Századok – 1991

Tanulmányok - Varga J. János: Kollonich Lipót és az Einrichtungswerk V–VI/449

BERENDEZÉSI TERVEK A TÖRÖK KIŰZÉSÉNEK IDEJÉN 471 hosszmérték szerint és különböző pénzekben, ami csak az élelmezési biztosok hasznát növelte. A katonaság megbízható és tisztességes fenntartása érdekében át kell térni a készpénzfizetés folyamatos rendjére. A végvárakban fegyverraktárakat, „öntőházakat" és lőpormalmokat kell létesíteni, hogy az őrség elegendő lőfegyverrel, gránáttal és aknával rendelkezzék, a katonákat pedig megfelelő kiképzésben kell részesíteni, hogy azokat használni tudják. Végezetül az ország védelmi képességének fokozására kisebb folyami hajóhad létrehozását javasolja az albizottság. Camerale A tervezet készítői a hadi ügyek tárgyalása után a „cameraliák"-at, a korona jövedelmeit veszik sorra. Úgy látják, hogy a legfontosabb jövedelemforrást maguk a töröktől visszafoglalt területek jelentik, azután a hadiadó, a fogyasztási adó és a regálék. Legnagyobb vámszedőjük pedig az országban állomásozó és a lakosságot sanyargató császári katonaság. Az albizottság a kamarai kimutatásokra hivatkozva megállapítja, hogy Magyarországon béke idején a rendes kiadások félmillió német forintra rúgnak, holott a kincstárba csak 30.000 - 60.000 forint folyik be. „Pedig ez Istentől termékenységgel megáldott ország, amit reá költenek azt bőven megtéríti, nem szükséges és nem is lehet miatta a többi tartományt túlterhelni." Tetemes jövedelemforrásul szolgálhatnának a töröktől visszafoglalt területek, az ún. neoacquisita, amelyhez hozzá tartoznak mindazon helységek és földterületek, amelyek a török birtokában voltak, vagy neki, mint meghódoltak, adót fizettek. Felvetik a szerzők a kérdést, hogy meg kell-e hagyni ezeket a földeket korábbi tulajdonosaik birtokában? Úgy vélik, hogy mindenekelőtt különbséget kell tenni az egyházi és a világi birtokosok között. Ami a világiakat illeti, a király nem köteles földjeiket — mint fegyveres erővel, nagy költséggel és katonái vérével visszaszerzetteket — átadni, de „saját és az ország érdeke is tanácsolják, hogy merő kegyelmességből s királyi bőkezűségből azokat egykori tulajdonosaik kezéhez juttassa ismét." Természetes ezek után, hogy aki igényt tart valamelyik jószágra, annak igazolnia kell tulajdonjogát, majd hűgésesküt kell tennie az uralkodóra, végül vállalnia kell a birtokkal kpcsolatos adót, katonai beszállásolást és egyéb közterheket, valamint a visszafoglalás költségeinek egy részét, az ún. fegyverváltságot („ius armorum", „Waffen Recht".) Az albizottság úgy véli, hogy az egyházi személyek jogalapjához nem fér semmi kétség, és a kánoni törvények alapján visszakövetelhetik maguknak a töröktől visszaszerzett területek papi javadalmait. Arról sem szabad megfeledkezni — emlékeztetnek a szerzők —, „hogy először is az egyházi rend fogadta a múlt országgyűlésen József főherceget örökös királyul, s hogy folyton-folyvást amilyen hű, olyan fontos szolgálatokat tesz a koronának." Egyébként az egyháziak úgy viselik majd a közterheket javadalmaik után, mint a világi urak a maguk birtokai után, háború esetén pedig rendkívüli segítségnyújtásra is készek lesznek. Azokat a jószágokat, amelyeknek tulajdonjogát senki nem igazolja meghatározott időn belül, el kell adni a többet ígérőnek, bárki is tart rá igényt, legyen az papi