Századok – 1990

Beszámoló - Két konferencia a II. Internacionáléról (Jemnitz János) V–VI/847

850 BESZÁMOLÓ tein alapján azt húzta alá, hogy ő a haszontalan viták helyett a pozitív munkát követelte meg mind a parlamenti, mind a lokális szervekben. A cél az volt, hogy így érdemileg védelmezhessék a szociáldemokraták a munkásság érdekeit, s egyszersmind a demokratikus kereteket. Ám ezeket Bernstein sohasem szakította el a távlati szociális céloktól, folyamatoktól sem. A tanácskozás harmadik magyar felszólalója Haskó Katalin a proudhoni szellemi örökség lényeges vonásait vizsgálta. A centralizált megoldások, közöttük az államosítás megkérdőjelezése, a marxi tételek bírálata, illetve a morális erő hangsúlyozása kapcsán is magyarázta, miért utaltak vissza Proudhonra a kései 80-as években, sőt a századfordulón is a munkásmozgalom két szélső pólusáról Bernstein, de a CGT anarchoszindikalistái is. Osztrák vendégfelszólaló adott elemzést az „örökifjú" téma, az ausztromarxistafelfogás idevágó értelmezéséről. Wolfgang Maderthanemr az osztrák szocialista párt kutatóintézetének vezetőjeként aláhúzta: tévedés lenne azt hinni, hogy az „ausztromarxista" iskola egyszerűen valahol Bernstein és Lenin között helyezhető el. Ennek az iskolának önálló mondanivalója volt. Másfelől az iskola elképzeléseire erősen hatott a Monarchia soknemzetiségű összetétele, és a nagyon vegyes, eltérő jellegű gazdasági és társadalmi struktúra a fejlett cseh területeken Galíciáig. Ez eleve fölerősítette az empirista és a kompromisszumokat kereső tendenciákat, ami azonban sohasem járt együtt azzal, hogy eltökélt szociálpolitikai reformmunkát, s a demokrácia kiszélesítését nemcsak szavakban, hanem a gyakorlatban is ne követelték volna meg. Ugyancsak ő emlékeztetett arra, hogy az egész korszakban e reformmunkának milyen súlyos akadályai voltak — hiszen a bécsi egyetemre sem Rudolf Hilferding a maga messzeható elemzéseivel, sem Max Adler filozófiai, avagy Karl Renner jogi kutatásaival és eredményeivel nem tudott „betörni". Egész más vetületben elemezte e problémákat Európa legnyugatabbjáról, Nagy-Britanniából John Halstead, a sheffieldi egyetem munkáspárti professzora. Hangsúlyozta a szigetország munkásmozgalmára mindig erősen jellemző pragmatizmust, amit véleménye szerint kísért, és felerősített az is, hogy a kontinens országaival szemben az értelmiségieknek mindig is kisebb volt a súlya ebben a munkásmozgalomban, s maguk az értelmiségiek (akár Sidney Webb, akár Philip Snowden) mondanivalója sok színárnyalatban megint csak eltért a kontinens értelmiségi szocialistáéitól. Mindez az eltérő történeti tradíciókból is táplálkozott, de jócskán a szakmunkásság akkori felfogásából is. Végeredményben azonban a fő tendencia itt is a liberalizmusról való leválás volt. A moszkvai Nemzetközi Munkásmozgalmi Intézet (IMRD) osztályvezetője, Robert Jevzerov egyfelől hangsúlyozta, hogy ezt a problematikát, vagyis a demokrácia gazdasági-szociális összefüggéseit a II. Internacionálé történetében hosszabb ideig nem elemezték kellő alapossággal. Általában óvott mindenféle leegyszerűsítéstől, így a forradalmi és reformtörekvések merev szembeállításától, márcsak azért is, mert ez érinti a közvetlen és távolabbi célok másfajta „ellentétpárját" is, amit a kortársak jól éreztek. De éppen ilyen vonatkozásban sokkal nagyobb figyelmet kell szentelni az átmenet kérdésének, amely hosszú időt, sokféle fázist és problémát jelenthet, beleértve a társadalmasítás nagyon széles problémakörét (amibe beletartozik a munícipiumok