Századok – 1992

Történeti irodalom - A bécsi pápai követség levéltárának iratai Magyarorlszágról 1611–1786. (Ism.: Bellér Béla) I/152

154 TÖRTÉNETI IRODALOM 154 kormányzati stílus. József egyéni meggyőződését tekintve kétségtelenül vallásos és erkölcsi igazodású ember volt. Egyháziasnak azonban semmiképpen sem tekinthetjük, sőt teljes joggal minősíthetjük egyházellenesnek. Az az uralkodó, aki birodalmában a vallási türelem úttörője volt, türelmetlen, sőt hatalmaskodó volt a katolikus egyházzal szemben. Vallási intézkedéseire félreismerhetetlenül rányomják bélyegüket az egyházellenes áramlatok, a dinasztikus hagyományok, a gazdasági szempontok és mindenekelőtt az államérdek, a ragione di stato. Roppant erős voluntarizmusa megakadályozta benne a mélyebb lelkiség kialakulását, és érzéketlenné tette mind az isteni kegyelem világa, mind a néptömegek vallási igényei iránt. Racionalizmusa rendkívül szűk és merev korlátok közé szorította. Az ugyan kétségbevonhatatlan, hogy több intézkedése haladó és előremutató volt. ,A vallási élet egészét tekintve azonban működése hosszú időre károsan befolyásolta a keresztény lelkiséget."(56.) A Bevezetés a továbbiakban hazai viszonyainkat ismerteti a közzétett okmányok világánál. A 17. századból csak kevés iratunk van. Ezek a történeti Szlavónia területére vezetnek, ahol a török elleni harcot a katolikus-protestáns-görögkeleti ellentét keresztezi. A katolicizmus térhódítását elősegítette az 1622-ben fölállított Congregatio de Propaganda Fide, hátráltatta viszont a katolikus egyházon belül a világi papság és szerzetesrendek közt támadt sok súrlódás. Az állandó török-magyar harcok, a Habsburg-ellenes rendi függetlenségi küzdelmek és az ellenreformáció térhódítása következtében kialakult közhangulatnak jellegzetes terméke Althan Mihály Adolf gróf tábornok előterjesztése, amelyben Komárom központtal egy kizárólag magyarországi katolikusokból álló katonai egység felállítását javasolja, amely egyaránt kordában tarthatná a törököket és a protestánsokat is. (67-69. Iratok 212. sz.) A közzétett levéltári állagnak ugyancsak szerény része a 18. század első fele. Legnagyobb terjedelmű anyaga jogtörténeti vonatkozású. Tárgya a magyar katolikus egyház fejének, az érsekprímásnak szerepe az egyes püspökségekben eldöntött és fellebbezésre került esetek elbírálásában vagy még pontosabban: vajon megkerülhető-e a prímás ezekben az ügyekben, és lehet-e közvetlenül a bécsi nunciushoz föllebbezni? A többi okmány a felszabadító háborúk után visszakerült egyházi birtokok sok anyagi és erkölcsi nehézséggel küzdő világába nyújt bepillantást. Elegendő itt a kalocsai főegyházmegye sanyarú helyzetére utalni. A főegyházmegye a hajdaninak csak az északi részére terjedt ki, és egykori 70 plébániájából 1710 táján mindössze 9-ben élt kevés hívő. (70-71. Iratok 77. sz.) A 18. század történetének kutatása kiemelt fontosságú feladat. Az utolsó évtized főleg az irodalomtörténet és a művelődéstörténet terén hozott érdemleges eredményeket. Hiányos viszont a vallási jelenségek föltárása és értékelése. A jelen kötetben közzétett okmányok elsősorban a magyarországi szerzetesség életformájának hanyatlását világítják meg. A szerzetesség ezáltal vált a felvilágosodás egyik legkorábbi terjesztőjévé, és akarva-akaratlan okot szolgáltatott II. Józsefnek a katolikus egyház életébe való mélyreható beavatkozására. (71.) A dokumentumkötet anyagának zöme a 18. század második felére vonatkozik. A kiadvány először a magyar püspöki kar tagjairól ad rendkívül sokoldalú, hiteles és egyénített jellemképeket. A hazai felvilágosodás korának püspökei konzervatív emberek voltak, testületük egységes és zárt. Ezen nem üt rést egyiküknek-másikuknak szabadabb egyházpolitikai felfogása sem. A vezetés Batthyány József gróf hercegprímás esztergomi érsek (1776-1799) személyében rugalmas, de elvekben meg nem alkuvó. A társadalmi háttér arisztokratikus, de ez ebben az időben magas műveltséget és erkölcsi felfogást is jelent. Il.Józsefnek az egyház életébe mélyen belenyúló intézkedéseire az első két évben nyílt tiltakozással és passzív rezisztenciával válaszoltak. Később az előbbi megszűnt, az utóbbi meggyöngült, de meg nem szűnt. (83.). A püspöki kar után a világi papság helyzetét mutatják be okmányaink. A világi papság nagy tömegét életformájában és erkölcsi habitusában sokkal kevésbé mozgatták meg a koráramlatok, mint a szerzetesekét. Az elénk táruló papi sorsok mégis a talajvesztettség, a meghasonlás, a helyi konfliktusok, az idegenbe sodródó belső nyugtalanság és a jellembeli fogyatékosságok megdöbbentő példáit szolgáltatják. Elvi szempontokat és eszmei hatásokat hiába keresnénk mögöttük. A világi papság sanyarú helyzetére az egyházi vezetőség is fölfigyelt. A pécsi egyázmegyében a közadakozásra is számítva házat akarnak építeni a nyugdíjas papoknak (238. Iratok 96. sz.), akiknek a helyzete bizony nyomorúságos volt. (Iratok 154. sz.) Nincs jobb soruk a beteg plébánosoknak sem. (Iratok 154. sz.) A világi papságénál sokkal színesebb tó elevenebb képet nyújt a szerzetesség világa. Ez az 1760-as évektől kezdődően a belső bomlás egyre nyilvánvalóbb jeleit mutatja. Dogmatikai hitetlenségről még nincsen szó, legföljebb elvétve. (Iratok 197. sz.) A vallási élet külső keretei még változatlanok. A felvilágosodás szelleme és életstílusa - nyugaton a polgárságban, nálunk főként az arisztokráciában és a köznemességben megtestesülve - a kolostorokba is behatolt. A tanulmányíró Fessier Ignác Aurélban, a páratlanul színes, sokoldalú, ellentétekben vergődő nagytudományú férfiúban festi meg a válságba jutott szer-