Századok – 1991

Tanulmányok - Urbán Aladár: Batthyány Lajos a népképviseleti országgyűlésen 1848 decemberében III–IV/205

BATTHÁNY LAJOS 1848 DECEMBERÉBEN 223 fogadták el a jegyzőkönyvet, amely a Debrecenbe költözésről és az ötfőnyi küldöttség megbízatásáról szólt. Ez utóbbit illetően nemcsak a már elhangzott feltételeket - „a nemzet becsülete, törvényes szabadsága és jóléte" - tartalmazta, hanem Perényi indítványát is, miszerint ha „a körülmények úgy hozván magukkal, magához ő cs. k. felségéhez, Ferenc Józsefhez is járulhatnak". Ez a szövegfordulat figyelemre méltó, hiszen a trónváltozás feltételes elismerését rejti, amely abban az esetben érvényes, ha a küldöttek továbbmehetnek az uralkodóhoz. Talán pontosabban úgy fogalmazhatnánk, hogy a tárgyalás létrejöttéhez arra volt szükség, hogy a két fél kölcsönösen elismeije egymást. A magyar országgyűlés - jóllehet, tagjainak többsége nem bízott az eredményben - ennek érdekében hajlandó volt eltekinteni három héttel korábbi határozatától, melyben nem ismerte el Ferenc József trónralépését.1

6 Epilógus Az országgyűlés öttagú küldöttsége 1849. január 1-én hagyta el a fővárost, s 3-án fogadta őket - Batthyány nélkül - Windisch- Grätz. Ismeretes, hogy érdemben a többiekkel sem tárgyalt, hanem feltétel nélküli megadást követelt. A volt miniszterelnököt parlamenter-mivolta egyelőre megvédte, de amint a küldöttség visszatérhetett az osztrákok által már megszállt Pest-Budára, Batthyányt még aznap este, vagyis január 8-án letartóztatták.17 Fogságba esése pillanatától napjainkig fel-felmerül a kérdés: miért vállalta Batthyány ezt a megbízatást, s miért nem méltányolta a baráti segítséget, amely lehetővé tette volna, hogy kimaradjon a küldöttségből? Utaltunk már rá, hogy a gróf a nyilvánosság előtt nem volt hajlandó mérlegelni a veszélyt, amelyre figyelmeztették. Nem ismerte volna fel önmaga fenyegetettségét, vagy lekicsinyelte a veszélyt? A kérdésre nem lehet egyszerű helyesléssel vagy tagadással válaszolni. Azt tudnia kellett Batthyánynak, hogy legkésőbb 1848 márciusa óta Windisch-Grätz személyes ellenségei közé tartozik. Ugyanakkor egyrészt bízott lovagiasságában, hogy az a békeküldöttek személyét sérthetetlennek tekinti, másrészt a maga számára kötelezőnek tartotta, hogy éljen a békés rendezés - szerinte még létező - utolsó lehetőségével. Bármily pislákoló volt is a remény, meg kellett tenni a békekísérletet, s ebben Batthyánynak nemcsak mint kezdeményezőnek kellett résztvennie. A gróf felelősnek tartotta magát az előállott helyzetért, s ha ezt nem teszi, politikai ellenfelei erre állandóan figyelmeztették volna. Ki tegyen kísérletet, ha nem ő, aki tragédiának tartja a Birodalom haderejével való szembeszállást, s akinek tekintélye és bátorsága is van ahhoz, hogy szembeszálljon a Ház többségének érthető bizalmatlanságával, amivel a volt miniszterelnök erőfeszítéseit kezelte. Személyes kockázattal jár ez a vállalkozás? Kockázatot vállalt ő már az előző szeptemberben is - most miért ne tenné meg? Ha nem vállalja a küldetést, ha visszalép attól, akkor nemcsak a gyávaság bármikor előszedhető vádját veszi magára, de valójában értelmetlenné válik októberi önigazolási szándéka és decemberi visszatérése a „konventté vált" országgyűlésre. Volt-e reális veszélytudata Batthyánynak? - térhetünk vissza a kérdéshez. Bizonyosan volt, kellett, hogy legyen, hiszen jól tudta, hogy „ott fenn" a hatalom ellenségeinek kezében van. Felelősségtudata azonban nagyobb volt, s - véleményünk szerint - nem volt hajlandó mérlegelni a veszély nagyságát. Ez a magatartás egyaránt