Századok – 1991
Közlemények - Kabdebó Tamás: A magyar–ír párhuzam és Arthur Griffith magyar történeti forrásai III–IV/309
ARTHUR GRIFFITH MAGYAR TÖRTÉNETI FORRÁSAI 311 Unióellenes Egyesületének (Repeal Association) célkitűzéseit tekintik a maguk Védegylete számára követendő példának."9 Tény, hogy a negyvenes évek közepére a magyar olvasóközönség előtt nem volt ismeretlen az ír válsághelyzet. 1837-ben egymástól függetlenül két „nemzeti érzelmű"1 0 vezető politikus is — Szemere Bertalan1 1 és Pulszky Ferenc1 2 — ellátogatott Írországba, és útinaplóikban beszámoltak az ott látottakról. Mindketten Clyde-ból hajóztak át, és hosszabb időt töltöttek Dublinban, de Pulszky Douglas érintésével érkezett, vagy felkeresett olyan nevezetességeket is, mint Glendalough, a Giants Causeway és Dunluce vára. Mindkettőjüket megrendítette a szegénység és éhínség, továbbá tapasztalták, mekkora hatása van Írországban a politikai agitációnak. Szemere, mint úja, szorongó szívvel lépett egy beteg ország földjére. Felkapaszkodott a Nelson oszlop tetejére a kilátás kedvéért, de kis híján leszédült a szeme elé táruló nyomor láttán. Mindezért Angliát tette felelőssé. Beszámolója végén pedig a következőkben jelölte meg a nyomor okát: politikai jogfosztottság, egyházi adók, a krumpli egyeduralma a haszonnövény-termesztésben, a népszaporulat, a bérleti viszonyok,, a hazai telepítésű ipar és kereskedelem hiánya. Az ugyanebből az időszakból való harmadik tanulmánynak, a Szegénység Irlandban (Pest, 1840) címűnek a szerzője Eötvös József báró, aki barátai, Pulszky és Szemere megfigyeléseiből kiindulva vizsgálta az írországi szegénység okait és következményeit. Az 1848-as év vízválasztó Európa történelmében. A nagy birodalmakon forradalmi hullám söpört végig, mely egy sor kataklizma szerű változást előidéző forradalomban tetőzött: keleten Magyarországig hatolt, ahol a forradalom idővel szabadságharccá szélesedett, nyugaton pedig elérte Írországot, ahol — 1916-ot előlegezve — a Fiatal Írországért (Young Irelanders) 13 nevű mozgalom szervezett felkelést William Smith O'Brien-nek14 és híveinek vezetésével. Michael Doheny,15 John Mitchel1 6 és William Smith O'Brien, az 1848-at követő megtorlás áldozatai a maguk számára levonták, és — folyóiratok hasábjain, levelezés és politikai agitáció útján — mások számára is nyilvánvalóvá tették a „magyar ügy" és saját küzdelmük közös tanulságait.17 Hármójuk életútjának némely — a jelen tanulmány témájába vágó — körülményét érdemes felidézni, mivel ezek politikai pályafutásuk szerves részévé váltak. Két nemzet sorsának hasonlósága jobban szembetűnik, ha saját bőrünkön érezzük a hasonlóan nyomasztó helyzetet. A 48-as felkelés bukása után Michael Doheny — a jó nevű ügyvéd — amerikai száműzetésbe kényszerült, ahol társalapítója lett a Fenian Testvériség18 nevű mozgalomnak. Az elítélt útvonala (The felon's track) című klasszikus művében áttekintvén az ír küzdelem legfőbb eseményeit 1843-tól 1848 végéig, Doheny ezekkel a szavakkal úja le a Kilkenny válságos napokat 1848 júliusában: „A jól bevált terepnél, amelyet egy tábornok értő szeme annak idején ütközet céljára kiválasztott, ma sincs alkalmasabb, amint ezt pl. a magyarországi események is bizonyították. Bem és Dembinski pontosan azokon az állásokon és csatamezőkön ütközött meg az ellenséggel, ahol négy-ötszáz évvel azelőtt Hunyadi János és Korvin Mátyás vívta harcát a törökök és a bosnyákok ellen. Hasonló nagy példával szolgált a mi történelmünk is..."19
