Századok – 1991
Közlemények - Kováts Stefan: Az 1849. évi orosz katonai intervenció Magyarországon. A magyar forradalom és szabadságharc az európai nagyhatalmi érdekek középpontjában III–IV/268
AZ 1849. ÉVI OROSZ INTERVENCIÓ 281 A magyar tavaszi offenzíva folyamán a magyar csapatok minden ellenállást legyőzve majdnem az osztrák határig tudtak előrenyomulni. Mennyire komoly volt a helyzet Ausztriára nézve, a legjellemzőbben az mutatja, hogy a császár székhelye, a schönbrunni kastély körül az őrséget a magyar offenzíva alatt és a bécsi forradalmárok megújuló nyugtalansága miatt jelentősen meg kellett erősíteni.6 2 Ausztria helyzete kritikussá vált, és az orosz segély igénybevétele mindinkább elkerülhetetlennek látszott, hacsak Magyarországgal nem hajlandó megbékülni. Schwarzenberg számára ez elfogadhatatlan volt. Az orosz segély igénybevétele időközben Ausztria számára kényes külpolitikai és katonai problémává nőtt. A Schwarzenberg-kabinet teljesen tisztában volt a presztízsveszteséggel, amelyet a segély kérése előidézne a Birodalmon belül és kívül. Bár Radetzky tábornagy leverte Novaránál Károly Albert szárd király seregét (március 21-23.), és békekötésre kényszerítette, Ausztria mégsem kockáztathatta meg, hogy a császárság belső nyugtalanságának fékentartásához nagyobb csapatokat vonjon el Lombardiából. Nemcsak Schwarzenberg, hanem Ausztria ellenlábasa, Poroszország is tisztában volt vele, hogy Ausztria a frankfurti parlamentben régi hatalmi állását a még rendelkezésre álló katonai erővel nem tudja alátámasztani. Ezért tartotta Schwarzenberg legfontosabb feladatának, hogy Ausztria külpolitikai állását egy Magyarország felett aratott győzelemmel helyreállítsa, még ha az idegen segítség igénybevétele negatív következményekkel is járna. Oroszország tisztában volt Ausztria szorult helyzetével, hogy az egyre erősödő antifeudális és nacionális mozgalmak ellen előbb-utóbb segítségre lesz szüksége, s Ausztria kényszerhelyzetét saját előnyére használta ki. Az első orosz csapás az osztrák pénzügy ellen irányult. A Habsburgok ugyanis Oroszországnak nemcsak a katonai, hanem pénzügyi segítségére is rá voltak szorulva, mert az államadósság a napóleoni háborúk óta egyre nőtt. Igaz, hogy Oroszország is pénzügyi nehézségekkel küzdött, Metternich mégis odafordult milliós kölcsönökért, mert a belföldi bankárok a háború kétséges kimenetele miatt elzárkóztak újabb hadikölcsön elől.63 Kétségtelen, hogy a cárnak is érdeke fűződött a Habsburg Monarchia fenntartásához, éspedig nem csupán dinasztikus szolidaritásból, hanem valódi (vagy vélt) biztonsági érdekből. Mellesleg megemlítjük, hogy a cári család már „elfeledte" Olga és István meghiúsult házassági ügyét. Olga előnyösen ment férjhez a württembergi trónörököshoz. Csak Metternich kétszínűségét nem felejtették el egészen.6 4 I. Miklós, esküdt ellensége minden alkotmányos és reformmozgalomnak, aggodalommal figyelte a konstitucionális fejlődést Poroszországban, a Frankfurti Parlamentben, a forradalmi mozgalmakat Lengyelországban és a dunai tartományokban. Ugyancsak bizalmatlanul és lenézéssel szemlélte Anglia liberális külpolitikáját, különösen, hogy Palmerston lord a reformmozgalmakat itt-ott — mindig figyelembe véve az angol érdekeket — támogatta.6 5 Saját birodalmában zajló nyugtalanság is elővigyázatra intette Miklós cárt.6 6 Különösen félt a Franciaországból kisugárzó forradalmi áramlatoktól. A szomszédos Ausztriának kellett a cár felfogása szerint Oroszország felé földrajzi és politikai védőfalat képeznie, ugyanakkor „egyensúlyi funkciót" is betöltenie Franciaország és Oroszország oldalán Poroszország ellen. Az egyesült Németország haladó szellemben modernizált Poroszországgal az élen egyál-
