Századok – 1990
Tanulmányok - Pritz Pál: A fajvédők külpolitikai nézetei (1918–1936) V–VI/617
658 Ρ RITZ PÁL orientációjukban ez az egyik lényeges szempont, mint ahogy az ajánlott olasz orientáció kapcsán rögtön megfogalmazódik a fiumei kikötővel való érvelés. A saját tengerpart jelentőségének egész különleges fontosságot tulajdonított Kozma Miklós, aki azt élete vége felé kifejezetten a nemzet jövője szempontjából mérlegelte. Az egyik skandináviai útja kapcsán az alábbi sorokat jegyezte fel naplójában. „Ma sem vagyunk a legutolsók, és szerepünk több, mint ami szó szerint megilletne, de hosszú idők óta engem legjobban bánt az a gondolat, hogy lehet-e, van-e önálló magyar nemzeti jövőnk? Okom reá nem az, hogy kis nemzet vagyunk. Van nálunk kisebb is nem egy. De csak négy állam volt, melynek nincs tengere. Ebből egyik Ausztria, mely már nem állam, Svájc, melynek nemzetközi helyzete különleges és egyedülálló, Csehország, melynek napjai meg vannak számlálva, és mi."10 5 Arra vonatkozóan, hogy itt messze nem csupán egy egyéni nézetről, hanem széles társadalmi körökbe mélyen beivódott felfogásról van szó, arra Kary Bélának Horthyhoz 1931-ben írott teljesen azonos értelmű sorai tanúskodnak. „Az integritás mellett nekünk csak egy változás előnyös, ha ismét a horvátokkal kerülünk össze, s így minden akadály nélkül juthatunk az Adriához. Ha ez nem következik be, úgy számunkra a távolabbi jövőben nem nagy különbség volna, vajon az olaszok vagy a jugoszlávok zárnak-e el minket a tengertől, s gyakorolnak reánk ily módon kereskedelmi nyomást."106 A fogalmazás itt nem oly drámai, mint Kozma naplójában, ám ha tekintetbe vesszük: az egész korabeli külpolitikai gondolkodás elképzelhetetlennek tartotta, hogy a magyar jövendőt a trianoni keretek között meg lehet teremteni — ez volt tulajdonképpen az integrális revízió értelme —, akkor látható, hogy a tengerhez való kijutásnak az integritási gondolat mellé helyezése lényegében azt is jelenti, hogy az Adriához való szabad kijárásnak Kary lényegében Kozmához hasonlóan alapvető jelentőséget tulajdonít. Az ellenzéki évek szélsőséges retorikájának reális mérlegeléséhez fontos adaléknak tűnik Zsilinszky Endre 1924 január elején Táborba címmel közölt cikksorozata. Ekkor már világos volt, hogy a fajvédők által olyannyira ellenzett népszövetségi kölcsön felvétele meg fog történni. Ilyenformán az ellenforradalmi rendszer konszolidációja újabb nagy lépéssel haladt előre. Zsilinszky írása arról tanúskodik, hogy a fajvédők higgadtabban gondolkodó része levonta az új helyzet konzekvenciáját. „A trianoni csonkaságon belátható időn belül nem változtathatunk: babiloni fogságra kell teháfelkészülnünk. Ne feledjük azonban, hogy a zsidó nép igazi nagysága és mai imperializmusa a babiloni száműzetésben kovácsolódott a zsidó faji és nemzeti lélek tudatos, prófétai kiépítésével. S a napóleoni háborúkban kovácsolták Bismarck politikai fegyverzetét. A mi magyar babiloni fogságunk idejét kell kitölteni belső építő munkával: e belső építő munka terve, rendje, a magyar erőknek és értékeknek e munkára való megszervezése: íme a fajvédő koncepció."107 A fajvédő politikus sorai szinte kínálják az összehasonlítást. Bethlen István 1926. szeptember 24-én a kormányzóhoz írt lemondó levelében a magyar politika útját így fogalmazta meg: „A következő lépés a katonai kontroll lerázása és a katonai 105 Κ 429. Adatgyűjtemény 1938. II. Oslói konferencia. 106 Horthy: im. 15b sz. 107 Tiborba II. Szózat 1924. I. 3.