Századok – 1991

Folyóiratszemle - Keirstead Thomas B.: Felaprózódó birtokok I–II/187

FOLYÓIRATSZEMLE 187 ségtörőnek tartja Róbertet, aki Károly életében bitorolja a trónt, de Rudolf királysága az ő szemében is legitim, mert a Karoling-utód, Lajos száműzetésben van. 936-ban azután éppen Nagy Hugó — I. Róbert fia és Capet Hugó apja — kezdeményezésére visz -szahfvják a tengerentúlról, és őt teszik meg királyuknak. Nagy Hugó nem tör a korona felé, mert apja „nagyravágyása miatt" (ob insolentiam) halt meg. A gallok háborúinak töténetírója, a reimsi Richer olyan beszédet ad Hugó szájába, amely inkább a 995-ös mint a 936-os helyzetre vonatkoztatható: „Róbertet, az uzurpátort isteni ítélet sújtotta. Az ő példája intő jel, hogy idegen családból ne válasszunk többé királyt.". Egy fél évszázaddal később viszont a dinasztikus királyi hatalmat ismét egy mágikus király, Capet Hugó fellépése szakítja meg. Az uralkodásra alkalmatlan Lotaringiai Károllyal szemben Hugót hőstettei, családja, vagyona és hatalmas serege képesíti arra, hogy az ország érdekeinek védelmezője legyen. Richer ábrázolásában Hugó hős, de ugyanakkor Isten szolgája is, azaz a keresztény király misteriumának betöltője. A szakrális hatalom összetevői — győztes, hatékony, azaz mágikus pólus, dinasztikus- vallásos pólus és keresztény misterium — közül csak a vérségi jognak van híján, de ez ekkor még nem döntő! Hugót azonban már noyon-i felszentelésekor az utódjelölés gondja gyötri, s ezért az előkelőkkel és a reimsi érsekkel tanácsot tart fia, Róbert örökösödését biztosítandó. A mágikus király, a felkent keresztény uralkodó dinasztikus királlyá akar válni. (Michel Sot: Hérédité royale et pouvoir sacré avant 987. Annales, 198813 május-június, p. 705-733.) THOMAS E. KEIRSTEAD FELAPRÓZÓDÓ BIRTOKOK Japánban a 10-11. század folyamán a császári család tagjai, a nemesek és főbb tisztségviselők kezdték kisajátítani a hivatalviselésért és a rangok után járó földbirtokokat, s így óriási magánbirtokok (sóén) alakultak az addigi, kínai mintára bevezetett állami tulajdonú földek helyén. Az így létrejött nagybirtokokon pedig az addig szintén állami tulajdonban lévő, a parasztok részére hatévenként újraosztott parcellák lassan a tehetősebb parasztgazdák tulajdonába jutottak (mjók). (Az így földhöz nem jutó földművelők a nagybirtokokon, vagy a nagyobb parasztgazdaságokban lettek bérlők.) A mjó lett az alapja az adókivetésnek és a munkakötelezettségnek, a mjó feje, a mjósu pedig a felelős mindezek teljesítéséért, így tulajdonképpen a nagybirtok bizonyos szintű intézője is lett egyben. Ez a rendszer azonban a 13. század második felétől kezdett felbomlani azáltal, hogy a mjók, a sóenek alapvető szerkezeti egységei mind kisebb és kisebb pracellákra töredeztek szét, mindegyik élén egy új mjósuval. Ε felaprózódás oka igen sokféleképpen magyarázható. Egyrészt a mezőgazdasági technika fejlődése lehetővé tette, hogy ugyanazt a rizsmennyiséget mind kisebb és kisebb földterületről arathassák le, ezáltal mind több és több paraszt juthatott földtulajdonhoz öröklés vagy adásvétel útján. Mindez lassan megváltoztatta a földbirtoklás formáit, a sóenek szerkezetét, s ez maga után vonta a mjósuk szerepének átalakulását is. Már nem voltak többé nagyobb egységek vezetői, hanem egyszerű parasztgazdák, s ezzel megszűnt intézői-hivatalnoki szerepük a sóen-birtokokon. Ez a magyarázat a változás alulról szerveződő jellegét hangsúlyozza, viszont nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy a földbirtok mjó-szerkezetének felbomlása nem mindig vezetett a mjósu funkciójának megszűnéséhez. A mjósuk egy része ugyanis a nagybirtokok hivatalnokaként tevékenykedett tovább; kadzsisi mjósu néven a bérlet, néhol az adó begyűjtése volt a feladata, de a termelés irányításában már nem vett részt. Ez a minőségi átalakulás természetesen nem menetett végbe a földbirtokosok bizonyos fokú részvétele, kezdeményezése, vagy néhol irányítása nélkül. Ez pedig azt bizonyítja, hogy a változásban maguk a tulajdonosok is aktív részt vállaltak azzal, hogy az új viszonyoknak inkább megfelelő szerkezetűre alakították át birtokaikat. A mjó földek felaprózódása tehát egy sokrétű folyamat eredményének tartható, melynek az állandó háborúk földbirtokosokat pusztító hatása és a harcosok (szamurájok) gyakori földfoglalásai éppúgy része volt, mint a mezőgazdasági technika fejlődésének következményei. A változás természetesen időben és térben igen különbözőképpen zajlott le. A mjók nem minden birtokon aprózódtak fel kisebb parcellákra, és a felbomlásuk sem okozott szükségszerűen zavarokat a nagy-