Századok – 1990
Tanulmányok - Gergely Jenő: A politikai katolicizmus átrendeződése a bethleni konszolidáció első felében (1923–1926) V–VI/670
686 GERGELY JENŐ mutatni e téren. A csőd parlamenti bejelentése nem volt egyedüli dolog a keresztény politika kudarcainak beismerése terén. Maga Ernszt Sándor már 1923 áprilisában azt írta a keresztény nemzeti kurzusról, hogy „tagadhatatlanul az eredmény, amelyet elértünk, nem nagy, nem vigasztaló, az alap, amelyen állunk, nem erős, szervezeteink nem kitartók, befolyásuk a nemzet rétegeiben nem átható".3 2 Érthető módon ezek az önkritikus beismerések kiváló alkalmat adtak a szociáldemokratáknak a mozgalom megújuló erejű kritikájára. A Népszava nagy cikkben elemezte a keresztényszocialista csőd bejelentését. A lap közölte egy keresztény kőnyomatosból átvett információját, illetve Griger nyilatkozatát: „Nagyon megcsömörlöttem a politikától, és azzal a gondolattal foglalkozom, hogy lemondok mandátumomról — nyilatkozta Griger —. Ε tekintetben nem állok egyedül a nemzetgyűlésben, hiszen Szabó József és Csik József képviselőtársaimmal már hosszabb ideje tárgyalunk a lemondásról, mert a mai viszonyok között nem érdemes politizálni. Főpapjaink és főuraink nem tanultak a bolsevizmusból semmit, ők a politikát ma is csak sportnak tekintik... Nem csoda, hogy a nemzetközi szocializmus mind nagyobb tért hódít éppen ezen nemtörődöm lagymatag politika következtében. Föltartóztathatatlanul rohanunk újabb katasztrófa felé, és ismétlem, teljesen megcsömörlöttem, és velem együtt megcsömörlöttek mindazok, akik még bíztak a keresztény reneszánszban." Hasonló értelemben nyilatkozott Szabó József képviselő is, hozzátéve, hogy „még a keresztényszociális szakszervezeti mozgalom élén álló vezetők is a viszszavonulás gondolatával foglalkoznak".33 Ugyanezt mondta Csik József lelkész, az agrár-keresztényszocialisták vezetője. Az Esztergomba küldött beadványokban azonban a lemondás és visszavonulás jelzése nem szerepel, így nyilvánvaló, hogy a publikumnak szánt szenzációs bejelentések inkább egyfajta nyomás eszközéül szolgáltak a főpapság és a kormánytámogató keresztény politikusok felé. Minden esetre a Népszava kommentárja ezt az incidenst is kiaknázta a keresztényszocialista mozgalom leleplezésére. Arra mutattak rá, hogy a főpapok szűkkeblűsége, azaz támogatásuk hiánya a fő oka a mozgalom csődjének. „Egy párt, amely a tömegek érdekének védelmezője és képviselője gyanánt szerepelget; íme: bevallott csőd elé került, mert a gazdag főpapok közömbösséggel viseltetnek vele szemben. A tömegek és a nép helyett a főpapi jószándékra és jóindulatra alapoztak."3 4 Miután az indemnitási törvény alapján való gazdálkodásra félévenkét kért felhatalmazást a Bethlen-kormány, 1924 júniusában ismét az indemnitási vitában kapott szót Griger Miklós, hogy kifejtse pártja álláspontját. A pap-képviselő három konkrét vádat fogalmazott meg a kormány ellen: 1. antiszociális politikát csinál; 2. ezzel az MSZDP malmára hajtja a vizet; 3. forradalmi kirobbanásokra alkalmas légkört teremt.3 5 Griger Miklós arra a következtetésre jutott, hogy tárgyilagosabban nyilatkozzék az MSZDP-ről. Elismerte, hogy van „magyar" szociáldemokrata munkásság; csak azt hibáztatta, hogy a magyarságukat a nemzetköziséggel hozzák összhangba. A 32 Keresztény Politika, 1923. április. Ernszt Sándor: Irányok és emberek. 454. p. 33 Népszava, 1924. január 10. A keresztény- szociális mozgalom bevallott csődje. 6. p. 34 Uo. 35 NgyN 1922/XXV. k. 307. ii. 1924. jűnius 26. 137. p.
