Századok – 1992
Történeti irodalom - Mitterauer Michael: Historisch-antropologische Familienforschung (Ism.: Gun$ Péter) I/145
TÖRTÉNETI IRODALOM 145 nagyvárosok, elsősorban a fővárosok alapvető szerepet játszanak a közös nemzeti kultúra kialakításában. Ezzel szemben a világgazdaság hálózati rendszerében erőteljesebben bekapcsolódott kozmopolita nagyvárosok élesebben megjelenítik a város és vidék kulturális diszkontinuitását. A kötet tehát rendkívül koncepciózus, empirikusan is sokrétűen megalapozott szintézis. Az egyetlen gyengébben kimunkált téma a városok társadalma. Ez különösen a két világháború közti időszakra vonatkozóan szembetűnő. Mindez végső soron a szerzők érdemeit nem csökkenti, hiszen egy szintézisre törekvő munka csak a meglévő empirikus adatokra építhet. Viszont e kötet a városok társadalmát vizsgáló kutatók számára is alapvető iránymutatást ad arra, hogy az egyes városokat hogyan helyezhetjük el a tágabb, nemzetgazdasági és világgazdasági keretekben. Timár Lajos MICHAEL MITTERAUER fflSTORISCH-ANTHROPOLOGISCHE FAMILIENFORSCHUNG Fragestellungen und Zugangsweisen. Wien, Böhlau Verlag, 1990. 319. TÖRTÉNETI-ANTROPOLÓGIAI CSALÁDKUTATÁS Mitterauer az osztrák-német családtörténeti kutatási irányzat egyik reprezentánsa, akinek munkásságára — konkrét eredményein túl — módszertani szempontból sem árt ügyelni. A jelen ismertetés tárgyát képezó tanulmánykötete 9 hosszabb-rövidebb cikket tartalmaz, amelyek 1978 és 1988 között különféle folyóiratokban láttak napvilágot. Az ilyen tanulmánykötetnek, amely egy-egy szerző nagyjából azonos témakörben készült tanulmányait fogialja csokorba, azért is érdemes figyelmet szentelni, mert kitűnő bepillantást engednek a szerző műhelyébe, munkamódszerébe, módszertani eszköztárába, mindabba tehát, amit egy nagyobb monográfia a maga zártabb világával, lekerekített kifejezési formáival inkább eltakar, mintsem feltár. Ebből a szempontból inkább áttekintő, összefoglaló írásai az érdekesek, mintsem egyes esettanulmányai. Az európai családformákról írt cikke, amelyben a kulturális szerkezetek közötti összehasonlítás dominál (1984), a komplex családformákról társadalomtörténeti összefüggésekben készült írása (1981), az orosz és a közép-európai családszerkezetek összehasonlítása (1982) érdemebek elsősorban figyelmet. Ezekben a cikkekben látszik leginkább a szerző és az általa képviselt módszer előnye, és természetesen hátránya is. Az alábbiakban elsősorban ebből a szempontból vizsgáljuk írásait. Az áttekintéseket és a konkrét vizsgálatokat (ezekből egyébként a kötetben a mondottakon kívül még négy található, osztrák és szélesebb anyagokra alapozva) meglehetősen élesen választja két részre a módszer. Mindaz, amit a szerző közvetlen forrásanyagon, elsősorban statisztikákra, valamint anyakönyvekre, egyéb, demográfiai szempontból hasznosítható fonásokra és az utóbbi években összegyűjtött nagyszámú önéletrajzi feljegyzésekre alapozva elemez, teljesen egyértelműen megállja a helyét, kifogástalan ábrázolása mindannak, ami a forrásokból kiolvasható. Ugyanakkor a korábbi múltba történő visszapillantásokat eleve meghatározott előfeltevések, ha úgy tetszik, elfogultságok teszik problematikussá. Az egész modern családtörténeti kutatást, mindazt, ami e téren az utóbbi három évtizedben Nyugat-Európában kialakult, egy szellem kísérti: Engelszé. Kimondva, de sokkal inkább kimondatlanul jelen van munkássága mindabban, amit Peter Laslett, Jack Goody, John Hajnal, vagy Werner Conze megfogalmaztak. S így van ez Mitterauerral is, aki ugyan tulajdonképpen a második generáció ebben a sorban, de ugyanúgy küszködik ezzel a kérdéssel, mint a többiek. Ez persze mindazokra a kutatókra vonatkozik, akik témájukat megfelelő módszertani és eszmetörténeti ismeretek birtokában dolgozzák fel, azokra, akik csupán átveszik eredményeik lényegét, természetesen nem. Ók az egész problematika nem ismeretében folytatják kutatásaikat (ez vonatkozik többé-kevésbé az újabb magyar kutatásokra is.) Kimondatlanul, jeleztük az előbb, azért, mert míg Haxthausenre, vagy Kovalevszkyre történik olykor hivatkozás, Engelsre (Martról nem is szólva) sohasem. Igaztalanok lennénk, ha mindezt a családtörténeti vizsgálatokra szűkítenénk. Hasonló a helyzet az agrártörténeti kutatások terén is, ahol a korai történeti szakaszok közösségi tulajdonát, s ezzel összefüggésben a nagycsaládi rendszert igyekeznek kétségbevonni. Az 1950-es évektől folyó ásatások (elsősorban Dániában) valóban felszínre hoztak olyan neolitikumi szántóföldeket, amelyek méreteik miatt is valószínűleg kis családok tulajdonában lehettek, de erre építeni az egész „őstörténet" kérdéskörét aligha lehet. A kevésbé értékes legelők, mezők nem voltak körülkerítve, akár egyéni, akár nagycsaládi tulajdonokban
