Századok – 1990

Tanulmányok - Pritz Pál: A fajvédők külpolitikai nézetei (1918–1936) V–VI/617

618 Ρ RITZ PÁL így alakult ki már az 1918-1919-es forradalmak alatt a fajvédők tábora, akik az ellenforradalmi szervezkedésekben — már csak tömegeik miatt is — a legnagyobb erőt jelentették, és akik az ellenforradalmi tömörülések közismerten széles politikai palettáján belül a legsarkosabban kerültek szembe a világháború előtti Magyarországon dívott liberális világnézettel, így nem egyszer saját korábbi felfogásukkal.1 Az életérzés alapvetően azonos volta — mint ahogy az általában lenni szokott — korántsem zárta ki, hogy a dolgok alakításáról ne gondolkodjanak különféleképpen. Volt egy részük, akik a frontális szembenállás helyett a polgári demokratikus forradalom jobbszárnyán elhelyezkedő politikusokkal keresték a kapcsolatot, mint Havel Béla, Manno István, Holló Gábor. Voltak, akik úgy látták, hogy a forradalom radikalizálódása, proletárforradalommá való fejlődése feltartóztathatatlan, mivel azonban a bolsevista rendszer nem fogja tudni magát fenntartani, ezért legjobb mielőbb túlesni rajta, mennél épebben átvészelni. (Mecsér András, Görgey József.) Hogy az eseményeket siettessék, kommunistává vált volt hadifogoly társaikat provokálták is ebben az irányban. A legnépesebb társaság a forradalmon belül akart magának a forradalomtól elhatárolódó, de taktikus módon abban mégis helyet nyerő szervezeteket létesíteni. Ezek az erők válnak a Magyar Országos Véderő Egyesületben (MOVE) 1919 januárjától hangadóvá, ők juttatják a MOVE elnöki székébe Gömbös Gyulát, aki a honvédelmi miniszter ellen tüntető katonák előtti fellépésével — mert a határok védelmére ösztönözte őket — vívott ki a fajvédő tisztek körében tekintélyt.2 Ők azok, akik az 1928 decemberében megalakult Területvédő Liga tevékenységével sem értenek egyet. Nem azért, mintha céljaiktól különböznének, hanem mert a módszereket keveslik. „Istenem — kiált fel naplójában Kozma Miklós — nem magyarázat kell ide! Bent és kint hiába magyarázzuk ezt a plakátokkal. Ezt csak a határok mentén, ólommal és tűzzel lehet magyarázni!"3 Ők azok, akik a legélesebben állnak szemben Károlyi Mihály pacifizmusával. A köztársasági elnök újévi beszéde kapcsán, amelyben arról szólt, hogy a területi integritást gazdasági értelemben kell elképzelni, a jövő pedig a pacifizmusé, Kozma Miklós annyira elképed, hogy nincs is ellenérve: „Meg kell hogy álljon az ember esze! Itt már nem is lehet kritikát gyakorolni!"4 1 Ulain Ferenc, a fajvédők egyik legmarkánsabb figurája szintén szabadkőműves múlttal rendelkezett. A kézirat elkészülte után jelent meg Zinner Tibor: Az Ébredők fénykora 1919-1923 című munkája (Bp. 1989.), amelyet a szerző azzal az igénnyel írt meg. hogy a szakirodalom szélsőjobboldali mozgalmakat többnyire egybemosó ábrázolásával szemben az ÉME kiemelkedően fontos — és ezáltal természetesen a szélsőjobboldalon belül sajátos — szerepét bemutassa. (8-10.) Ennek jegyében a fajvédők kapcsán „az 1923 nyarától kibontakozó fajvédő mozgalom" megfogalmazást használja. (172.) Valójában saját későbbi fejtegetései is — támaszkodva a Történelmi Szemlében 1979-ben megjelent írására — azt bizonyítják, hogy az ébredők és fajvédők között „szoros korreláció mutatható ki". (183.) Nyilvánvaló, hogy a fajvédő mozgalom történetében új fejezet kezdődik, ám aligha kétséges, hogy a korábbi évek szélsőjobboldali törekvéseit a fajvédelem fogalomköre alá lehet és kell vonni. 2 Kozma Miklós: Az összeomlás 1918-1919. Bp. 1933. 47., 49., 69-70. 72-76., 80-81., 84-86. Bánffy Miklós: Emlékeimből Bp. 1943. 117. Tormay Cecile: Bujdosó könyv I. kötet. Bp. 1939. 3 Kozma Miklós: im. 68. 4 Uo. 97.