Századok – 1991
Közlemények - Vanyó Tihamér: Egyháztörténeti források művelődéstörténeti jelentősége III–IV/332
342 VANYÓ TIHAMÉR miatt — néhány szerencsés fekvésű táj és település kivételével — csak a 17. század végétől és a 18. század elejétől fogva maradtak fönn nagy számban anyakönyvek. Az anyakönyvek gazdag és sokoldalú tartalmának okos kiaknázása jellegzetesen művelődéstörténeti feladat. Ennek érzékeltetésére röviden megemlítem a szóba jövő tárgycsoportok egy részét: személy- és keresztnevek, vallások, életkorok, foglalkozások, rokoni kapcsolatok, női termékenység, gyermekek száma, betegségek, járványok, öngyilkosságok, végrendeletek, temetések, babonák, népszokások stb. Ez a sokféle vonatkozás természetesen nem található meg minden időben és helyen. Általában a régebbi hivatalos iratokban több és színesebb az alanyi megnyilatkozás, de gyakoribbak a hiányok, hanyagságok, pontatlanságok és tévedések is. Nagyon sok függ attól, milyen ügyes a kutató az okmányok vallatásában. Erre igen jó példákkal szolgálnak a francia Annales körül tömörülő történészek s nálunk a történeti statisztika és a néprajz művelői. A történeti statisztika hazai szakemberei megegyeznek abban, hogy népesedési viszonyaink tanulmányozásában a 17. századdal kezdődően a 19. század közepéig a legfontosabb források az egyházi anyakönyvek, az egyházlátogatási jegyzőkönyvek és egyéb egyházi összeírások. Persze ezek sem állnak rendelkezésünkre területi és időbeli, többé-kevésbé egyenletes és közelítően egyforma értékű alakban. Ezért nagyon is rászorulnak más, világi forrásokból merített kiegészítésre, pótlásra, helyesbítésre. Az anyakönyvek kellő történészi érzékkel való sokoldalú felhasználására két tanulmányt ajánlok elolvasásra az érdeklődőknek a Történeti Statisztikai Évkönyv 1961—1962-i kötetéből.3 6 Komoly figyelmet érdemel Benkőné Lukács Ágnes nagy távlatú értekezése is a kutatás országos megszervezéséről és helyi alkalmazásáról.3 7 Kivételes méltatás illeti meg Hoss József egykori kaposvári plébánost', majd veszprémi székeskáptalani nagyprépostot (+1969). Ο húsz évet szánt plébániája múltjának kutatására, s ennek alapján megalkotta a legjobb magyar egyházi helytörténetet. Kaposvár múltjának mostoha sorsa, a plébániai levéltár elkallódása (1886) s a város régi levéltárának oktalan selejtezése (1907) ugyan megnehezítette az anyaggyűjtést, de a szerző ezt nagy körültekintéssel pótolta. A 342 oldalas munka 105 oldalát 2185 jegyzet tölti meg, s ehhez még 16 oldal statisztikai kimutatás is járul. Az anyakönyvek feldolgozásának s a püspöki levéltár helytörténeti szempontból való fölhasználásának mesterműve Hoss monográfiája,38 Az anyakönyvekkel kapcsolatban még megemlítek három hazai tanulmányt. Gáthy Zsolt füzete a budapesti egyetem jogtörténeti szemináriumában készült, anyaggyűjtése és könyvészete figyelemreméltó. Schram Ferenc két értekezése ugyan nem anyakönyveken alapul, de szemléletesen mutatja, milyen termékeny kapcsolat van más egyházi források (a szertartáskönyvek és agendák) s a népi szokások között. A néplélek megnyilvánulásairól másutt részletesen írtam.39 A jól megírt és folyamatos plébániai évkönyv remek történeti forrás, mert egyrészt a mai gépies irattermelő világba üdítő színt és életet lehel, másrészt első kézből kapott tájékoztatást ad. Nincsenek kitöltendő kérdései, tartalmi korlátozása, merev rekeszei, a szellemet bilincsbeverő, kényszerítő gondolatsorai. írójának ugyan elsősorban a papi működésről, a hívek vallásos életéről, a templom és a paplak gondjairól és örömeiről, az előrehaladásról vagy a hanyatlásról kell beszámolnia. De írója szabadon száguldhat a szellem, a lélek és az anyagi valóság pályáin, és megszűrhet
