Századok – 1990
Tanulmányok - Izsák Lajos: A polgári ellenzéki pártok Magyarország nemzetközi helyzetéről külpolitikai lehetőségéről (1944–1947) V–VI/753
764 IZSÁK LAJOS szakos népvándorlást a fasizmus brutalitásának tartva azért mégis azt hangsúlyozta, hogy „a németek bűneit örök időkre példamutatóan meg kell torolni", de csak „egyéni megtorlás" formájában. Csak azért, mert valaki megőrizte nyelvét, s nem „hasonult magyarrá", nem járhat büntetés. „Amiért büntetés jár neki: hogy ötödik hadoszlopa volt egy hatalomnak, s hogy beszivárogván a magyar politika, igazgatás és hadsereg s az egyházi és szellemi élet fontos pozícióiba, segítette megrohasztani, mindenfajta tájékozódásra, ellenállásra képtelenné tenni a magyar közvéleményt." Ezzel együtt határozottan kijelentette, hogy aki idegen hatalom (értsd: a német fasizmus — I. L.) kiszolgálója, ágense volt, annak bűnhődnie kell, s „bűnhődnie kell akkor is, ha nem német".37 1946 tavaszától a német nemzetiségű lakosság kitelepítésével kapcsolatosan felmerült nemzetközi és belpolitikai problémák — a győztes nagyhatalmak és a hazai koalíciós pártok eltérő véleménye a kitelepítés végrehajtásáról — kölcsönösen megnehezítette a kitelepítési kormányrendelet végrehajtását. így elég hamar nyilvánvalóvá vált, hogy 1946. augusztus l-ig — a SZEB által megjelölt időpontig — a hazai németek kitelepítését nem lehet lebonyolítani. Sőt, 1946. június végétől novemberig gyakorlatilag szünetelt is a kitelepítés. A magyar Külügyminisztérium és az Amerikai Egyesült Államok németországi katonai kormányzatának megbízottai 1946 szeptemberében külön rögzítették a kitelepítések további végrehajtásának feltételeit, majd több hónapos előkészület után 1947 tavaszán ismét folytatódott a németek kitelepítése, amiben viszont már kétségtelenül döntő szerepet játszott, hogy a Csehszlovákiából menekült, elüldözött, majd kitelepített magyar családok elhelyezése a demokratikus magyar kormányzatnak egyre súlyosabb gondot jelentett. A csehszlovákiai magyarok helyzetét, s a velük való bánásmódot az 1945 áprilisában Kassán nyilvánosságra hozott kormányprogram határozta meg. Ez a program, ha némileg „lazított" is a kollektív felelősség elvén, a valóságban mégis annak szelleme hatotta át, hiszen a magyar nemzetiségű lakoság döntő többségét hontalanságra szándékozott ítélni. Ez mutatkozott meg a konkrét hivatalos intézkedésekben, döntésekben. A kassai kormányprogram megvalósítását célzó intézkedések sorában az egyik legfontosabb az ún. 33-as köztársasági elnöki dekrétum volt, amely 1945. augusztus 2-án (a potsdami konferencia befejezésekor — I. L.) a csehszlovákiai magyarok döntő többségét megfosztotta csehszlovák állampolgárságától.3 8 Ez a dekrétum egyrészt igazolta a már korábban hozott diszkriminációs intézkedéseket, amelyeknek eredményeként a csehszlovákiai magyarság gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális téren a teljes jogfosztottság állapotába került. „A magyar közvélemény az elmúlt napokban fokozódó nyugtalansággal fogadta azokat a híreket és bizonyítékokat, amelyek arról számoltak be, hogy a szlovákiai hatóságok, szembehelyezkedve a szövetséges hatalmaknak a potsdami határozatokban leszögezett döntéseivel, arra törekszenek, hogy a szlovákiai magyarságot ezeresztendős lakhelyének elhagyására kény-37 Haladás, 1946. január 5. 38 Arató Endre: Tanulmányok a szlovákiai magyarok történetéből 1918-1975. Magvető Könyvkiadó, 1977. 346-354. o.
