Századok – 1990
Tanulmányok - Pritz Pál: A fajvédők külpolitikai nézetei (1918–1936) V–VI/617
668 Ρ RITZ PÁL helyezni. Erről a szolgálatról nagyon rossz volt a véleményük, sajtójukban nem egyszer lövöldöztek irányába mérges nyilakat, másfelől voltak laza kapcsolataik — pl. Hory —, ám ennél többről nem volt szó. így azután Gömbösnek hiába voltak nagyon komoly elképzelései arra vonatkozóan, hogy a magyar külpolitikát miniszterelnökként maga fogja irányítani, ez az elképzelése csak nagyon töredékesen valósult meg. Ezért az 1932-1936-os időszakban a magyar külpolitika lényegében azon a vonalon halad, amelyet még Bethlen István alakított ki a húszas években. Ε külpolitika módosulásai döntő mértékben a nemzetközi helyzet változását tükrözték vissza. így ejt csorbát az el nem kötelezettség elvén 1934-ben a római jegyzőkönyvek aláírása, 1936-ban pedig ugyanannak a továbbfejlesztése. A csorba azonban az olasz orientáció megerősödésének következménye, és nem a német vonal egyértelműbbé válásáé. Mindkettő Gömbös felfogásával teljes mértékben egybeesett, ám a korabeli német-olasz viszony jellegéből fakadóan olyan ellentmondást eredményezett, amelyet Gömbös és elvbarátainak törekvései aligha oldhattak fel. így adódott elő az a helyzet, hogy a római jegyzőkönyek aláírásával a magyar külpolitika német érdeket sértett, pedig az messze nem vágott egybe a gömbösi külpolitikai elképzelésekkel. Mindez arra vall, hogy a fajvédő külpolitikai elképzeléseknek meglehetett, és meg is volt a maguk jelentősége a magyar külpolitika alakításában, ám amikor a nemzetközi helyzet kemény tényeivel kerültek szembe, akkor szükségszerűen háttérbe kellett szorulniuk. Annak bemutatása, hogy 1936 — tehát Gömbös Gyula halála — után a fajvédők külpolitikai nézetei hogyan alakultak, egy másik tanulmánynak lehetne a feladata. Pál Prilz: LES VUES DES „PRÉSERVATEURS D'ETHNIE" SUR LA POLITIQUE EXTÉRIEURE (Résumé) Dans l'introduction de son propos, l'auteur tente d'éclaircir la notion de „préservateurs d'ethnie". Il définit les traits caractéristiques de la politique étrangère hongroise antérieure à 1918 et examine les facteurs qui déterminent les relations extérieures du pays pendant la période en question. Après avoir fixé les principes méthodologiques nécessaires à toute approche sérieuse de e thème, il fait l'analyse de la culture des „préservateurs d"ethnie" en mettant en évidence les grandes différences de niveau qui existent entre leurs divers représentants — cette thèse constituant une critique latente de ceux qui ne voient chez les „préservateurs d'ethnie" que des personnages incultes ou à peine dégroisis. Une importance particulière est aussi attachée, sous cet aspect de la culture, au mémoire que l'amiral Horthy a rédigé, fin d'octobre 1919, à Siófok, sur la politique étrangère, Le mémoire trouve, dans cette étude, une anlyse détaillée qui s'écarte sur plusieurs points des thèses jusqu'ici avancées par les spécialistes. Quant aux idées des „préservateurs d'ethnie" sur la politique extérieure, certains éléments en sont restés inchangés avec le temps, tandis que d'autres facteurs, bien que relativement stables, évoluent ou du moins se modifient au cours des ans. Il faut également tenir compte des éléments qui ne sont apparus qu' à un moment donné pour s'évanouir rapidement par la suite. Comme l'auteur est le premier à aborder ce thème, il a jugé utile de se concentrer sur les éléments stables ou du moins relativement constants. A son avis, ces éléments sont les suivants: l'idée de la nation comme fin en soi, la révision territoriale totale, l'indépendance nationale, le refus du pan- slavisme comme du pan-germanisme et une interprétation spéciale du rapport entre politiques intérieure et extérieure. C'est de l'idéal de l'indépendance nationale que découle la résistance obstinée que les „préservateurs d'ethnie"
