Századok – 1992

Közlemények - Szabó A. Ferenc: Népesedés; telepítés a századfordulón. Beksics Gusztáv nézetei II/227

238 szabó a. ferenc szében, amely ,A fajok harca Európában és Magyarországon" címet viseli, megfogalmazza a népesedési tényezővel kapcsolatos álláspontját. Foglalkozik itt az asszimiláció kérdésével, felsorolja az ún. fajfenntartó erőket, elemzi a városok népesedési hatását és külön fejezetet szentel „a faji erők és a nő" témájának. Ez utóbbi során arról értekezik, hogy a társadalomban a nő különleges szerepet játszik a faj fenntartásában, mert, ha termékeny, családszerető, nemzetének szaporodását segíti elő, mint pl. a székely asszony, aki termékenyebb, mint a román nő. A városok demográfiai hatásáról megállapítja: „Az állam fenntartására nem, de a nyelv terjesztésére minden fejlett városrendszer hatalmas befolyást gyakorolt."20

Adatokkal bizonyítja, hogy a magyarság az ország városaiban szaporodott leginkább, s ezzel ellentmondásba került azzal a korábbi következtetésével, amelyben a nemzetek közötti asszimiláció addigi jelentőségét tagadta. Az 1880-90 közötti adatokból azt a következtetést vonja le, hogy nincs Európában faj, amely nagyobb propagatív erőt tartalmazna, mint a magyar. A magyar népességtörténetnek ez a dekádja valóban nemcsak az ország, hanem benne a magyar elem különösen gyors szaporodását hozta, szemben a korábbi és a későbbi évtizedekkel. Kiválaszt 3 tipikusnak tekintett megyét: a szlovák Árvát, a magyar Szabolcsot és a román Krassó-Szörényt. Ezen a tendenciózus alapon próbálja bizonyítani a magyarok nagyobb szaporaságát. Közismert, hogy ebben az évtizedben Árvából tömeges volt a kivándorlás, a románlakta Krassó-Szörényben pedig elterjedőben volt az egy-két gyermekrendszer, csakúgy, mint a magyar Baranyában vagy Hontban. Alaposan elveti akkor is a sulykot, amikor azt írja, hogy Romániában még a franciáknál is szaporátlanabb a lakosság. (Az elmaradott egészségügyi viszonyok következtében hatalmas arányú csecsemő- és gyermekhalandóság csaknem elérte a születési arányszámot, de ez nem „szaporátlanság" volt, hanem magas halandóság.) Tételei a következők: 1. a magyarság kedvező születési arányú, szemben a többi nemzetiséggel, a magas halálozás ellenére is. 2. a magyar etnikum kevésbé a beolvasztás, inkább a belső erőgyarapodás által szaporodik gyorsabban.2

1 Közli az 1840 és 1890 közötti utolsó 50 év magyar és román létszámadatait: Év 1840 1890 Magyar 4,182.000 7,426.000 Román 2,202.000 2,589.000 Óriási eredménynek, lendületnek nevezi ezt, hivatkozva arra, hogy a török megszállás után csak 1 millió magyar lehetett. Következtetése: ,A magyar faj tehát születésénél és örökölt tulajdonságainál fogva hódításra van hivatva. Nemcsak fegyverrel, hanem népesedésénél fogva is a természet ad jogcímet erre a magyarnak". Mivel eddig nem ment végbe számottevő asszimiláció — véli — a magyarság „...sem fel nem szítta magába a fajokat, sem nem olvadt fel azokban". A következő történelmi időszak ezt is elhozza majd, ugyanis tiszta fajokból soha nem lett nagy nemzet, s a kelet-európai nemzetek még alakulóban lévén, „egy új milleneum elforgása alatt" egységes nemzetet fognak alkotni. Az összeolvadás színterei — írja — a városok lesznek, de azok még fejletlenek, különösen Erdélyben. Az asszimiláció köz-