Századok – 1992
Tanulmányok - Gál Éva: Az óbudai uradalom zsidósága a 18. században I/3
12 GÁL ÉVA A zsidók számának növekedése Az összeírások fentebb már tárgyalt hiányosságainál fogva a belőlük meríthető számadatok csak hozzávetőlegesnek tekinthetők, s a legtöbb esetben valószínűleg elmaradtak a valóságos számok mögött Amikor tehát az alábbiakban áttekintjük a különféle összeírásokban az óbudai uradalomban élő zsidó családfők számáról és a zsidók lélekszámáról található adatokat, a fenti körülményt állandóan szem előtt kell tartanunk. A felhasznált források egy része csak a családfőkre tért ki; más részük a családfők mellett a háztartásokban élő férfi rokonok, fiúk, szolgák számát is megadta; van néhány olyan lélekösszeírás, amely a zsidó férfiakon és fiúkon kívül az asszonyokat és leányokat is felsorolta, név, illetve szám szerint; van ezenkívül egy-két olyan eset, amikor a rendelkezésre álló forrás csak a globális lélekszámot tünteti fel. Ilyenek a canonica visitatiok jegyzőkönyvei, amelyek olykor kitérnek a nem katolikus lakosok lélekszámára is. A már említett első részletesebb összeírás szerint Óbudán 1727- ben 22 családban 26 nős férfit (a háztartásfőkön kívül 1 nős fiút, 1 nős fivért és 2 nős szolgát) vettek számba. A fiúgyermekekkel és a nőtlen rokonokkal, szolgákkal együtt Óbudán ekkor 61 zsidó férfi élt. Ha ezt kiegészítjük a nők becsült lélekszámával, 110-115-re tehetjük az óbudai zsidók lélekszámát (ez idő tájt ugyanis a zsidó lakosságban általában valamelyes férfitöbblet mutatkozott). Zsámbékon ugyanezen összeírás szerint 15 zsidó háztartásban 20 házas férfi, 18 fiúgyerek, s összesen 15 nőtlen férfi rokon, albérlő vagy szolga, tehát együttvéve 53 férfi élt. A lélekszám 95-100 körül lehetett. 1732-ben az Óbudán tartott canonica visitatio alkalmával a helységben élő zsidók számát 168-nak mondották.4 1 Az 1737-es országos zsidóösszeírás során Óbudán 43 családban 199 személyt, Zsámbékon 22 családban 93 személyt vettek számba. Az 1746-os zsidóösszeírást a Helytartótanács azért rendelte el, hogy pontosan megállapíttassék a zsidók lélekszáma: az adót ugyanis a személyek után kellett fizetni, minden zsidó után — legyen az férfi vagy nő, felnőtt vagy gyermek, gazdag vagy szegény — 2-2 forintot. Mivel a földesurak hevesen ellenezték alattvalóiknak az állam általi ilyen megterhelését, a birtokosok érdekeit képviselő megyei hatóságok úgy igyekeztek az összeírást elvégezni — ha egyáltalán elvégezték —, hogy abból minél kisebb adóalapra derüljön fény. így azután az 1746-os összeírás számadatai az óbudai uradalom esetében is valószínűleg jóval kisebbek voltak a ténylegeseknél. 1746-ban az összeírás szerint Óbudán 40 zsidó családban összesen 200 személy élt, Zsámbékon pedig 15 családban 50 személy. Ezenkívül Tök faluban is lakott egy zsidó kocsmabérlő (voltaképpen zsámbéki zsidó), harmadmagával, Perbálon pedig egy négytagú család. Bár az 1737-es és 1746-os összeírások közti időben söpört végig az uradalmon az 1739-es pestisjárvány, amely Óbudán és Zsámbékon a keresztény lakosságnak csaknem felét-harmadát magával ragadta (a zsidó pestishalottakról nem maradt fenn kimutatás), mégsem valószínű, hogy az óbudai stagnálás és a zsámbéki nagyarányú népességcsökkenés teljes egészében a pestisveszteségnek lenne tulajdonítható. A nem zsidó lakosság esetében a nagy számban érkező új telepesek az 1740-es évek második felére már pótolták a veszteséget. Mivel a zsidó beköltözés sem állt meg, valószínű, hogy az új lakosok itt is többé-kevésbé pótolták az emberveszteséget, s az alacsony számadatok — legalábbis részben — az összeírás hiányosságának tudható be.
