Századok – 1991
Tanulmányok - Varga J. János: Kollonich Lipót és az Einrichtungswerk V–VI/449
466 VARGA J. JÁNOS A betelepülők — „akiket önkéntesen és szabadon kell behívni és befogadni az országba" — nem röghöz kötütt örökös jobbágyok lesznek, hanem szabad, szolgáltató rendű lakosok, azzal a szabad költözési joggal, amelyet a magyarországi törvények meghatároznak. A telepesek élvezzenek adó- és robotmentességet, a magyarok három, a németek öt év időtartamra. Az utóbbiak azért többet, hogy „jobban odacsalogathatók legyenek", s álljon rendelkezésükre elegendő idő házuk felépítéséhez és földjük termővé tételéhez. Ami a betelepülők nemzetiségét illeti, úgy véli az albizottság, hogy a rómaiak példáját követve nem szabad semmiféle különbséget tenni a befogadást kereső népek között. „Mégis, a többiekkel való egyenlőség esetén a németeket a többiek előtt kell figyelembe venni..., közülük is elsősorban és külön azokat, akik Császári Felséged német örökös tartományaiból valók; mégpedig annak érdekében, hogy a királyság, vagy legalábbis annak nagy része fokozatosan germanizáltassék, a forradalmakra és nyugtalanságokra hajlamos magyar vér a némettel mérsékeltessék, s ezáltal természetes örökös királya és ura iránti állandó hűségre és szeretetre neveltessék." Az egyházi kérdésekben mindig keményszavú Kollonich annyira érzi az újratelepítés fontosságát, hogy hajlandó a nem katolikus bevándorlókat is befogadni, pedig másfél évtizede sincs annak, hogy Pozsonyból gályára küldte a protestáns prédikátorokat (1674): „a különböző vallásokat... el kellene tűrni" — úja — mert anélkül „a benépesítést csak igen hosszadalmasan, vagy egyáltalán nem is lehetne elérni". Igaz, hogy a nem római katolikusok nyilvános vallásgyakorlatát nem engedélyezné és katolikusokat „vegyítene" közéjük, sőt a vallási türelem is csak a falvak népére vonatkozna és „semmiképpen sem az erődített városokra", amelyeket kizárólag katolikus németekkel szállatna meg. További követelmény, hogy a betelepülők a pusztává lett házhelyet és a hozzájuk tartozó telket ne csak ingyen, hanem örökjogon, sőt az elidegenítés jogával együtt kapják meg. Csak így kerülhető el, hogy a földesúr a felépített házat vagy a megmunkált telket tetszése szerint elcserélje vagy elfoglalja. Ez a törekvés akadályozná az ország benépesítését, mert „a telepesek költségeiket, fáradságukat és munkájukat csakis a maguk és családjuk hasznára akarják fordítani és nem mások nyereségére". A szolgáltató rendűek, azaz a telkes jobbágyok robotmunkáját országosan és egységesen kell megállapítani, mégpedig heti 3 napban. Az ország törvényei ugyan évente 52 nap5 0 úrdolgát írnak elő, de ez szerfelett mérsékelt és a földesurak nem alkalmazkodnak hozzá, hanem ennél több robotot követelve „nyakló nélkül zaklatják" jobbágyaikat. Az albizottság úgy látja, hogy a heti 3 nap mintegy középarányos a túlkapások és a törvényileg alacsonyra szabott robotmennyiség között s mindkét fél számára a legmegfelelőbb. A töröktől visszafoglalt területen lévő városok, megerősített helyek és a mezővárosok betelepíthetősége érdekében valamennyi polgári mesterséget, mint amilyen a hús- és bormérés, a gabonaőrlés, a kenyérsütés, a sörfőzés, a hal-, állat- és mézkereskedés, valamint a vendéglők kezelése, kizárólag a polgárság számára kell fenntartani. Ezek hasznát ugyanis a kamarai tisztek, hadbiztosok és a katonai parancsnokok egymás között megosztva, monopóliumként kézben tartják, s ezzel a polgárságot megfosztják megélhetési lehetőségétől. Ugyanakkor igazságosnak tartanák, ha