Századok – 1991

Történeti irodalom - Prinjatie hrisztiansztva narodami cental’noj i Jugo–Vosztocsnoj Evropü i krescsenie Ruszi (Ism.: Niederhauser Emil) I–II/154

154 TÖRTÉNETI I RODAI Χ)M PRINJATIE HRISZTIANSZTVA NARODAMI CENTRAL'NOJ I JUGO- VOSZTOCSNOJ EVROPÜ I KRESCSENIE RUSZI Moszkva, 1988, Nauka, 271 1. 8 tb. A KERESZTÉNYSÉG FELVÉTELE KÖZÉP- ÉS DÉLKELET-EURÓPA NÉPEI ÁLTAL ÉS OROSZORSZÁG MEGKERESZTELÉSE A G. G. Litavrin felelős szerkesztésében megjelent könyv szerzői kollektíva munkája, a szerzők minden fejezetnél jelezve vannak. Az ismert szovjet felosztás szerint Közép-Európa itt azt jelenti, amit nálunk Keletközép- vagy Középkelet-Európának szoktunk nevezni. A Litavrin és B. N. Flórja által írt bevezetés utal a téma iránti érdeklődésre, hangsúlyozza, hogy a könyv mégsem konjunkturális termék. A 8-12. századi fejleményeket tekintik át, ezért maradt ki a román fejedelemségek vagy a poroszok megkeresztelése, mert későbbi ( és a baltiaké nyilván elsőrendűen azért, mert már Oroszországhoz számítanak, tehetjük hoz-· zá). A szláv kapcsolatok fontosságát is hangsúlyozzák, meg hogy a legtöbb kulturális érték Oroszországban maradt fenn. A bevezető nem hagy kétséget, hogy a kereszténység felvételét a szerzők elsőrendűen politikai kérdésnek tekintik, az egyes fejezetek is ezt domborítják ki, a kulturális hatások a szláv írásbeliség kivételével szinte már csak másodlagosak. Az egyes fejezetek szerzői mindig az eredeti írott forrásokra alapoznak elsősorban, de változó intenzitással a régészet eredményeit is felhasználják. Az 1. fejezetben Ο. V. Ivanova a Bizánc területén élt szlávok megkeresztelkedését vizsgálja a 7-10. században: minél erősebb volt a bizánci fennhatóság, annál gyorsabban ment a kereszténység felvétele és egyúttal az asszimilálódás, elsősorban persze kis-ázsiai területeken. A Balkán belsejében a szláv beözönlés megbontotta az egyházi szervezetet, itt a szlávok megmaradtak pogánynak. G. G. Litavrin írta a bolgárok megkeresztelkedését tárgyaló 2. fejezetet, a kereszténység kései felvételének az okát abban látja, hogy vagy nem volt még állam, vagy a bolgár-törökök és szlávok etnikai kettőssége ennek az oka. A két pogány vallás is fennmaradt sokáig, a keresztény hit itt egyfajta harmadik utat jelentett. Litavrin ennek az útnak a megválasztásában nem a külpolitikai tényezőt, hanem a belpolitikait tartja döntőnek, vagyis az osztályviszonyokat. A felső rétegek megkeresztelését 864-re teszi, úgy látja, már a 860-as évek elején megszületett az erre vonatkozó döntés. Borisz az erős uralkodói hatalom miatt választotta a kereszténységet, nem belső meggyőződésből (bár akkor nem világos, mi magyarázza lemondását és kolostorba vonulását). A két egyház közül végül a bizánci kerekedett felül, de még 870-ben sem tisztázódott, sikerült-e a bolgár egyház függetlenségét megszerezni. A pogánysághoz való visszatérés kísérlete 888 után azért nem sikerült, mert addigra a kereszténység már meggyökeresedett. A régészetileg nyomon követhető pogány maradványok egyértelműen szlávok. Az egyház kezdettől az állam alá volt rendelve. Je. P. Naumov a szerbek és horvátok megkeresztelkedésénél a folyamat hosszas elhúzódását emeli ki a 3. fejezetben, a források nagyon hiányosak, ezért a nyugati és keleti egyház küzdelme sem követhető végig. Konsztantinosz már a 7. sz. elejére datálva tudósít a fejedelmek megkeresztelkedéséről, de ez valószínűleg csak szűkebb környezetüket érinthette. A dalmáciai latin egyházi szervezet folyamatossága is számottevő tényeaő, akadályozta is a horvát egyház önállósodását. Konsztantinosznál található a megkeresztelkedésre egy másik variáns, hogy ez a 818-823-as szláv felkelés leverése után történt. Mindenesetre 800 táján már régészeti bizonyítékai is vannak a kereszténység meglétének. A belső balkáni területeken valószínűleg csak I. Basziliosz alatt ment végbe, 870-74 táján a szerb előkelők részéről, és azután a 880-as évek második feléig. A bizánci hatás mellett a morva és a bolgár hatás is számbavehető, a Diocleai Pap 13. századi krónikája Cirill tevékenységéhez kapcsolja, tehát ez a hagyomány. A dalmáciai egyházi szervezet a szláv liturgia ellen foglalt állást a 925-ös spliti zsinaton. A belső területeken a később a forrásokban felbukkanó püspökségek esetében nincs utalás apostoli alapításra, tehát jóval későbbiek. A belső tényezők a 8. sz. végére tették szükségessé a megtérést. A külső és belső tényezők viszonya tekintetében a szerző nem foglal állást. A 4. fejezetben V. K. Ronyin a karantániai (karintiai) hercegségek szlávjainak megkeresztelkedését tárgyalja, úgy látja, hogy már 700 táján megvoltak a belső előfeltételek a kereszténység felvételére, hivatkozik az előkelők -szláv végződésű neveire, amelyek társadalmi tekintélyről tanúskodnak. A szláv hercegség konszolidációja ekkorra történt meg, kb. 820-ig meg is tartotta függetlenségét. A terület római kori kereszténysége valószínűleg eltűnt, a 7. században ír és angolszász térítők jöttek, 700-tól bajor missziós terű-