Századok – 1991
Tanulmányok - Makkay János: Az uráli–finnugor őstörténet néhány kérdése az indoeurópai őstörténet szemszögéből I–II/3
4 MAKKAY JÁNOS meg a magyar előtt, és fényes tanúbizonyságát látjuk annak, hogy a törökség jórészt indo-európai nyelvek rovására terjeszkedik." A Renfrew által megsejtett és tanulmányunk végén bemutatandó ellentmondás egyik lehetséges feloldása szintén adhat némi teret a magyar etnogenezisben újnak, helyesebben újszerűen elavultnak látszó elméletek felállításához, etnikumunk (nyelvünk?) távoli ázsiai származtatásához. Visszatértünk volna ezzel a kétszáz év előtti Göttingában zajló vitákhoz? Ahol „nagy képtelenségnek látszik göttingai professor Schlötzer úr, és az őt követő más historikusok előtt az, hogy a ,magyarok belső vagy Nagy Ázsiából szármoztak volna erre a' földre."4 Avagy valóban annyira keveset tudna a „hivatalos" tudomány e dolgokról, hogy ugyanolyan erejű bizonyítékok alapján lehetne az uráli-finn- ugor nyelvű népek legősibb hazáját hol a Káma-vidékre, hol az Altájba, hol pedig e kettő közé és szinte bárhová tenni? Az alábiakban röviden azt szeretnénk bemutatni, hogy a nemzetközi őstörténet-kutatás és ősrégészet ennyire azért nem bizonytalan a dolgában. Összefoglalásunkhoz a támpontokat főleg az indogermanisztika terén a legutóbbi években elért őstörténeti eredményekből és feltevésekből merítjük. * * * Egy ilyesféle megközelítést több szempont is indokol. A Bibliographia Studiorum Uralicorum (1917-1987) most mejelent első két — régészeti — kötete több mint 6000 címszót tartalmaz.5 Ennél jóval többet kellene ismerni — és megvitatni — 1861-től kezdve, amikor az indoeurópai és uráli- finnugor6 nyelvi kapcsolatok kutatása elkezdődött. Nem is beszélve arról, hogy ez a két régészeti kötet csak a finnországi és szovjet-földi könyveket-tanulmányokat tartalmazza! Ehelyett az IE őstörténet szemszögéből nézük az U-FU nyelvű népek korai őstörténetének néhány kérdését. Mégpedig az IE alapnyelv területére („őshazájára"), illetve dialektus- csoportjai és korai dialektusai elterjedési területére vonatkozó feltevések, valamint e dialektus-csoportok és U-FU nyelvű népek közötti érintkezésekre vonatkozó nyelvtudományi és régészeti adatok egybevetésével. Az indogermanisztikával kapcsolatos módszeres ősrégészeti kutatásoknak nagy hagyományai vannak, és legalább 1848-ra nyúlnak vissza, mégpedig az idősebb Lindenschmidt testvérek (Ludwig 1809-1893 és Wilhelm 1806-1848) tevékenységére.8 Tudomásunk szerint ők helyezték az IE őshazát legelőször Európába. A finn-ugorsággal kapcsolatos ősrégészeti kutatás ehhez képest mintegy negyedszázados lemaradással indult, jóllehet, bölcsőjénél nem kisebb tudósok voltak jelen, mint maga Jens Jacob Asmussen Worsaae (1821-1885),9 vagy J. Aspelin. Mindez a PIE és a PU ősi lakterületek egymáshoz való viszonyától kezdve a későbbi nyelvi szétválások lépcsőfokaira, az egyes, már elvált nyelvi állapotok és FU nyelvcsoportok vagy dialektusok közötti nyelvi, valójában azonban történeti érintkezésekre irányul. Elsősorban a régészeti adatok fényében. A dolog kétoldalú. Hiszen tudjuk, hogy az „indoirániak és nyugat-irániak Kelet-Európából való elvándorlásának keltezése csak a különböző FU nyelvekben lévő indo-iráni nyelvi hatások alapos elemzése és keltezése után oldható meg."11 Évszázada tart a vita, hogy az ősrégészeti kutatásoknak egyáltalában lehet-e — és ha igen, miféle — szerepe nyelvtörténeti következtetésekben, de ennek részleteire most nem térhetünk ki.1 Elegendő talán
