Századok – 1991

Közlemények - Kabdebó Tamás: A magyar–ír párhuzam és Arthur Griffith magyar történeti forrásai III–IV/309

314 KABDEBÓ TAMÁS a császár képviseletében von Beust báró, az osztrák kancellár és a magyar küldöttség vezetője, az egykori száműzött, a leendő miniszterelnök, Andrássy Gyula gróf. Kidolgozója, Deák Ferenc a háttérben maradt. A Kiegyezéssel új államforma jött létre Osztrák-Magyar Monarchia néven, melyen belül a mindenkori uralkodó osztrák császár és magyar király is volt egyszemélyben — innen a perszonálunió elnevezés — két külön funkciót töltvén be egyszerre. Külön törvényhozás, külön parlament, külön államigazgatás (a minisztériumok egy részét kivéve), következésképp külön királykoronázás, önálló, bár közös érdekeltségű gazdasági intézmények stb. Magyarország a gyarmati sorból egyenrangú társsá lépett elő. A Freeman's Journal hűségesen tudósított mindezekről a fordulatokról. 1867. szeptember 25-én pl. a magyarországi vasútfejlesztést jóváhagyó határozatról adott hírt; 5 nappal később arról, hogy jegyzőkönyvet készülnek aláírni a kiegyező felek között létrejött pénzügyi megállapodásokról. Az október 6-i és november 1-i számokban rövid hír említi az újszülött Monarchia átöröklött adóterheinek megosztásáról folytatott vitát. A november 1-i szám ugyanakkor a fenianizmussal —A Fiatal Írországért maradékának szívéhez oly igen közel álló témával — is foglalkozik. A lap májusban rendre beszámolt az elfogott Fenám-tagok ügyének tárgyalásáról (14., 27., 29. számok), leközölvén az elítélt Thomas Burke és Patrick Doran érdekében írt olvasói leveleket és a közvélemény együttérzésének számos egyéb megnyilatkozását. A rokonszenvtüntetők között volt egy John Francis O'Donnell nevű költő és újságíró,31 aki a Cui bono c. versével foglalt állást abban a vitában, hogy használt-e, használ-e a „pártos honfivér" a független Írország ügyének. íme a hosszú költemény néhány részlete O'Donnell gondolatmenetének érzékeltetésére: Mi végre Vert ügy - Klapka is lebukott / De nem a magyarok ügye!/ Bár országunkban könny folyott/ S vörösre a vér festette/ S a küzdőkkel megrázkódott/ Európa gondterhelt szügye.. De a szívós magyarok / Végül mégis győztenek. /Nyert a küldetéstudatuk/ És a császár hajtott fejet./A magyar szív dobogott /Fiainak nyert teret. Kevesbet érdemel az ír?/Kisebb lenne a mi hírünk?/Hagyományunk tiltást is bír/Ellenálló kard: fegyverünk/A pallost, mely levág: a hír/felkapja. Rossz szót megvetünk. Kimondom: szólj történelem./Értünk, ki kockára dobunk/Mindent; jó, vagy rossz legyen/Sorsunk. Előre a jelszavunk/mit nő csókba, szóba tegyen/S férfikézben puska legyen Holttestünk a csatamezőn/Lobogónk a porba sújtva/Csatasorunk szétverve lőn/Ellenünk nyert. Csillog kardja/Ott leszünk a csatamezőn!/A jó ügyet Isten tartja. A fentiekből nyilvánvaló, hogy a költő a magyarok alkotmányos győzelmén felbuzdulva további harcra serkenti honfitársait, hogy az eddigi kudarcokkal mit sem törődve, végül kivívják függetlenségüket; továbbá, hogy O'Donnell szerint a magyar siker elsősorban azoknak köszönhető, akik fegyverrel a kézben harcoltak érte, míg ugyanez az út az írek részére nem volt járható. Akár osztjuk nézőpontjukat, akái