Századok – 1991

Történeti irodalom - Szanyin G. A.: Otnosenyija Rossziji i Ukrainü Krümszkim Hansztvom v szeregyinye XVII veka (Ism.: Gebei Sándor) V–VI/584

TÖRTÉNETI IRODALOM 585 Szögezzük le félreérthetetlenül: a szerzőnek csak részben sikerült ebbe a szúk időmetszetbe elhelyezni a kitágult tér sokszínű diplomáciai és politikai kombinációit. Már a szerzői címadás is eleve sejtet egy 17. század közepére akuttá vált problémakomplexumot és önkéntelenül is kérdéseket indukál. Ezekből közreadunk néhányat. Mi indokolja, hogy Oroszország és Ukrajna a krími tatárokkal létesített diplomáciai kapcsolatai összevontan, egy rendszerbe állítva kerültek megjelenítésre? Vajon, külön-külön, az orosz-tatár és az ukrán-tatár viszony Oroszország és Ukrajna 1654. évi egyesülése után létalapját vesztett viszony? Vagy, netán az 1654. évi egyesülést kimondó perejaszlavli rada és a márciusi cikkelyek (a Zaporozsjei Had cári kiváltságlevele) értelmében Ukrajna mozgásterét a moszkvai külpolitika csak a végrehajtó szerepre és a közvetítésre korlátozta? Szanyin nem kerüli meg ezeket az elvi állásfoglalásra kényszerítő kérdéseket. A bevezetőben hangsúlyozza, hogy az 1654-es márciusi cikkelyek alapján „Ukrajna Oroszország keretébe került" ( Ukraina vosla ν szosztav Rossiji), de a cári privilégium széleskörű autonómiával ruházta fel a hetmanatust külpolitikai ügyekben. Következésképpen, Hmelnyickij gyakorlatilag önálló diplomáciai tevékenységgel foglalkozott, csupán tájékoztatási kötelezettséggel tartozott a moszkvai udvarral szemben. Ez a szovjet tudományos életben általánosan elfogadott és hivatalos állásponttal azonosuló szerzői vélemény alapot teremt Szanyinnak arra, hogy egységes, egyirányú külpolitikai kurzusról beszéljen orosz és ukrán vonatkozásban egyaránt, hogy az értelmezése szerint is önálló ukrán külpolitikai érdekek találkozzanak a cári nagyhatalmi törekvésekkel. Nem tagadva a külpolitikai azonosságokat (lengyelellenesség 1654-ben és 1655-ben) mégis meg kell jegyeznünk, hogy Hmelnyickij következetesen „ljachellenes" maradt, Alekszej Mihajlovics pedig a lengyel korona reményében svédellenességre váltott. A szerző tudja és ismeri az 1654 értékeléséből származtatható bonyodalmakat, ezért ugyancsak talppontként jelenik meg nála az az egyébként helyes megállapítás, hogy egyetlen dokumentumban sincs olyan hivatkozás vagy utalás, amely szerint a kozák vezér más országok protektorátusának elismerésére tett kísérletet. Hmelnyickij valóban ellenállt a svéd és török ajánlatoknak (címek, gazdagság,) de az (1648 óta) önálló politizáláshoz szokott és szuverén politikát folytató államférfi a saját, a kozák (ukrán) érdekeket -a Rzeczpospolita katonai megsemmisítését - még a cári akarattal szemben is képviselte. Márpedig ez az eltérő diplomáciai pályán mozgó politikai gyakorlat a Krími Kánsággal kialakítandó viszonyt is erősen befolyásolta (pl. aktív vagy passzív semlegesség), ι Az orosz, ukrán külpolitikai érdekazonosság erőltetett koncepciójából, valamint az 1654-es perejaszlavi rada jelentőségének túlértékeléséből táplálkozik egy másik, az egész könyvön végighúzódó, min\ den alapot nélkülöző „szakmai" vélemény. ,A perejaszlavli rada a legkedvezőbb hatást gyakorolta a dunai fejedelemségek, Moldva, Havasföld, Erdély népeinek nemzeti-felszabadító harcára." (42. 1.) Vegyünk egy másik hasonló példát! ,A dunai fejedelemségek Oroszország alattvalóinak esküdtek fel " (priszjagnuli na poddansztvo Rossziji - 129. 1.) Fejezzük be a hivatkozásokat eg)- „felfedezés értékű" szerzői nézettel! „Hmelnyickij nemcsak hogy nem csinált titkot erdélyi kapcsolatából, hanem ellenkezőleg teljes bizonyossággal állítható, lépéseket tett az orosz-erdélyi közeledés előmozdítására. " (181. 1.) Sajnálatos, hogy tudományos munkában ilyen korrigálatlan melléfogások sorozata olvasható. Az idézett, tájékozatlanságból eredő „lapsus linguae" (vagy „lapsus memoriae") kritikája helyett vizsgáljuk meg, milyen okokra vezethetők vissza ezek az önmagukért beszélő elírások? Elgondolkodtató az a tény, hogy Erdély, Moldva, Havasföld 1654-1657 közötti kapcsolatrendszerének vizsgálatában Szanyin „A Szovjetunió és Románia népeinek történelmi kapcsolatai a 15. sz. -18. sz. elején (Isztoricseszkije szvjazi narodov SzSzSzR i Rumüniji ν XV - nacsale XVIII v. 2. kötet Moszkva, 1968.) című dokumentum válogatásra támaszkodott. Teljesen hiányzik a magyar levéltárak publikált anyagainak hasznosítása. A Szanyin által kiválasztott téma - véleményünk szerint - csak egyoldalúságra lehetett ítélve, ha nem forgathatta alkotó módon „Erdély és az északkeleti háború. Levelek és okiratok" I-II. k. (Kiadta, szerkesztette: Szilágyi Sándor) Bp., 1890-91 és a „Monumenta Hungáriáé Historica" XXIII. k. (Szerkesztette: Szilágyi Sándor) Bp., 1874. dokumentumgyűjteményeket. Továbbá megkockáztatjuk azon véleményünket is, hogy a szerző a rendelkezésére álló és a jegyzetben szerepeltetett forrásokat (az Aktü JUZR III., XIV, k.; Archív JUZR III. rész 6. k.; Dzserela do istorii XII. k. - valamennyiben értékes latin nyelvi dokumentum található) sem hasznonísotta kellő mértékben. A recenzió kerete nem ad lehhetőséget arra, hogy a koncepcionális problémákat teljes mélységig feltárjuk, de igazságtalanság lenne részünkről, ha szó nélkül maradnának az írásmű jól sikerült fejezetei.