Századok – 1990
Tanulmányok - Romsics Ignác: Bethlen István külpolitikája 1921–1931 V–VI/577
BETHLEN ISTVÁN KÜLPOLITIKÁJA 593 halálos sebet kapott. Alighogy 1926 szeptemberében a konkrét tárgyalások Genfben megkezdődtek, közbelépett Olaszország. Mussolini jelezte: kész egy olyan „messzemenőbb politikai szerződést kötni", amely „Magyarországnak nagyobb előnyöket biztosítana, mint egy Jugoszláviával kötendő szerződés".6 6 Mussolini közbelépése az olasz-jugoszláv viszony megváltozásával magyarázható. 1926 tavaszán, amikor Bethlen mintegy engedélyt kért Rómától a tárgyalások megindításához, Grandi, az új külügyi államtitkár még nem ellenezte azt. Albánia olasz „védnökség" alá helyezése (1926. november 22.) miatt azonban 1926 őszére az olasz-jugoszláv viszony oly mértékben feszültté vált, hogy egy katonai konfliktus lehetősége fenyegetett. A magyar-jugoszláv megbékélés tehát olasz szempontból hirtelen nagyon nemkívánatossá vált. 7 Olaszország szövetségesi értéke — mind gazdasági, mind politikai szempontból — összehasonlíthatatlanul nagyobb volt Jugoszláviáénál. A magyar-jugoszláv közeledés helyébe így 1926 végétől a Bethlen által régen várt, s már 1921-ben „előrejelzett" olasz-magyar barátkozás lépett. Magyarország Jugoszláviával szembeni politikáját ennek megfelelően a továbbiakban nem a békülékenység, hanem — Olaszországgal karöltve — egyre inkább a horvát autonom isták, illetve szeparatisták támogatása jellemezte. Az olasz orientáció kialakulása egybeesett a revíziós célokat szolgáló aktívabb külpolitika feltételeinek megteremtődésével. 1926 nyarán a Népszövetség megszüntette Magyarország szigorú pénzügyi ellenőrzését. Ehhez járult az állandó katonai ellenőrzés feloldása 1927. május 15-én.6 8 Mindezek együtt egy új, az addiginál nyíltabb, egyértelműbb és aktívabb külpolitika folytatására teremtettek lehetőséget. Az előkészítő tárgyalások után Bethlen 1927. április 4-én érkezett Rómába. Az olasz fővárosban töltött öt nap alatt háromszor tárgyalt Mussolinivei. Megbeszéléseik során Bethlen részletesen ismertette felfogását Magyarország külpolitikai helyzetéről és a követendő külpolitikáról. Abból indult ki, hogy „Közép-Európa helyzete nem definitív"; az „új rendezés" egyik vagy másik nagyhatalom irányításával előbb vagy utóbb bekövetkezik. A francia koncepciót — mondotta —, mely Magyarország, Ausztria és a kisantant megbékítésére, majd pedig szövetségbe tömörítésére törekszik a status quo alapján, nem támogathatja, mert „Magyaroszág lelkileg sohasem fogja elfogadni a trianoni szerződést". Amennyiben — folytatta gondolatmenetét — nem Franciaország fogja a térség új rendjét megszabni, úgy előre látható, hogy „Német-és Oroszország megerősödésével e két hatalom fog erre a rendezésre befolyást gyakorolni". Magyar szempontból különösen az orosz befolyás megnövekedését nevezte veszélyesnek, miután az „északi és déli szláv népek blokkja" ez esetben harapófogóba zárná Magyarországot. Kifejtette, hogy a francia, német vagy orosz hegemónia nemcsak a magyar, hanem az olasz érdekeknek sem felel meg, s ezért Olaszországnak és Magyarországnak együttes erővel a felvázolt lehetőségek megakadályozására kell törekedni. így tehát — fejezte be eszmefuttatását — a kisantant fellazítása, 64 IRATOK III. 789. 67 Uo. 773-774. és IV. köt. 41. 68 Juhász: i.m. 102-103.
