Századok – 1990
Tanulmányok - Pritz Pál: A fajvédők külpolitikai nézetei (1918–1936) V–VI/617
A FAJVÉDŐK KÜLPOLITIKÁJA 661 ni vágyó, és hatalmi mohóságában kielégíthetetlen nagyszerb törekvésekkel." Mindebből Zsilinszky nem von le túlzott következtetést, tehát nem tartja valószínűnek, hogy Mussolini felmondaná a rapallói szerződést, ám annál valószínűbbnek látja, hogy „nem fogja a végtelenségig tűrni a délszláv fészkelődést sem, a kisantant csehszerb diktátori gesztusait sem Közép-Európában'.11 1 A magyar-jugoszláv viszonyról Ezen a ponton kell választ adnunk arra a kérdésre, vajon a fajvédők külpolitikai nézetein belül hogyan is helyezkedett el a Jugoszláviához való viszony, mennyiben vetettek számot az olasz-jugoszláv kapcsolatok ellentmondásosságának a magyar külpolitikát befolyásoló konzekvenciáival. Nos, 1919 nyarán Gömbösék számára Szegeden „mi sem volt természetesebb, mint Belgráddal keresni az összeköttetést. Jugoszlávián keresztül vezet az út a tengerhez, Jugoszlávia vitte el a legkevesebbet tőlünk, Jugoszlávia harcos nemzet, egy esetleges jugoszláv barátság közelebb áll a nép lelkéhez, mint akár a cseh, akár a román barátság".11 2 Ehhez azonban rögvest hozzá kell fűznünk, hogy a jugoszláv orientáció ötlete Szegeden természetesen nem kizárólagosan fajvédő gondolat, hanem a nagyon is gyenge lábakon álló szegedi ellenforradalmi kormány elemi szükséglete. Ezért volt az, hogy gróf Teleki Pál — mindkét szegedi kormány külügyminisztere — több ízben tárgyalt Belgrádban. Szegeden tehát a jugoszláv orientáció pillanatnyilag szükség, később pedig a külpolitika tájékozódás egyik lehetősége. A fajvédők egy része számára ugyanakkor egy emocionálisan is átélt gondolat, amelynek jegyében nem láttak ellentmondást abban, hogy egyszerre szorgalmazzák az olasz és a jugoszláv kapcsolatok szorosabbra fűzését. Úgy tűnik, hogy Gömbös Gyula is ezen az állásponton volt. A jugoszláv orientáció szorgalmazásának volt egy kifejezetten ellenzéki éle is, hiszen a kormány külpolitikájában 1919 és 1926 között a jugoszláv reláció erősítése nem volt napirenden, mint ahogy az olasz kapcsolatok erősítését sem kereste olyan erőteljesen, mint ahogy azt a fajvédők látni szerették volna.11 3 Kozma Miklós a fajvédők között azokhoz tartozott, akik az olasz variáns erősítésének tulajdonítottak messze nagyobb jelentőséget, igen gyakran utazott Itáliába, sokat tett azért, hogy kapcsolatai révén a magyar pozíciókat erősítse. 1927 februárjában elkísérte Rómába Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi minisztert. Tapasztalatai alapján ekkor arra a meggyőződésre jutott, hogy „Olaszország háborúra viszi a dolgot Jugoszláviával, ha azt izoláltan teheti. Jogcím hozzá Albánia, időpont nehezen kiszámítható, de nem távoli. Jelenleg az előkészítés folyik. Ennek egyik fő célja, a világot és Európát hozzá kell szoktatni ennek a háborúnak a gondolatához, és lehetőleg úgy beállítani, hogy nem Olaszország az, aki ezt a konfliktust okozza." Kozma annyira meg van győződve a dolgok ilyetén alakulásáról, hogy naplójában az olasz támadás irányát is leírja. „Az olasz felvonulási vonal az Adelsberg-Villach-Szentpé"' Uo. Gömbös: im. 57-58. 113 A korabeli magyar külpolitikára ld. Juhász: im.
