Századok – 1990
Folyóiratszemle - Wekszelmann M. I.: A nemzeti burzsoázia kialakulása III–IV/559
FOLYÓIRATSZEMLE 575 VEKSZELMAN, M. I. A NEMZETI BURZSOÁZIA KIALAKULÁSA KÖZÉP-ÁZSIÁBAN A 19-20. SZÁZAD FORDULÓJÁN Egyenetlenül, gyengén feldolgozott problémakör vizsgálatának szentelte cikkét a szerző. A kutatás helyzetét elsősorban a statisztikai adatok hiányos volta magyarázza. A Turkesztán kormányzóságra vonatkozó kimutatásokban főként kereskedők szerepelnek, ill. rendi hovatartozás és nem társadalmi helyzet szerint csoportosították az adatokat. Emellett szemléleti problémák is motiválták a kutatókat. A kézmű- és kusztáripar kategóriájába sorolták a térség iparát, nem tételezték a gyáripar, s ennek függvényében a helyi burzsoázia létét. A működő üzemek, vállalkozások adatainak hiányos volta is alátámasztotta ezt a szemléletet. Vekszelman a korábbi publikációk, s heterogén, de használható forrásbázis vizsgálata alapján mutatja ki, hogy a helyi etnikumok körében tőkés vállalkozókról beszélhetünk a 20. sz. első évtizedeiben. Elsősorban az orosz hitelbankoknak a térségre vonatkozó iratanyagai hasznosíthatóak. A hitelügyleteket megelőzően ugyanis informálódtak, tájékozódtak a kölcsönigénylők vagyoni viszonyairól, s az ezzel kapcsolatos iratok jelentős része fennmaradt, tanulságos a helyi társadalmi viszonyok, azon belül a téma kutatása szempontjából. Hasonlóan a bankok elnökségi üléseinek jegyzőkönyveihez, valamint a bankfelügyelőségek jelentéseihez. Szétszórt, de szisztematikus kutatómunkával eredményesen hasznosítható forrásbázist képeznek a téma vizsgálatához a központi orosz kormányszervek iratanyagainak egyes fondjai. Mindezek alapján a kialakuló közép-ázsiai burzsoázia társadalmi származás szerint uzsorás kereskedők, vállalkozó feudális előkelők, falusi hivatalnokok és sikeres kézművesek közül került ki. Etnikailag zömében üzbég, helyi eredetű zsidó és kirgiz volt. A Buharai Emírségben a 20. sz. elején kb. 100 olyan nagykereskedőt és vállalkozót regisztráltak, akiknek 20-50 ezer rubel alaptőkéje volt. Hasonló eredményre vezettek a Chivával kapcsolatos vizsgálódások. Többségük nem csupán pénztőkével, hanem ingatlan vagyonnal is rendelkezett, s ezt kínálta biztosítékul a kölcsön igénylése alkalmával. A legelterjedtebb a gyapottisztító, gyapotfeldolgozó üzemek (manufaktúrák) alapítása volt. Az 1880-as években indult a folyamat, s 1911-ben már csaknem 300 ilyen üzem működött, felerészben helyi vállalkozók tulajdonában. Közülük egyesek több üzemmel is rendelkeztek. Szerzőnk hangsúlyozza, hogy technikai felszereltség szempontjából többnyire a kor európai színvonalán álltak ezek a gyapotfeldolgozó üzemek, mivel új iparágról volt szó. Számottevő olajsajtoló ipar működött. 1911-ben egyharmaduk (22-7) volt helyi vállalkozók tulajdonában. A 75 bőrkikészítő műhely, ill. manufaktúra kétharmad részben a kialakuló helyi burzsoázia tulajdonát képezte. Szórványosan, s főleg gazdag kereskedők bányavállalatokba is betársultak. Jelentős volt a vasútépítkezési vállalkozók száma, s az 1890-es évek derekától az orosz bankok — főként az Orosz-Kínai, a Moszkvai Kereskedelmi — helyi fiókjaiba is betársultak a helyi pénztőkés elemek. Maga a buharai emír is több érdekeltséggel rendelkezett. A fentiekben összefoglalt átfogó megállapítások Vekszelman cikkében név szerinti felsoroláson is alapulnak, argumentálva a közép-ázsiai tőkés vállalkozók helyi jellegét. (Isztorija SzSzSzR, 1987. 3. szám 156-164. I.) M
