Századok – 1992

Tanulmányok - Puskás Julianna: Zsidó haszonbérlők a magyarországi mezőgazdaság fejlődési folyamatában (Az 1850-es évektől 1935-ig) I/35

36 PUSKÁS JULIANNA vegyenek. A rendelet időszerűtlenségét bizonyítja, hogy a növekvő hitel és kölcsönszerzések szükségletei következtében hamarosan, 1819-ben sor került hatályon kívül helyezésére, két évtizeddel végleges eltörlése előtt. Magyarországon a robot- és termény-járadék szolgáltatásaiban beszorított jobbágyok gazdasági mozgástere meglehetősen korlátozott volt. Az árutermelő majorsági gazdálkodás térhódításával általában elsorvadtak a korábbi jobbágybérletek is. Nem mutatkozik a nyugat-európaihoz hasonló bérleti fejlődés. Az árutermelés bővülése tehát nem hozta létre tömegesen — mint pl. Angüában — a paraszt-bérlőket, akik a tőkés gazdálkodásban átmenettel tőkés bérlőkké válhattak volna. Az említett zsidó regálé-bérlők Magyarországon a tőkés bérlők előhírnökei. A 18-19. század fordulójától nemesi birtokokat adósságok fejében már nem ritkán bérlői zsidó termény- és álletkereskedők, valamint pénztőzsérek. Ezek esetenként egész uradalmakat is árendáltak (Pl. a Grassalkovich-féle gödöllői és hatvani és a Bretzenheim-féle sárospataki uradalmat. Ily módon olyan jelentős nagykereskedőnek lettek uradalmi bérleményei, mint a pesti Ullmannak, Wodianernek, Mandel Sélignek, Hirsch Sámuelnek. Goldner Mózesnek, Strasser Salamonnak, hogy csak a legismertebbeket említsem. Az 1850-es évek előtt a bérleti gazdálkodást nem jellemezte sem az innováció, sem jelentős tőkebefektetés. A jogi korlátok riasztólag hatottak volna ilyen kezdeményezésre. így a kapitalista fölbérletek ezen előhírnökei valójában a föld minél gyorsabb és minél több hasznot hajtó kizsákmányolására alakulhattak. Csak a kivételes esetekben láthatjuk ezeken a birtokokon a jobbágyok munkájának racionálisabb szervezésére irányuló próbálkozások nyomait. A 19. század első évtizedétől a hagyományos gazdálkodás lehetetlenülésével kialakult válságos helyzet és a Nyugat-Európa tőkés fejlődése által megcsillantott nagyobb lehetőségek a magyar nemesi reformereket 1848-ban a feudális intézmények lebontására késztették. A nyugati modell követésének szándéka már az 1840-es évektől ráirányította a figyelmet mint célszerű gazdálkodási formára az angol földhaszonbérleti rendszerre is. A jövő gazdálkodásának ideáljaként mezőgazdasági szakírók egyre gyakrabban propagálták a 3-500 holdas haszonbérletek alakítását a nagybirtokokon és uradalmakban (Korizmics, Letenyey). Ε tervekben a gazdasági konszolidálódás lehetőségei, reményei villantak fel elszegényedett köznemesek, a feudális gazdálkodás válsága következtében állásukat vesztett gazdatisztek számára. Miként jelentkezett az 1850-60-as évtizedekben a zsidók előnyös pozíciója a bérletekért folytatott versengésben? A jobbágyviszonyok megszüntetése után a gazdálkodásban a korábbinál még nagyobb súllyal vetődött fel a „hogyan, merre" kérdése. A majorsági földek a volt földesurak tulajdonai lettek, az úrbéres telkek pedig a volt jobbágyokéi. A polgári földtulajdonnak Európában egyedülállóan szélsőséges birtokmegoszlása jött így létre. Hatalmas területekkel rendelkező nagybirtokosok helyezkedtek el az agrártársadalom egyik pólusán, a másikon parcellákra szorult parasztok, valamint földnélküli agrárproletárok tömegei. A robotszolgáltatások megszüntetésével a volt földesurak