Századok – 1992

Közlemények - Szabó A. Ferenc: Népesedés; telepítés a századfordulón. Beksics Gusztáv nézetei II/227

népesedés és telepítés a századfordulón 231 javára történt asszimilációs nyereség. Megindult az Alföldre települt szlovák, kárpátukrán és német falvak lakóinak lassú beolvadása a magyar nyelvű többségbe, de ugyanakkor magyarok is beolvadtak a nemzetiségi többségű vidékeken. A korabeli publicisztikában sok szót szenteltek ennek a kérdésnek. Ilyen veszteségei voltak a magyarságnak pl. a völgységi (Tolna), a hegyháti (Baranya), a 18. század folyamán németekkel újratelepített járásokban; Sáros megyében a szlovákok javára történt beolvadás. Szilágy megye falvaiban nőtt a románok, viszont csökkenésnek indult a kalotaszegi (Kolozs megye), egykéző magyarok aránya. Sokat foglalkoztatta a közvéleményt, hogy a mezőgazdaságilag különösen értékes, de nem magyar jellegű Dél-Bácskában és a Temesközben sem növekedett a magyar lakosság aránya. A magyarosodó városok csak kevéssé tudták ellensúlyozni ezeket a folyamatokat. Már csak azért sem, mert gyarapodásuk sokszor úgy következett be, hogy a környékbeli magyarok költöztek be elsősorban. Ami magyarosodás történt pl. Baranyában, Temesben, vagy Kolozsban, jószerével Pécsen, Temesváron és Kolozsváron történt. A városok magyar nyelvi-kulturális közege természetesen jobban vonzotta a környékükön élő magyarokat, mint a nemzetiségieket, ezért sok vegyes nemzetiségű vidéken a városok magyarosodása együtt járt környékük magyar lakosságának csökkenésével. A magyarság településszerkezeti gyengeségei sem változtak észrevehetően. A nemzetiségi lakossággal benépesült peremvidékek mellett a gazdaságilag nagyon fontos déli területek, és a stratégiailag fontos — a központi magyar medencét a Székelyfölddel összekötő — területsáv magyarosodása nem haladt előre. A nemzetiségek közül elsősorban a német és a szlovák népesség körében asszimilált a magyarság a dualizmus korában. A német elem szétszórtan élt az országban és olyan történelmi időszakban érkezett az országba, amikor még nem ment végbe régi hazájában a nemzettéválás, így nemzeti tudata viszonylag gyenge volt. Nagy arányban voltak a németek városlakók, ahol az élet magyar keretek között zajlott. Ezért körükben volt az asszimiláció a legnagyobb mértékű. A szlovákok asszimilációs vesztesége is többszázezerre tehető. Az ő beolvadásukat elősegítette az a körülmény, hogy a Felvidéken volt a legnagyobb a relatív túlnépesedés, ezért tömegesen kellett gazdasági okokból elhagyni szülőhelyüket. Emellett szerepet játszott az is, hogy a magyar és a szlovák lakosság között nem voltak alapvetően életszínvonalbeli és vallási különbségek. A magyarság szaporodásának harmadik fontos külső tényezője a keleti zsidóság betelepülése volt, amely a reformkor után, a dualizmus korában is folytatódott. Számuk 1840-ben még csak 241 000, korszakunk elején, 1871-ben 541 506, 1900- ban pedig már 851 378 fő.7 A Magyarországra települt zsidóság 80-90%-a rövid időn belül a magyarság statisztikáját javította, mivel magyarnak vallotta magát a népszámlálásokon. Gyorsan és skrupulusok nélkül sajátította el annak az országnak a prominens nyelvét és kultúráját, amely liberális gazdasági és társadalmi viszonyaival otthont és megélhetést adott neki. A magyarosodást segítette elő a magyar lakosság gyors természetes szaporodása. Igaz, hogy a szlovák és kárpátukrán lakosság még gyorsabban szaporodott, de a többi nemzetiség arányait meghaladta a magyarság. Ez nemcsak a születési arányok következtében állt elő, hanem az ország központi területeinek magasabb színvonalú egészségügyi ellátása nyomán is.