Századok – 1990
Tanulmányok - Engel Pál: A 14. századi magyar pénztörténet néhány kérdése I/25
88 ENGEL PÁL Az új budai computusban végieg megváltozott a fizetőmárka értéke. Ez, mint láttuk, eredetileg a márka 4/5 részének, azaz 56 cseh garasnak felelt meg. Amióta 2/3 finomságú ,,bécsi" dénárokat vertek, ezekből a márka 2/3 részét tekintették fizetőmárkának, mig magyar garasokból továbbra is 56-ot, azaz 7/10 márkát (1 M = 80 garas). A Lajos-kori új garasokban számolva, amelyekből 84 tett ki egy budai márkát, a dénármárka és az 56 garasos márka értéke immár egybeesett: mindegyik a budai márka 2/3-ával volt egyenlő. Ezóta fizetőmárkának mind általánosabban 2/3 márkát volt szokás tekinteni. 7f. A dénárforintok kora A budai dénárforint megszületése után nem sokkal a keleti országrész helyi számításaiban is helyi dénárforintok szorították ki a garasmárkákat. Ez utóbbiakkal 1375 után alig találkozunk, helyettük viszont mindenfelé megjelenik a budaitól különböző garasértékkel számított forint. A számítás elve eredetileg ugyanaz volt, mint a garasmárkák idején. Akkor garasban fejezték ki a helyi fizetőmárka értékét a budaihoz képest, most ugyancsak garasban a helyi forintét a budai forint viszonylatában. Az első helyi dénárforint a budai számítási forinttal egy időben jelent meg. Borsod megyében 1367 elején 112 dénárral számolták a forintot.28 4 Nem nehéz rájönnünk, hogy kassai számításról volt szó, mert a 112 kereken 6/7 része az ekkori új „szerecsendénárok" 132 dénáros budai árfolyamának.28 5 Számítási garasban 112 dénár 28 garasnak felelt meg, és a kassai márka forintjának (1/4 márka) ez volt a legjobb közelítése. Szatmárban 1370-ben ugyanebben a 28 garasos forintban számoltak.28 6 Ilyen előzmények után 1378-tól vált általánossá a helyi dénárforintok használata. Forrásaink az alábbiakat említik: 38 garasos forint (1378—1407). Ezt kassai számítású forintnak nevezték, és az északkeleti megyékben (Abaúj, Zemplén) volt elterjedve. Eleinte (1378) aranyforintnak számolták,28 7 az 1390-es években garasonként két, azaz összesen 76 „régi bardussal", másszóval 152 kis dénárral.28 8 Később 50 új dénár és egy óbardus (50x 3/2+ 1 = 76 bardus),28 9 vagy kereken 50 új dénár29 0 volt az értéke. A kassai 284 1 3 67. I. 20: florenus per 112 denarios (Dl. 5520). 285 1 32x6/7=113,14. 286 flor ... 28 grossis (Dl. 5876). 287 1 3 80, Nógrád: I flor.=38 gs., I gs.=4 den. Saracenales (Dl. 6708). 288 1398, Zemplén: florenus numeri et compoti Cassensis, quemlibet ... per 38 grossos et grossum per duos antiquos bárdos computando (Zs. I. 5403); ugyanígy 1399: Zs. I. 5666; 1402: Zs. II. 1784, 2123; 38 garas kis pénznem: 1388, Sáros: Zs. I. 398: 1389, Zemplén: Zs. I. 986: Abaúj, Zs. I. 1020; 1401: Zs. II. 1253; 1402: Zs. II. 1735; 1406: Zs. II. 4949. 289 1 404: Zs. II. 3575; 1406: uo. 4828. 290 1409: Zs. II. 7168. Ezért a kassai forint a fele volt az „új" (azaz 100 új dénáros) forintnak (1410: Zs. II. 7492).