Századok – 1991

Krónika - Szakály Ferenc: Főtitkári beszámoló (1991. április 23.) V–VI/604

KRÓNIKA 611 rendezhető nagyvonalú anyagi támogatása nélkül, s a Szakosztály biztosította a megrendezésre alkalmas helyet is. Hasonlóan a Sporttörténeti Szakosztályhoz, vannak vidéki leágazásai az újjászervezett Tanári Tagozatnak, a Társulat legtöbb taggal kapcsolatot tartó és a legnagyobb tömegeket mozgósító részlegének is. Ez különösen azon megyékben érezteti áldásos hatását, ahol a helyi pedagógiai intézettel, a szaktanácsadói szervezettel és a Társulat helyi csoportjával sikerült jó kapcsolatot kiépítenie. A Tagozat összejövetelei az elmúlt periódusban elsősorban módszertani, tantervi stb. kérdéseket tűztek napirendre. Úgy hiszem azonban, hogy az az ebben a behatárolt témaválasztásban is tükröződő felfogás, miszerint a történelemtanítás módszertana és a történettudomány két külön, egymástól függetlenül is fejleszthető diszciplína lenne, s a tanárokra csak az előbbi tartozik, a tudományos eredményeknek csupán passzív befogadói lehetnek, mindenképpen felülvizsgálatra szorul. Ahogy egyik bölcs tanár kollégámtól hallottam: az a tanár, akinek nincs saját történelemszemlélete, nem dolgozhat eredményesen. Sajnos, nem jártak viszont eredménnyel a korábban is csupán papíron működő Helytörténeti Szakosztály újjáélesztésére irányuló erőfeszítések. Úgy hiszem, ebben nem a vezetőségbe választottak a ludasak, hanem az, hogy a mi helytörténeti részlegünk nem is igen találhatta meg helyét ezen az erősen lefedett területen, hiszen feladatköre egyszerre ütközik a területi csoportokéval és a Honismereti Mozgaloméval. így a Helytörténeti Szakosztálynak csupán a felügyelet, az elméleti megközelítés, valamint az maradna, hogy a termést (például bibliográfiák formájában) áttekintse és értékelje. Mivel, sajnos, szaporodnak az alacsony színvonalú helytörténeti munkák, minderre nagy szükség lenne, ez a feladatkör azonban jelentős mennyiségű pénzt, sőt külön apparátust igényelne. (Időközben csendben megszűnt az a gyakorlat is, hogy a Társulatnak áldását kell adnia a helytörténeti kiadványok megjelentetéséhez. Mivel az elbíráló maga is csak a mellékelt lektori véleményekből tájékozódhatott, s így csupán a kiadó szaladgálnivalóját s nem a szakszerűséget növelte, nincs rajta mit sajnálni.) A felsorolt szakosztályok közül nem egy kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik, ami magáról a Társulat vezetőségéről nem mondható el; különösen nem az elmúlt években, amikor is megszűnt az a szokás, hogy a volt szocialista országok társulatai kötelességszerűen meginvitálják egymást jeles napjaikra. Ε kettősséget természetesnek tartjuk, hiszen a nemzetközi kapcsolatok manapság már ezernyi szálon szövődnek, s csak örülni lehet, hogy a mi esetünkben nem a formális, hanem a lényegi, szakmai együttműködés erősödött. A jelen vezetőség megörökölte elődjétől a korábban Ifjúsági, később Társadalomtörténeti Szekció létrehozásának problémáját. Magam személyes vereségnek érzem, hogy ez a szerveződés — amely a nyugati kultúrantropológia módszereinek meghonosítását tűzte zászlajára — végül is kívül rekedt a társulaton, s Hajnal István Kör néven külön szervezetté alakult. Bár a döntést megelőző viharokra ma is szomorú szívvel gondolok vissza, úgy hiszem, hogy a versenytársnak — s persze a megközelítés dekraláltan eltérő módjának — megjelenése nem ártott, hanem egyenest használt a magyar történettudomány egyetemes ügyének. Ε helyről is sok sikert és eredményes munkát kívánok az egész vezetőség nevében a Hajnal István Körben dolgozó kollegáinknak — lévén sokuk egyszersmind a Társulat tagja is —, s remé-