Századok – 1991

Beszámoló - Történészkonferencia a szlovák–magyar kapcsolatokról (Buzinkay Géza–Szarka László) III–IV/355

358 BESZÁMOLÓ sában jórészt azonos tőről fakadnak a tévitéletek. Szlovák részről a magyar kormányzati nemzetiségpolitika kizárólagosan és egyöntetűen negatív, diszkriminatív jellegére hoztak fel példákat, és ezek alapján problematikusnak mondták a belső periodizációt és az árnyalás bármilyen igyekezetét, sőt arra a veszélyre hívták fel a figyelmet, hogy az árnyalás tulajdonképpen az agresszív magyar nacionalizmus minősítését relativizálhatná. A következő két előadás a történeti Magyarország felbomlását, azon belül a magyar-szlovák viszony 1918-1919. évi alakulásának kérdéseit vizsgálta. DuSan Kovác „1918 a szlovák politikai fejlődésben" c. előadásában azt kívánta bizonyítani,hogy a Monarchia s azon belül a történeti Magyarország széthullásában a háborús vereség, majd a trianoni béke egy hosszú folyamata végét jelentette. Bírálta azokat a magyar politikai erőket és véleményeket, amelyek csakis a történeti Magyarország egységében tudtak gondolkodni és szétesésére külső okokat kerestek, holott véleménye szerint a valódi ok az volt, hogy az állam már nem teljesítette feladatát, és elnyomó funkciója került az előtérbe a nem magyarokkal szemben. A szlovák nemzeti mozgalom Kovác szerint különösen kedvezőtlen helyzetben igyekezett felvetni a harcot a magyar kormányok elnyomó nemzetiségi politikájával szemben, részben azért is, mert ők nemzetként éltek Magyarországon, nem pedig nemzetiségként, amelynek egy külső anyaállam képviselhetné érdekeit, mint pl. a románok esetében. Az asszimilációs veszteségek egyre súlyosabbak voltak, mert a középosztályt és értelmiséget érintették, ugyanakkor a szlovák nemzeti törekvéseknek jó ideig nem volt külföldi támasza, sem nemzetközi visszhangja. A trianoni béke hatását elemezve, az előadó szerint meg lehet ugyan érteni az ezeréves ország felbomlásának sokkjától szinte megbénult magyarság fájdalmát, akárcsak a kisebbségi sorba került magyarok elégedetlenségét, de tény, hogy a régió többi nemzete számára a Párizs környéki békék a korábbinál sokkal igazságosabb rendezést, a térség egésze számára pedig a fejlődés lényegesen jobb feltételeit teremtették meg, mint ahogy az a Monarchiában volt. Szarka László ,A szlovák kérdés 1918-19. évi megítélése a magyar kormányzati politikában" c. előadásában, a magyar kormányzati nemzetiségpolitika konstans és változó elemeit felsorolva, Szász Zoltánhoz hasonlóan azt húzta alá, hogy a pesti kormányzati elgondolásokban többféle alternatíva volt jelen. Tény, hogy éppen a szlovák mozgalommal szemben tanúsította a legkeményebb magatartást, amit jórészt a szlovák mozgalom gyengeségével, a szlovák egyházi autonómia és a külpolitikai támasz hiányával lehet magyarázni. Ugyancsak a kemény kurzus eszközeit vetette be a kormány a cseh-szlovák egységmozgalom törekvései ellen, úgy kívánta annak — kezdetben meglehetősen szerény — hatását ellensúlyozni, hogy a szlovákság kulturális, oktatási intézményrendszerét még inkább a magyarosítás céljának igyekezett alávetai. A magyar kormányzatnak az állam felbomlása hónapjaiban a szlovákokkal szembeni politikáját vizsgálva, a Károlyi-kormány kétségbeesett, s jórészt reménytelenül elszigetelt vállalkozásait ismertette (szlovák autonómia, egy magyar-szlovák népköztársaság, Szlovák Népköztársaság, keleti szlovák szeparatizmus stb. támogatása). A többségében Jászi Oszkár nemzetiségi miniszter nevéhez fűződő kísérletek pozitívumaként azt emelte ki, hogy dokumentálja a nemzeti elhatárolódás igényeinek felismerését (mégha ez későn történt is meg), és a magyar-szlovák nyelvhatár men-