Századok – 1992
Közlemények - Katz Jacob: Chátám Szófér életrajzához I/80
CHÁTÁM SZÓFÉR ÉLETRAJZÁHOZ 95 sem mindig tudta megcáfolni még a közvélemény szemében sem. Pozsonyi tartózkodásának harmadik évében súlyos veszélybe került a hitközség: kiújult az Ausztria és a napoleoni Franciaország közti háború, és 1809 nyarán a támadók elérték a város kapuját. A franciák ostrom alatt tartották a várost, szakadatlanul bombázták, és háromhavi ostrom után el is foglalták.12 8 A város súlyos károkat szenvedett, zűrzavarba és kétségbeesésbe süllyedt a megszállt város polgársága, zsidók és nem-zsidók egyaránt. Sokan a környező városokba menekültek, hogy csak a veszély és a bajok elmúltával téijenek vissza Pozsonyba. Chátám Szófér életében ezen események igen súlyos személyes krízist okoztak. Saját beszámolója szerint már ősz óta érezte a közelgő veszélyt, ezt sugallták álmai és látomásai.12 9 Amikor a háború végül elérte városát, neki is határoznia kellet, hogy marad-e, vagy elmenekül. A racionális és etikai érvek — annak mérlegelése, hogy magára hagyhatja-e a hitközségét a bajok idején —versenyre keltek a nem-racionális tényezőkkel, melyeket nem volt módja feltárni senkinek. Végül elhagyta a várost, de csak azért, hogy a hadjárat közepén visszatérjen, nem a saját otthonába, hanem egy biztonságosabb házba költözvén át. Viselkedésével nem kerülhette el a hitközség tagjainak általános kritikáját, és különösen nem azokét, akik rabbijuk cselekedetében a logikát hiányolták.13 0 Maga is érezte, hogy ellentétes döntéseivel nem felelt meg hívei jogos elvárásainak: „állandóan ide-oda ingadozom, mint a szélfútta ágak az erdőben. És csak a szívem ismeri a lelkem keserűségét"- írta.131 Ebben a helyzetben egyértelműen az irracionális elemek voltak a döntő tényezők, melyeknek Chátám Szófér kénytelen-kelletlen engedelmeskedett. Mindazonáltal tudjuk róla, hogy az ostrom alatt a „lélek megváltása" nevezetű szertartást végezte, azaz engesztelőáldozatot mutatott be a közösség tagjaiért, és vigaszt kívánt nyújtani hitközségének azzal, hogy követeket küldött az igazak sírjához.13 2 Ez egy félig-meddig mágikus szertartás volt, melyet a legtöbb hitközség minden bizonnyal elvárt a rabbijától. Úgy vélték, hogy a rabbijuk és a tóra az ami megmentheti őket. Az ostrom alatti szentbeszédében Chátám Szófér csak habozva fogadta el a közösség védelmezőjének szerepét13 3 , ám vonakodását csak a szerénysége diktálta. A valóságban örömmel vállalta azt a különleges szerepet, hogy befolyásolhatja a hitközsége sorsát: „így aztán mindent megtettem, amit egy ilyen magamfajta egyszerű ember csak tehetett".13 4 Igen sokan adóztak elismeréssel cselekedeteinek, annak ellenére, hogy ezek vitathatatlanul ellentmondásosak voltak. Számos álma, látomása, és ezek értelmezései közismertek voltak, ezeknek köszönhette, joggal, a „titkok tudója" címet.13 5 Még azok számára is nyújtott valamit, akik csak annak adtak hitelt, amit a saját szemükkel láthattak. A rabbi a megpróbáltatások napjaiban sem mulasztotta el napi imádságait és a tanulást. Egész nyáron, az ostrom alatt sem múlhatott el egyetlen nap sem anélkül, hogy néhány tanítványával ne tanult volna.136 Ez volt az a közösségért végzett munka, amelyet kitűzött magának, s remélte, hogy elsősorban ennek alapján fogják megítélni ezen a világon és a túlvilágon egyaránt.137
