Századok – 1992

Történeti irodalom - Triumph in Adversity. Studies in Hungarian Civilization in Honor of Profesor Ferenc Somogyi on the Occasion of his Eightieth Birthday (Ism.: Niederhauser Emil) II/310

311 történeti irodalom A változatos témákat tárgyaló tanulmányokat a szerkesztők hét nagyobb részben csoportosították. Az első magával az ünnepelttel foglalkozik. Mindjárt az első tanulmányban ők maguk, Várdy Béla és Várdyné Huszár Ágnes mutatják be az eredetileg jogász képzettségű Somogyi Ferenc pályafutását. A Horthy-korszak szociálpolitikájában játszott szerepet viszonylag magas szintű beosztásban. 1945-ben Ausztriában maradt, 1949-került Clevelandbe, ekkor kezdett magyar történeti és művelődéstörténei tanulmányokat, sőt szintéziseket is publikálni, az oktatásban is részt vett, sokan emlékeznek rá szívesen mint egykori tanárukra. Décsy Gyula a Francisais, Francis, Ferenc név eredetét mutatja be nyelvészeti megközelítésben, keresztnévként csak 1181 óta használatos, Assisi Szt. Ferenc révén vált népszerűvé. B. Somogyi Sarolta összeállította Somogyi Ferenc műveinek jegyzékét, 27 könyv, 54 tanulmány, 295 újságcikk került ebbe bele, bár emigráns magyar lapokban írt cikkeinek egészére nem tudott a gyűjtés kiterjeszkedni. A második rész a korai Árpádoktól Rákóczi Ferenc koráig terjed. Kosztolnyik Z. J. a 12. századi német és magyar történelemről ad párhuzamos képet, kitérve a két államnak a pápasághoz fűződő viszonyára is, igen széles forrásbázissal. Gyékényesi Gatto Katalin Janus Pannonius nő-képét vizsgálja sok idézettel (a magyar fordításokat idézi és fordítja le angolra). Úgy látja, fiatalkori verseiben Janus a nőt mint szeretőt értékelte, paraphernaliáiban a hitvesi szerepet állította az előtérbe, későbbi elégiáiban pedig az anyaságot, saját édesanyját siratva. A tanulmány jegyzetanyagában bő utalások találhatók Janus angolnyelvű szakirodalmára. Domonkos S. László azt a kérdést veti fel, vajon Mátyás alatt a magyar kancellária humanista jellegű volt-e, s úgy válaszolja meg, hogy Vitéz János kancellársága idején 1471-ig igen, utána azonban már nem, bár később is akadt humanista kancellár Várdai Péter személyében, de ez a hivatal egészére nem hatott ki. Gabriel L. Asztrik adalékokat közöl az angol-német natio keretében 1495-1525 közt a párizsi egyetemen tanuló magyarokról, és részletesen tárgyalja Kémesi Márkus Márkot, aki 1523-35 proctor volt, Gabriel ismerteti az általa megfogalmazott jegyzőkönyveket, néhány facsimilét is közöl. Mihályi E. Gilbert a licentiatus intézményét tárgyalja a hódoltság korában. A katolikus papok számának csökkenése miatt az egyház laikusoknak is megengedte az igehirdetést és egyes szentségek kiszolgáltatását, anélkül, hogy ennek egyházi megalapozottsága lett volna, a szükség kényszerítette ki. A 18. sz. során a megváltozott helyzetben már nem fordult elő. Hivatalos egyházi intézménnyé majd csak a második vatikáni zsinaton válik, lehet, hogy a magyarországi előzmények ismeretében. Pázmány 1628-ban pontosan leírta az intézményt. Somogyi F. Léi Rákóczi és a magyar történeti küldetés címen inkább áttekintést ad a fejedelem tevékenységéről, elsősorban az emigrációban. A harmadik rész a romantikától a reformkorig mutat be tanulmányokat. Thomas Szendreyé címe szerint csak Vörösmarty és a romantika kapcsolatát tárgyalja, valójában az igényes cikk a preromantikát is érinti, az egész irányzatot elhelyezi a nemzeti újjászületés más népeknél is megmutatkozó eszmerendszerében, amelyben a múltnak kiemelt szerep jutott. Konkrétan is vizsgálja ezt a magyar irodalomban Dugonicstól kezdve (akit a preromantikába sorol). Hangsúlyozza, hogy a korabeli politikai kérdések és irodalomban nagyobb szerepet kaptak, mint az inkább hanyatló történetírásban. Az Auróra-kör tagjait, amely a Bécsből átvett formákat magyar tartalommal töltötte meg, Széchenyi küzdőtársainak nevezi. Várdy S. Béla Eötvös József három 1848 előtti politikai röpiratát elemzi, a jobbágyfelszabadításról, a börtönügyről és a zsidók emancipációjáról, és ennek kapcsán az egész magyar reformkor alapkérdéseit is felveti, hangsúlyozva az akkor divatos ír-magyar párhuzamot. Edsel Walter Stroup pedig a reformkori adóügy kérdéseit tárgyalja ugyancsak igen nagy hozzáértéssel és Bécs-ellenes éllel (Magyarország a beszedett adónak 15%-ával, a házi adóval rendelkezett szabadon, ez kevés volt). A magyar reformmozgalom nemesi jellegű volt, nem az uralkodótól indult ki. Ennek ellenére e mozgalom hajlandó volt a nemesi adómentességről való lemondásra az adójövedelmek feletti rendelkezési jog érdekében. Stroup szerint az persze nem tudható, hogy a nemesség milyen hányada fogadta el ezt a reformprogramot. A negyedik rész Trianontól a második világháborúig teijedő tanulmányokat közöl. Szilassy Sándor az ország útját mutatja be Trianonig, 1867-től a katasztrófát végeredményben a kiegyezésből vezeti le. Rektor A.Béla a magyar csendőrség történetéről és második világháborús szerepéről ad áttekintést. Úgy látja, szerepének voltak pozitívumai is, a második világháború alatti tevékenysége felső parancsra történt, kollektív felelősségrevonása nem volt indokolt. Ehhez csak azt tehetjük hozzá: lehet, hogy nem volt olyan fekete, mint 1945 után nálunk megítélték, de alkamasint olyan fehér sem, mint ebből a cikkből kitűnik. Clementis-Záhony R. Botond a Bárdossy-problémát és a második világháborúba való belépést veszi újra szemügyre, részben nyugaton publikált magyar és egyéb források alapján. Véleménye szerint a Jugoszlávia elleni fellépést az állam összeomlása utáni pillanatra időzítve eredetileg Teleki is helyeselte. Bárdossy sokszor támogatta Telekit a németek ellenében. A Szovjetunió elleni hadüzenetet is először helytelenítette, csak a nevezetes kassai bombázás után módosította állásfoglalását egy órán belül. (A kérdés újabb magyar vitairodalmát a szerző az 1985-ben lezárt könyvben természetesen már nem vehette figyelembe.)