Századok – 1991
Tanulmányok - Palotás Emil: Ausztria–Magyarország és a háborús válság 1887/88-ban III–IV/229
240 PALOTÁS EMIL diplomáciától.5 2 Nyugalma akkor sem hagyta el, amikor az orosz vezetés (nem egészen alaptalanul feltételezett) megosztottsága Giers magatartásának látványos változásával kezdett eltűnni. A korábban békeszerető orosz miniszter november közepétől egyre élesebb osztrákellenes kirohanásokra ragadtatta magát. Először Kálnoky esedékes delegációs beszédét sérelmezte, amelyben a miniszter a Monarchia érdemének tudta be, hogy sikerült Bulgáriában elhárítani az idegen beavatkozást, és reményét fejezte ki, hogy Oroszországot még meg lehet nyerni a központi hatalmak békés és konzervatív törekvéseinek.5 3 Később már ürügy nélkül engedte szabadjára haragját Béccsel szemben. Hasonlóképpen ellenséges hangot ütött meg maga a cár is. A Ballhausplatzon hamar tudomást szereztek arról, hogy a huzamos dániai tartózkodásból hazafelé tartó orosz uralkodó megállt Berlinben, és beható eszmecserét folytatott a német vezetőkkel. A német-orosz viszony látványos romlásának időszaka volt ez, Berlin megint növelte a gazdasági nyomást keleti szomszédjára, ám a nyilvánvaló közvetlen ellentétekről szinte tudomást sem véve a cár azt hangoztatta Bismarcknak, hogy országának elsősorban Ausztriával vannak érdekütközései, és azok az ellentétek kibékíthetetlenek.5 4 Valóban, a pétervári társadalom régtől ismert mély germanofóbiája a történelmi pillanatban élesebben fordult Ausztria ellen. Diplomaták híradásaiban ijesztően megszaporodtak a magasrangú orosz tisztek Bécs elleni harciasságáról tudósító hírek. A mindig jól tájékozott pétervári osztrák-magyar katonai attasé, Klepsch szerint általánossá lett a meggyőződés, hogy a pillanat kedvező az Ausztriával való leszámolásra. Az orosz fővárosban háborús hisztéria jeleit vélte felfedezni.5 5 A helyzet kétségtelen átformálódása elgondolkodtatta Kálnokyt. A hirtelen orosz felindulásra az elégségesnél több okot talált: az autokrácia krónikus gyengesége és az általános fegyelmezetlenség miatti bizonytalan belállapotok kedveznek a „kontrollálatlan" befolyások érvényesülésének, mindenekelőtt a pánszláv akciópárt felelőtlen ténykedésének. Megszokott dolog volt, hogy a kudarcot kudarcra halmozó orosz külpolitika balsikereiért a külföldet tegyék felelőssé. Ez a fajta helyzetelemzés nem először fordult elő Kálnokynál, és vélekedése nem ütött el a többi európai hatalom vezető politikusainak akkori nézeteitől sem. Az orosz autokrácia szeszélyei állandó gondot jelentettek a külvilág számára. A statikus képet Kálnoky azzal tette némileg konkrétabbá, hogy az orosz részről szokatlan publicitással kísért katonai lépések taktikai célzatosságát hangoztatta. A cári kormány nyilvánvalóan politikai nyomást kíván gyakorolni Bécsre és Berlinre. Az orosz áthelyezések feltűnő időzítéséből nem volt nehéz erre következtetni: télvíz idején, nehéz szállítási és még nehezebb szállás- és ellátási feltételek közepette dobtak át nagyobb egységeket, azt a veszélyt vállalva, hogy azok harci értéke leromlik.5 6 Hogy az orosz magatartásban a nyomásgyakorlás szándéka mindenképpen benne rejlett, azt hamarosan több oldalról is hitelt érdemlő tudósítások erősítették meg. Orosz diplomaták Párizstól Konstantinápolyig feltűnő módon adták osztrák kollégáik értésére a nyilvánvaló összefüggést kormányuk katonai elhatározásai és a bécsi kabinet politikája miatti elkeseredés között. De mindezek után is nyitva maradt a kérdés: múló szeszélyről van csupán szó, avagy szilárd elhatározás kivitelezésének kezdetéről?
