Századok – 1991
Közlemények - Kováts Stefan: Az 1849. évi orosz katonai intervenció Magyarországon. A magyar forradalom és szabadságharc az európai nagyhatalmi érdekek középpontjában III–IV/268
290 STEFAN KOVÁTS Az orosz tábornokok azt állították, különösen a krími háború idején, amikor Oroszország az osztrákok „hálátlansága" miatt különösen el volt keseredve, hogy Ausztria orosz segítség nélkül sose tudta volna Magyarországot legyőzni.11 4 Ezzel szemben néhány osztrák történésznek az a véleménye, hogy Ausztria a magyarok ellenállását előbb-utóbb a saját erejéből is le tudta volna törni. Erre vonatkozólag a svájci katonai író, Wilhelm Rüstow azt állítja, hogy az osztrákoknak a megsebzett nemzeti büszkesége diktálta ezt a győzelmi állítást. „Magyarország leverése után Ausztriában azonnal erőteljes elégedetlenség tört fel (sokakból), hogy miért is kellett segítséget kérni. Ausztriában az Oroszországgal kapcsolatban szerzett későbbi tapasztalatok alapján az elégedetlenség csak méginkább fokozódott."115 Rüstow nyilván az orosz hadseregnek a krími háborúban tanúsított, egész Európát meglepő gyengeségére célzott. Ellentétben a különböző véleményekkel, itt annak a minden oldalról elfogadható meggondolásnak adunk helyet, hogy egy Magyarország feletti osztrák győzelem mindenképpen lehetséges lett volna, mivel császári Ausztria tartalékai még távolról sem merültek ki. Különösen azért nem, mert Galíciából és Itáliából erőket vonhatott volna el, és azokat Magyarországon vethette volna be. Ennek azonban nagyon magas ára lett volna; nem lehetett Galíciát katonaság nélkül hagyni, illetve nem kellett volna-e Olaszországot már hét, illetőleg tíz évvel korábban feladni? — Nem járt volna kockázattal a Radetzky-féle hadsereg feltételezett bevetése Magyarországon? Ez a hadsereg — vezetőjének jó szelleme ellenére — egy több nemzetiségből álló sereg volt, amelyben 15 000-20 000 főnyi magyar (a birodalom elit huszársága) is szolgált. Tény, hogy ebből a seregből a magyarok is csak szórványosan szökdöstek, mégis kérdéses, hogy ez a sereg adott esetben hazája, Magyarország ellen is bevethető lett volna-e? A magyarországi és általában az összes katonai intervencióval kapcsolatban két tényezőt kell szem előtt tartani, mert azok bizonyos mértékben a mai körülmények között is érvényesek: a/ a „Haza", az „Otthon" által nyújtott helyzeti előny, pl. lakosság támogatása stb. és annak értéke, és b/ az ellenfél katonai képességének szándékos vagy akaratlan lebecsülése. A magyarok az agresszor ellen a saját területükön harcolhattak, ahol a hadsereg hiányosságait a hazafias lakoság támogatása kiegyenlítette. A II. világháború mutatta,= hogy Jugoszláviában és a Szovjetunióban a támadók elleni védekezésre a lakosságnak azt a rétegeit is mozgósítani lehetett, amelyek az uralkodó politikai rezsimmel ideológiailag nem értettek egyet. Ez volt a helyzet Magyarországon is 1848/49-ben. Ausztria elkövette 1848/49-ben azt a politikai és katonai hibát, hogy lebecsülte a magyarság politikai és katonai szervező és rögtönző képességét. A bécsi megmerevedett katonai szisztéma egyszerűen figyelmen kívül hagyta a magyar nemzeti sereg intézményének rohamos fejlődését.11 6 A Rákóczi-felkelést (1703-1711) Ausztria úgyszólván még „félkézzel" le tudta verni. Az 1848/49-es európai forradalmi években ez idegen segítség nélkül már nem ment. Ahelyett, hogy a fejlődő magyar katonai erőt — mindkét oldali kompromisszum árán is — a Monarchia szolgálatába állították volna, a reakciós rövidlátás (egy időre) széttörhette azt. A következmények nem maradtak el Ausztria részére:
