Századok – 1992
Közlemények - Csöppus István: Komáromi norma – egy szociálpolitikai kísérlet II/259
Csöppüs István KOMÁROMI NORMA - EGY SZOCIÁLPOLITIKAI KÍSÉRLET Az első világháborút követő években Közép- és Kelet-Európa országaiban földreform végrehajtásával kísérelték meg a falvak forrongó népét lecsillapítani. Valamilyen birtokpolitikai akció elől a trianoni békeszerződés következtében új határok közé szorított Magyarország sem zárkózhatott el. A kormányzat radikális földosztásra ugyan nem gondolt, csupán arra törekedett — nem utolsósorban a politikai konszolidáció mielőbbi megvalósítása érdekében —, hogy a nagybirtokrendszer meggyöngítése nélkül minél több nincstelen kapjon földet.1 E felfogás azonban elhibázottnak bizonyult, mert a kiosztott földek 50%-a — figyelembe véve az 1929-33-as gazdasági világválság súlyosbítható hatását is — kicsúszott a juttatottak talpa alól. 2 A vidék szociális feszültségét, a megélhetési gondok súlyosságát a mezőgazdasági munkanélküliek — különösen a harmincas évek első felében jelentkező — magas száma, valamint az alacsony kereseti lehetőség is fokozta. Amennyiben csak a napszám átlagbér és a búza éves átlagára alakulását hasonlítjuk össze, megállapítható, hogy 1938-ig a napszámbér emelkedése elmaradt a búzaár növekedése mögött. A szerény béremelkedés értékét is lerontotta a vásárlóerő csökkenése. Amíg 1929-ben egy másodosztályú férfi öltöny vételáráért 19,5 munkanapot kellett a napszámosnak dolgoznia, 1939-ben már 40,5 napot. 1. táblázat A búza éves átlagára, az átlagos évi napszámbérek alakulása Év Búza éves átlagára, P° Napszámbér, P Index II. rendű férfiruha ára, P A ruha ára hány napi napszámbérrel egyenértékű0 0 Év Búza éves átlagára, P° Napszámbér, P Búza éves átlagára Napszámbér II. rendű férfiruha ára, P A ruha ára hány napi napszámbérrel egyenértékű0 0 1929 24,36 2,62 100 100 51,20 19,5 1930 21,40 2,29 87,8 87,4 51,20 19,5 1931 19,74 1,94 81,0 74,0 53,20 27,4 1932 23,54 1,46 96,6 55,7 53,20 36,4 1933 18,06 1,32 74,1 50,4 53,20 36,4 1934 15,35 1,25 63,0 47,7 50,00 40,0 1935 17,31 1,28 71,1 48,9 50,00 39,1 1936 17,16 1,38 70,4 52,7 66,00 47,8 1937 20,78 1,85 85,3 70,6 75,00 40,5