Századok – 1992
Közlemények - Standeisky Éva: Antiszemita megmozdulások Magyarországon a koalíciós időszakban II/284
antiszemita megmozdulások a koalíciós időszakban 285 tani. Az antiszemitizmus a háború után egyre gyakrabban tömegdemonstrációkhoz kapcsolódott. A központi államhatalom már az ideiglenes kormány időszakában eltörölte a zsidók hátrányos megkülönböztetésére vonatkozó törvényeket. A zsidóságot ért sérelmek jóvátételére azonban nem került sor. A központi kormányzat, valamint a helyi közigazgatási szervek intézkedései általában nem tették lehetővé, hogy a hazatért zsidók megkaphassák jogos tulajdonukat. Az életük újrakezdéséhez szükséges anyagiakat többnyire külföldi segélyszervezetektől kapták.2 A kormányalkotó pártok (Függeüen Kisgazdapárt, MKP, Szociáldemokrata Párt, Nemzeti Parasztpárt) keveset tettek a Horthy-rendszer antiszemita propagandájától fertőzött tömegek felvilágosítása, nevelése érdekében. Mindezeknek szerepe volt abban, hogy az antiszemitizmus 1946-ban erősödött, számos más ebben az évben kiéleződött probléma mellett. A Szovjetunió befolyási övezetébe került országokban hasonló volt a helyzet. A legdurvább, legkegyetlenebb antiszemita atrocitások Lengyelországban voltak, ahol a három és félmilliónyi zsidóságból megközelítően kétszázötvenezren maradtak életben. A pogromoknak, lincseléseknek százak estek áldotatul. Még mindig kevés hiteles adatot ismerünk az 1945 utáni kelet-európai antiszemita megmozdulásokról. Az összehasonlító vizsgálat is még elvégzendő feladat.3 A túlélők nehézségei A megmaradt zsidóknak többnyire környezetük közönyével is meg kellett birkózniuk. Azzal a tudattal kellett új életet kezdeniük, hogy asszimilációs próbálkozásaik kudarcot vallottak. A zsidótörvények, a Holocaust után joggal ingott meg a befogadó nemzet jóindulatába, toleranciájába, együttérzésébe vetett hitük. A deportálásból, munkaszolgálatból, bujkálásból hazatért zsidók többsége azt érzékelte, hogy a magyar társadalom zsidóellenessége lényegében nem változott. Döbbenten és szorongva kellett tapasztalniok, hogy az 1944 márciusa előtt központilag manipulált, de tömegmegmozdulásokban nem jelentkező antiszemita indulatok egyre több helyen tömegeket ragadtak magukkal. A maradék zsidóságnak új egzisztenciát kellett teremtenie és új azonosulási, beilleszkedési stratégiát kellett találnia ahhoz, hogy élni, túlélni tudjon. Próbálkozásait nem fogadta egyértelmű rokonszenv. A megmenekült zsidók közül számosan voltak olyanok, akik régi életüket szerették volna folytatni: magyar zsidóknak vallották magukat, úgy akartak magyar állampolgárok lenni, hogy eközben zsidó voltukat se kelljen feladniuk. Általában nem politizáltak, a közélettől visszavonultan éltek. Mások — főleg fiatalok (köztük számos radikális baloldali, marxista is) — cionisták lettek, tudatosan készültek a palesztinai kivándorlásra. Jelentős volt azoknak a száma, akik korábbi világfelfogásuktól, foglalkozásuktól eltérő életutat választottak: általában olyan állásokba kerültek, amelyek korábban elérhetetlenek voltak számukra. Közülük sokan dolgoztak a politikai rendőrségen, általában vezető funkciókban, amelyet magasabb iskolai végzettségük is indokolt. A belügyminisztérium kommunista irányítás alatt állt. Az MKP vezetésének különösen érdeke volt, hogy az Államvédelmi Osztályon olyanok dolgozzanak, akik semmilyen szállal nem kötődnek a megelőző politikai rendszerhez, a
