Századok – 1990

Tanulmányok - Pritz Pál: A fajvédők külpolitikai nézetei (1918–1936) V–VI/617

624 Ρ RITZ PÁL zott megnyilatkozások tehát a tényleges felfogást tükrözik, a forráskritikának elsősorban abból a szempontból van helye, hogy az adott irat, dokumentum befelé vagy kifelé szóló célzattal készült-e. Az ellenforradalmi rendszer konszolidációja éppen a fajvédők megrendszabályozásával függött össze. Részesei maradhattak a hatalomnak, ha meghunyászkodnak, elfogadják a nagybirtok és a nagytőke domináns hatalmát, tudomásul veszik, hogy a trianoni béke aláírásának a nemzetközi status quo (átmeneti) tiszteletben tartása a feltétele. Ez volt a bethleni konszolidáció, amelyet a fajvédők széles körei (akiknek egy része Gömbös körül tömörült, más részük azonban nem) nem fogadtak el. Ezért a bethleni konszolidáció hosszan elhúzódó folyamatában a fajvédők által megfogalmazott külpolitikai eszmefuttatások mögött szinte minden alkalommal meg lehet találni a belpolitikai mozzanatot. Tehát a külpolitikára vonatkozó megállapítások korántsem biztos, hogy tényleges álláspontot fejeznek ki, mert számos esetben — amint azt majd részletesen és konkrétan látni fogjuk — az volt a céljuk és értelmük, hogy támadják a kormány belpolitikáját. A korabeli hivatalos magyar külpolitika és a fajvédők külpolitikai nézetei között valójában sokszor lényegesen kisebb volt az ellentét, mint ahogy az első pillantásra tűnne. Hiszen az ellenzéki pozíció természetéből kövekezik, hogy a saját arculat kidomborítása eleve igényli a meglévő — esetleg csupán részkérdésben mutatkozó — különbségek kihangsúlyozását. Ellentétek és ütközések fakadhattak tehát hangsúlyeltolódásokból, amikor pedig egy másfajta belpolitikai alapállás az ilyesmit eliminálta, illetve szükségtelenné tette volna. Úgy véljük, hogy a külpolitikai gondolkodás rekonstruálásánál fontos annak mérlegelése, hogy az eszmei-világnézeti beállítódás megjelenik-e a gondolkodásban, avagy sem. Továbbmenve azt mondhatjuk, hogy számos esetben a külpolitikai gondolkodásban a világnézeti beállítódásnak nincsen nyoma, tehát egy külpolitikai nézetrendszer rekonstruálása még korántsem jelenti feltétlenül azt, hogy a rekonstrukció révén szükségszerűen el lehet hatolni az egyéni világnézet szférájába. Nem lehet kétséges, hogy Gömbös már a húszas évek elejétől Magyarországot a majdan kialakuló, a békerendszert megváltoztató Berlin-Róma tengely oldalán kívánta látni, mint független, a Duna-medencében és a Balkán felé misszióval rendelkező államot. Ez volt a külpolitikai koncepciója, és ebben a turanizmusnak a keleti gondolatnak nem volt helye. Ennek megfelelően külpolitikai eszmefuttatásaiban Gömbös többnyire, lényegében az élesen ellenzéki éveit leszámítva a magyarság keleti beállítottságára vonatkozó nézeteinek nem is adott hangot. Mégis elszórt megnyilvánulásaiból, valamint egy más természetű polemikus írásából nézeteinek ez a mélyebb vonulata megragadható. 1924-ben Gratz Gusztávval vitatkozva, és hangsúlyozva, hogy nem a reálpolitika szükségleteire gondol, ajánlja a turanizmus gondolatának ápolását. A messze jövő szempontjából gondol egy olyan — főleg szellemi mozgalomra, amely bennünket turániakat egybekapcsol. „Nézzük Ázsia és Európa etnográfiai térképét, nem ötlik-e szembe a turáni törzsek elhelyezkedése, nem gigantikus-e a turáni fajnak ereje és előretörése Európa felé." Nyíltan megvallja, hogy a Nyugattól való elfordulást ajánlja. Antiliberális felfogásának jegyében arról beszél, hogy a liberalizmus tette a magyarokat nyugatmajmolóvá. „A legutolsó generációk 48 óta lassan-lassan eltávolodtak az igazi magyar szokásoktól, szemük nem örül a magyar stílusnak, fülük nem szere-