek. Számuk eléggé magas volt, a vizsgált hat sóvidéki faluban 273 tanuló közül 86-ért (32%) nem fizettek tandíjat. A tanító apróbb juttatásai közé tartozott a „sabbathale", ennek fejében a siklódi mester minden gyermektől hetente egy tyúktojást kapott. A korondi unitárius felekezeti iskola tanítójának jövedelmét csak terményben közlik a források. 1824-ben 85 kalongya búzát, 87 kalongya zabot, 2 szekér szénát és 72 szekér fát kapott. Ugyanakkor a székelyszentmihályi tanító 180 kalongya búzát és 150 kalongya zabot. Emellett a tanulók számától függően — „Didactrum" néven — pénzbeli juttatásokat is kaptak.7 4 A tanítók gyakran tiltakoztak a bér elmaradása miatt, néha azonban olyan nagy volt a szegénység, hogy a tanító maga mondott le az őt megillető részről. Fogadott koszton élő tanítót említ az 1834-es korondi vizitáció megjegyzése: „A hallgatók közül igen sokan gabona és kenyér nélkül lévén, az ujj Mesternek a presbitérium határozása szerént 2 holnapra, 3 hetekre kosztot fogadott, melyért fizetett: 19 Magyar forintokat és 20 pénzt."7 5 A szegényes fizetés, a sovány jövedelem nemigen biztosította a megélhetést, ezért a mesterek arra kényszerültek, hogy valamilyen mellékkereset után nézzenek. Némelyek így jutottak jelentékeny többletjövedelemhez, és éppen ezzel biztosították maguknak a megélhetést. 1780-ban azért panaszolnak a siklódiak, mert Miklósfalvi István mester borkorcsmát tart, s miatta sok a háborúság.76 1785-ben az alsósófalviak azt róják fel Dáné János oskolamester hibájaként, hogy „az Gyermekeket magával viszi az erdőre venikéért (venyigéért), mogyoró vesszőért. A Sertéseit az Pityvarban hizlalta, holott jó Pajtája vagyon."7 7 Parajdon pedig „ki csizmadiaságával, ki pedig egyéb Mesterségével kereste kenyerét".7 8 Hiába tiltották a felsőbb hatóságok a tanítók mellékfoglalkozásait, intézkedéseiknek nem lehetett foganatja.
