Századok – 1992
Közlemények - Csöppus István: Komáromi norma – egy szociálpolitikai kísérlet II/259
276 csóppüs istván A 780 000 mezőgazdasági munkavállaló 14 éven aluli gyermekeinek száma 641550. Ennyi gyermeket kellett volna családi pótlékban részesíteni, ha beszámoljuk a 7-14 éves gyermek munkavállalók 29 922 létszámát is. Feltételezve, hogy évente és gyermekenként javasolt 25 P-t fordítanak segélyezésükre, ez az összeg: 16 038 750 P. Ha viszont a korhatárt 12 évre szállítjuk le a családi pótlékra jogosultak száma első gyermektől számítva kb. félmillióra csökkenne, ami 12 500 000 P terhet jelentett volna a munkaadók számára.8 8 A komáromi norma értelmében azonban csupán a harmadik gyermektől számítjuk a családi pótlék összegét. Ez esetben az 1930. évi népszámlálás szerint a Központi Statisztikai Hivatal kimutatása alapján a következő eredményekre jutunk:8 9 Foglalkozás 3 gyermekes 4 gyermekes Összesen Foglalkozás családból származó gyermekek száma Összesen Gazdasági cseléd 20.226 15.539 35.765 Gazdasági minkás 47.689 32.775 80.464 Összesen 67.915 48.314 116.229 Ha a 116 229 gyermekszámhoz hozzáadjuk az 5 gyermekes és ennél nagyobb családból származók számát, megközelítően 200 000 a segélyezendő gyermekek száma. Ez a komáromi norma értelmében évente 5 millió pengő terhet jelentett volna a munkaadók számára. Úgy véljük, a harmincas évek végén ennek az összegnek legalább a felét — igaz jelentős megterhelés mellett — a magyar mezőgazdaság elbírta volna. A szükséges összeg második felét az államnak kellett volna előteremtenie. A gyermekek cukorfogyasztásának emelése érdekében a vezetés abból indult ki: a cukor árának leszállítása egymagában nem elégséges, mert ez nem emelné a szegény néprétegek cukorfogyasztását, de nem volna elegendő „a kívánt politikai hangulatkeltéshez" sem.9 0 Ezért úgy vélték, az állam „csak az elemi iskolák tanulóit juttatná ingyenes cukorhoz városban és falun", azzal a feltétellel, hogy azt a tanulók az iskolában fogyasztanák el. Az elképzelés azonban nem tett különbséget munkás és paraszt, falusi és városi szegények és gazdagok gyermekei között. A javaslat megvalósítása évi 600 vagon cukor felhasználását jelentené, ha minden elemi iskolás három szem kockacukrot (20 gr) kapna. Ezt a mennyiséget további 100 vagonnal növelné a szülő nők és a csecsemők ellátásához szükséges cukor, ami kereken 3 300 000 P-be kerülne az államnak, ha q-ként 40 P-t fizet a cukorgyáraknak. „Ebből kb. 2,6 millió pengő megtérülne annak következtében, hogy a cukor tervezett q-kénti 20 P-ős árcsökkentése folytán mintegy 5%-kal emelkedik az ország cukorfogyasztása." Ezt is számításba véve, alig 1 millió pengő költséget jelentene a szóban lévő akció, (amelyet) „Imrédy cukorakciónak" akartak elkeresztelni.9 1 Miként a komáromi normát, úgy a tervezett Imrédy-féle cukorakciót is elsöpöpörte a második világháború szele és semmi sem valósult meg belőle. A tervbe vett igen-igen vérszegény szociálpolitikai intézkedések is csak vajmi keveset segítettek volna a magyar agrárproletáriátus nyomorúságos helyzetén. Jóllehet a komáromi norma nem valósult meg, jelentőségét nem szabad lebecsülnünk. Egyrészt a javaslat éberen tartotta a magyar közvéleményt és figyelmét a mezőgazdasági munkásság elhanyagolt sorsára irányította.9 2 Másfelől egyes kor-
