Századok – 1991
Tanulmányok - Kulcsár Árpád: Sóbányászat és sókereskedelem Erdélyben I. Apafi Mihály uralkodása idején V–VI/415
434 KULCSÁR ÁRPÁD ez áll: „mi Hazánkhoz való szeretetünkből inkább, mint egyéb respectusoktól viseltetvén, töttük magunk gondviselő igazgatásunk alá a Marus-Váradjai és dévai só portusokat, vízaknai, thordai, colosi, széki és dési camara házakat só aknákat... az váradjai s dévai harminczadokkal együtt, állítván azoknak minden alkalmatosságainak viselésére Fejérvármegyében, Fejérváratt lakó nemzetes Budai Péter és Szegedi György atyánkfiait, kik magok is kötelezték ugyan magokat, az mi Kgls Urunk, s Asszonyunk ő nagyságoknak be adott obligatoriajoknak rendi szerint" mégis, ha ennek nem tesznek eleget „csak ez levelünk erejével akár mely jószágunkból az restantia summáig tétethessenek ő nagyságok valóságos satisfaction" A kötelezettségvállalás azonban teljesen formális volt, hiszen a bérlőket eleve úgy választották meg, hogy vagyonuk garanciául szolgált a bérleti összeg befizetésére. így a tanácsurak anélkül jutottak jelentős összegekhez, hogy vállalták volna akár a kezelés gondját, akár bármiféle más kockázatot. Szemléletes példáját nyújtották ezzel a hatalmi, hivatali pozíció pénzre történő átváltásának. Ε bérleti szisztéma ugyanakkor a fejedelemnek és az országnak is biztosította az 1670 előtt befolyt sójövedelmet. Ezért maradhatott érvényben a korszak végéig. Felmerül a kérdés, hogy a két lépcsős bérleti rendszerben nem egy tőkével bíró csoport állt-e a tanácsurak mögött, mint ahogy már a Habsburg időszakban pl. Esterházy Pál nádor sókereskedelmi vállalkozása mögött is egy bécsi tőkés csoport szerepelt, s ő inkább csak a nevét adta az ügyhöz.104 Vagy éppen ellenkezőleg a tanácsurak, s közülük is Teleki szerepe volt meghatározó? A kortársak ez utóbbi véleményen voltak. Bethlen Miklósnak a sóüggyel kapcsolatos adatai ugyan elég pontatlanok, általános véleményének hitelét azonban ez nem szükségszerűen rontja le. A nyereség megoszlásáról például azt írta, hogy „legtöbb ebben a Székely László és magánál nagyobb úr társai ládájába ment".105 Cserei Mihály is hangsúlyozta Teleki, illetve Bethlen János szerepét a bérlők kiválasztásában, s azt is, hogy mennyire rajtuk múlott, hogy az árandátor meddig maradhatott pozíciójában.106 A bérlők többségéről kimutatható, hogy jó kapcsolatban álltak Telekivel, vagy Bethlen Jánossal. Páter János pl. 1676-ban, amikor ismét 2 ezer tallért ígért Telekinek a bérlet megszerzéséért, e bizonyságlevél bevezetőjében így írt: „midőn és mioltától fogván Isten akaratjából ez hazában megtelepedvén, sok viszontagságim után életemet keresném és magamot táplálnám, az üdők alatt a méltóságos és tekintetes úr Teleki Mihály uram protectiója alatt folytattam és követtem magam alkalmatosságomat, s a legközelebb az aknák árendálásában, s azoknak bírásokban, nem kevéssé oltalmazkodtam az ő kegyelme szárnyai alatt".107 A másik árendátor Budai Péter pedig Bethlen János fiát fogadta gyermekévé, s neki hagyta alsórákosi udvarházát, Bethlen János pedig pénzzel segítette ki őt szorult helyzetében.108 Más alkalommal 1676 februárjában 1.000 forintot vett fel „az aknák szükségére", ezért Tordáról ígért sót számára.10 9 Telekinek pedig pénzt juttat, „ajándékokat" ad, jó havasalföldi, moldvai kapcsolatai révén fontos hírekkel látja el, vásárol számára. Amikor 1678-ban a nagy szárazság miatt több mint négy hónapig „egy hajó sót sem vihettek alá" a portusról, s így jövedelem se folyt be, biztosítja Telekit „valamint eddigh ugy most is megh nem fogyatkozik kegyelmed".110 Az egész korszakban mindössze öt bérlőről tudunk: Budai Péter, Hedri Benedek, Páter János, Páter Kristóf, Szegedi György. Közülük Hedri Benedek részvétele
