Századok – 1991
Közlemények - Kováts Stefan: Az 1849. évi orosz katonai intervenció Magyarországon. A magyar forradalom és szabadságharc az európai nagyhatalmi érdekek középpontjában III–IV/268
AZ 1849. ÉVI OROSZ INTERVENCIÓ 271 Fjodorovics Paszkevics herceg, tábornagy.1 9 Ő szerkesztette a münchengrätzi megállapodás szövegét, így ismerte Ausztria helyzetét és a szerződésből Oroszországra háruló terheket. Ferenc császárnak annyira megtetszett az orosz tábornagy, hogy arra kérte Miklós cárt, egy esetleges orosz-osztrák katonai akció esetén őt bízza meg a szövetséges csapatok fővezérletével.20 (Mint ismeretes, valóban Paszkevics lett az inváziós orosz csapatok főparancsnoka 1849-ben.) A „Szent Szövetség" alapjára épített münchengrätzi és berlini megállapodások, melyeknek kétségtelenül Metternich herceg volt az értelmi szerzője, végzetes következményekkel jártak először Magyarország, majd az egész birodalom sorsára, mert jogalapot teremtettek az 1849. évi magyarországi orosz katonai intervencióra. Jelentős osztrák történészek különbözően értékelik a két megállapodás következményeit: „ Metternich hosszú éveken át gyakorolt oroszbarát politikája nélkül nehezen kerülhetett volna sor a cár segítségére a magyar forradalom leveréséhez" - vélekedik rejtett jóváhagyással Henrik Srbik.21 ,Amikor Metternich tarthatatlan politikája az 1848-as forradalomban összeomlott, (mégis) megmentette az általa az «északi hatalmakkal» alkotott szövetség, az alapjaiban megrázott Monarchiát"2 2 - állapítja meg Friedjung, aki azonban kénytelen elismerni azt is, hogy Metternich által az oroszokkal kötött segélyegyezmény a Habsburg Birodalom egy elhibázott Balkán-politika soha jóvá nem tehető hátrányait is hozta magával: „Az orosz hatalom terjeszkedése a Balkán-félszigeten egyike volt a metternichi politika káros következményeinek."23 Egyébként nagyon egyoldalú beállítás volna, ha azt állítanánk, hogy csak a felbomlástól fenyegetett Habsburg Birodalomnak volt szüksége a cári támogatásra. A nyugalom Oroszországban is csak látszólagos volt. Az ipari fejlődés, a pénzügyi problémák, a feudális berendezésű mezőgazdaság, a parasztságra nehezedő terhek, a nehézkes közigazgatási szervezet — hogy csak pár kirívó esetet említsünk — elég okot teremtettek a belső nyugtalanságra. Bár a paraszt- és katonai lázadások napirenden voltak, azok azonban elhibázott, gyenge szervezésük miatt elszigeteltek maradtak, és ezért nem fejthettek ki hosszú időre maradandó hatást. Súlyosabb terhet rótt Oroszországra, hogy a felsőbb rétegek elégedetlensége is mindinkább reformokat sürgetett. Tehát a Romanovok Oroszországának éppúgy szüksége volt megbízható szövetségesre, mint a Habsburgok Ausztriájának. Metternich 1830-tól kezdve rendszeresen küldött jelentést a cári udvarnak a magyarországi állapotokról, a reformmozgalom és a liberalizmus terjedéséről. Attól se riadt vissza, hogy Magyarország nádorát, József főherceget, Ferenc császár öccsét tegye felelőssé az országban uralkodó „kaotikus" állapotokért, habár ismerte József főhercegnek a cári családdal meglévő rokoni kapcsolatait.2 4 Hogy a cárt cselekvésre ösztönözze, azt állította, hogy a lengyel és magyar szellemi mozgalmak között szoros kapcsolat áll fenn. Ezt a módszert később, a szabadságharc idején Schwarzenberg herceg is hathatósan alkalmazta. A cárt szándékosan és rendszeresen bizalmatlanná tették. Az orosz és osztrák kormányok már jóval a magyar forradalom előtt komolyan foglalkoztak egy közös fegyveres katonai akció gondolatával. Az orosz kormány megnyugtatóan válaszolta meg Metternich diplomáciai jegyzékét: „...Ausztria mindenesetre számolhat Oroszországgal, mert a császár (cár) ígéretét sohasem fogja megszegni, amelyet Ó Münchengrätzben az Ő Legmagasabb Barátjának és Szövetségesének, Ferenc császárnak adott."25 I. Ferenc császár halálától (1835. márc. 2-a)