Századok – 1992
Történeti irodalom - Trócsányi Zsolt: Habsburg-politika és Habsburg-kormányzat Erdélyben (1690–1740) (Ism.: Czenthe Miklós) I/157
TÖRTÉNETI IRODALOM 159 A Habsburgok erdélyi berendezkedése három szakaszra osztható, az elsó 1690-1708-ig tartott. Nem volt töretlen a lipóti abszolutizmus kiépülése, hiszen az 1661-ig laza, attól fogva szorosabb török vazallus Erdély megnyerése kényes kérdés volt a török alóli felszabadító háború változó sikerű szakaszai alatt. A karlócai békéig, 1699-ig még az ország megtartása is bizonytalan volt, azután Erdély a birodalom keleti sarokbástyájává vált. Az Apafi-kori erdélyi elit kellő rugalmassággal, nagyobb törés nélkül próbálta átmenteni Erdély korábbi berendezkedését a lehető legkisebb változás árán. Ugyan Bécs felszabadítása (1683) után Apafiék elhatárolták magukat Thökölytől, az udvar követeként a jezsuita Dunod mégis rendkívül kedvezőtlen ajánlatot hozott (1685). Az erdélyiek Haller Jánost küldték Bécsbe, akinek nevéhez fűződik az első - a birodalom és Erdély viszonyát szabályozó - megállapodás (Haller-diploma). A viszony mégis alapvetően a hadihelyzettől függött: 1686-87-ben Scherffenberg tábornok, ill. Lotharingiai Károly csapatai szállták meg Erdélyt, de 1690-ben Thököly török segédcsapatokkal mégis betört Dél-Erdélybe. Miután Badeni Lajos a zernyesti csata után nem sokkal kiszorította Thökölyt Erdélyből, az erdélyi rendek Bethlen Miklóst, ezt az európai látókörű politikust küldték Bécsbe. Tárgyalásai nyomán született meg a Diploma Leopoldinum elsó változata (1690. okt 16.), mely néhány kisebb változtatástól eltekintve megegyezett a második (ünnepélyes) diplomával (1691. dec.). Ez az „alkotmány", mely hosszú időre meghatározta Erdély helyzetét, elismerte az erdélyi törvények - az Approbatae et Complitatae Constitutiones - érvényét Az ország kormányzására 12 tagú Guberniumot állított (melynek legalább 3 tagja katolikus). Békeidőben 50 ezer, háborúban 400 ezer forint adót állapított meg, az ifjú Apafi fejedelemségének ügyét pedig elnapolta. Erdélynek a birodalomba való integrálása fokozatosan ment végbe. IIApaG Mihályt a Bethlen Gergely-csoport igyekezett házassági kötelékekkel is magához vonni (1695), de az ifjú Apafi 1696-ban kénytelen volt letenni a hűségesküt a császárnak, majd Bécsbe távozott és 1679-ben lemondott fejedelmi rangjáról. A Partium kérdése, mely 150 évig tartozott az erdélyi fejedelem uralma alá (Partium Regni Hungáriáé Dominus) sokáig megoldatlan volt. A helyzet felemásságát jelezte, hogy a terület adóit, országgyűlési követeit részben ide, részben oda küldte, bár az erdélyi rendek igyekeztek fenntartani a Partium Erdélyhez tartozását. A Diploma Leopoldinum kiadása után megkezdődött az erdélyi kormányszervek kiépülése, melyek sok tekintetben fejedelemkori előzményekre épültek. A Gubernátor Bánffy György lett (1690-1708), az ország generálisa Bethlen Gergely (meghalt 1697-ben). A kincstartó 1694-ig Haller János volt, majd őt - a kor egyik legnagyobb karrierjét befutó - katolikus Apor István követte (1703-tól az ország generálisa). A kancellár - 1704-ig, perbefogásáig - Bethlen Miklós. A rendek elnöke a zernyesti csatában elesett Teleki Mihály helyettese Székely László, majd 1696-ig Bethlen Elek, aki korábban a Rákóczi-Kemény párthoz tartozott. Helyére 1699-ben az uralkodó a katolikus Haller Istvánt nevezte ki. A korszak végére így látszólagos református-katolikus paritás jött létre, bár a református Bánffy és Bethlen Miklós tisztsége jóval nagyobb súlyú volt, mint a katolikus Aporé és Halleré. A guberniumi 12 tanácsos közül 3 volt katolikus, 6 református, 2 evangélikus és egy unitárius. A Habsburg-kormányzat kezdettől türelmetlenül nézte a négy bevett felekezet rendszerét, igyekezett az unitáriusokat és evangélikusokat háttérbe szorítani. A Gubernium a fejedelmi tanácshoz hasonlóan ad hoc jelleggel és állandó székhely nélkül kezdett működni, de tekintélye növelése miatt 1698-tól Gyulafehérvárt választották székhelyül és előírták a tanácsosok kétharmadának állandó jelenlétét, ill. távollétükben helyettesítésüket. Az Erdélyt integráló nagyhatalom székhelyén képviseletet kellett tartani, így a portai ügyvivő helyett - a Habsburg-udvarban kialakult gyakorlat szerint - felállították 1694-95-ben az Erdélyi Udvari Kancelláriát, az erdélyi rendek követelésének engedve, önállóan a magyarországitól. Vezetője alkancellári rangban a katolikus Káinoki Sámuel lett, de munkatársai között mind a négy bevett felekezet képviseltette magát. Az erdélyiek törekvése a kancellária feletti befolyásért - bár 1698-ban Bánffyék erről tárgyaltak Bécsben - egyre inkább kudarcra volt ítélve. A kamarai igazgatás, amely Magyarországon ellenőrzése alá vonta a kincstári jövedelmeket, Erdélybe csak fokozatosan tudott behatolni. 1699-ig vegyesen alkalmazták a mértéktelen adózást és a kincstári kérdésekben kesztyűs kézzel való bánásmódot. A kamarai igazgatásban két irányzat küzdött egymással.: a saját kincstári kezelés és a bérbeadás. Az erdélyi rendek 1693-ban megkapták a kincstári jövedelmek bérletét, a legjelentősebb ezek közül a Bánffy-Apor-féle bérlet volt. A legnagyobb kövedelmet biztosító sókereskedelemre létrehozták a nádori-erdélyi sókereskedelmi társaságot. 1699-ben Starhemberg kamaraelnök központosító törekvéseivel összhangban Cameratica Commissiót küldtek az erdélyi kincstári javak felderítésére (pl. bányahelyek, magánkézben levő fejedelmi adományokról szóló oklevélbizonyítás-productio), de egyben kezelésének átvételére. így gyakorlatilag megszűnt a kincstartó, Apor István valóságos jogköre. A kamarai bizottság kincstári-gazdasági szakemberekből állt, vezetői Thavonath, Seeau (1700), Echkler (1706) ill. Ignaz Haan (1708-tól). Fokozatosan egyre több lajtántúli származású kamaratiszt jött Erdélybe, de maradt néhány kiváló erdélyi gazdasági szakember is,
