Századok – 1992
Tanulmányok - Gyarmati György: Modernizációs szükséglet és hatalmi érdek konfliktusa. Az igazgatásszervezet átalakítása Magyarországon. 1945–1950 II/202
220 gyarmati györgy óra csupán az elnevezés, a korábban tudatosan került kategória bizonyult. Most már világosan megfogalmazódott, hogy a maradéktalanul érvényesülő népi demokrácia^ Magyar Dolgozók pártjának csonkítatlan hatalmát tételező „proletárdiktatúrával" azonos. Vagy Révai József megfogalmazásával élve: a háborút követő „fecsegő parlamentarizmus" évei után hozzá kezdhettek a „totális demokrácia" kiépítéséhez.4 0 A „hatalmat mindenek előtt" politikai logika nem csupán arra ad magyarázatot, hogy miért szorult egy évig teljesen háttérbe a közigazgatás strukturális átalakításának kérdése. A bekövetkezett változások azt is előre vetítették, hogy milyen politikai premisszák lesznek meghatározóak az új hatalmi képlet közigazgatási rendszerének kiépítésekor. Megváltozott helyzetben a Kommunista Párt nem is késlekedett tovább az előmunkálatok megindításával. 1948. májusában a pártközpontban létrehoztak egy bizottságot, a kommunista platformon álló igazgatásszervezet kidolgozására. Ezt követően az egymás után készülő, illetve a párt legfelső vezetésének újabb és újabb észrevételei alapján átdolgozott elaborátumokban kísérhetjük figyelemmel a proletárdiktatúra igazgatási szervezetének formálódását4 1 Már a munkálatok megindításakor két fontos döntés született. Az egyik, hogy az előkészítésnek a Magyar Dolgozók Pártján belül kell maradnia, s „csak bizonyos fejlődési fokon túl — a törvény létrehozásakor, a végrehajtás érdekében — kell áttenni hivatalos állami szerv kezébe". A másik megfontolás szerint, „a reformot úgy kell végrehajtani, hogy mindazokat a változásokat, amelyek törvényi szabályozás nélkül végrehajthatók, már előre létre kell hozni, úgy, hogy a törvényi szabályozás már csak a kész keretekbe önti", legitimálja azokat. Visszatérően ismétlődő koncepcionális kiindulópontként két ideológiai „axióma" képezte a munkálatok alapját, Az egyik szerint „a népi demokráciának az ereje elsősorban a központi államhatalomban van". Ebből következően minden szervezeti változtatás megítélésének legfőbb kritériumává vált, hogy „erősítik-e, vagy gyengítik a népi demokrácia már meglévő államhatalmát". A másik elvi tétel a különböző igazgatási ágak eltérő megítéléséből indult ki. A minisztériumok, az orszgos hatáskörrel bíró — vagy felruházandó — intézmények, hatóságok központilag irányított hálózata kiérdemelte a „szocialista jellegű" megítélést, az önkormányzati igazgatás ehhez képest „a kapitalizmus testére szabott" adminisztrációnak minősült. A társadalmat maximálisan centralizált szervezeti keretekben működtetni kívánó politikai akarat az önkormányzati igazgatás „szocialista jellegűvé" tételében más intézményei és eljárási „technikák" kidolgozását látta célszerűnek. Az MDP közigazgatási programja a tanácsrendszer koncepciójában öltött testet. A tanácsrendszer a központi kormányzatnak, a pártvezetésnek és közvetett módon a miniszteriális szakigazgatásnak is alárendelt, három lépcsős hierarchiáiban testet öltő igazgatásszervezetet jelentett. Legalsó szintjén a helyi (községi, kisvárosi, nagyobb városok esetében a kerületi) tanácsok helyezkednek el. Fölöttes szervei a járási, illetve a kerületekre osztott települések esetében a városi tanácsok. Mindezek a megyei tanácsoknak vannak alárendelve. A megyei tanácsok létrehozásuk idején elvileg a kormánynak voltak elárendelve, ez azonban irányítási, ellenőrzési jogkörét — 1953-ig — a Belügyminisztériumra ruházta át.
