Századok – 1990

Történeti irodalom - Hatschikjan Margaditsch A.: Tradition und Neuorientierung in der bulgarischen Aussenpolitik 1944–1949. Die „nationale Aussenpolitik” der bulgarischen Arbeiterpartei (Kommunisten) (Ism.: Niederhauser Emil) III–IV/548

551 TÖRTÉNETI IRODALOM Bulgária külpolitikai mozgástere ekkor, 1947 második felében volt a legnagyobb, bár a barátsági szerződést szovjet intervencióra kellett örökre szóló helyett 20 évre megkötni. Hatschikjan itt közbeiktat egy rövid exkurzust a bolgár külgazdaságról, megállapítja, hogy ennek lényege Bulgária gazdasági elmaradottsága, az agrárjelleg. Az agrártermények kiviteléhez a fő partner, a Szovjetunió nem volt megfelelő, mert maga is nehéz helyzetében nem tudott iparcikkeket szállítani, felvevőként pedig viszonylag alacsonyabb árakat fizetett (pl. a fő exportcikkért, a dohányért). A helyzet csak akkor javult, amikor Bulgária Csehszlovákiával és Lengyelországgal is ki tudta építeni kapcsolatait. A Marshall-segély egyébként Bulgária számára csak agrárgazdaságának helyreállítását segítette volna elő, az iparosításhoz szükséges segítséget Bulgária csak a keleti tömb országaitól kaphatta. A Tájékoztató Iroda létrejöttével Bulgáriában is felgyorsult a szocializmus felé való átmenet. 1947-48 fordulóján került elő újra a föderáció kérdése, Dimitrov egy sajtónyilatkozatban Lengyelországra, Csehszlovákiára és Görögországra is kiterjedő óriás-föderációról nyilatkozott, ezt persze a Szovjetunióval szoros kapcsolatban képzelte el. Sztálin azonban közbelépett, a Szovjetunió a nyilvánosság előtt is elítélte az elképzelést. Nyilvánvaló volt, hogy csak a keleti tömb államai közötti kétoldalú egyezményeket hajlandó megtűrni. A Jugoszláviával történt szakítás után Dimitrov egy ideig még bolgár-jugoszláv vonatkozásba valami külön vonalat próbált megvalósítani, a szakítás nyilvánosságra hozatala (1948 június) után azonban már erről le kellett térnie. A BKP V. kongresszusán, 1948 decemberében még mindig a délszláv föderációt emlegette, ez azonban már teljesen irreális volt. Közben eldőlt a kérdés, hogy a Dimitrov által emlegetett népi demokrácia a proletárdiktatúra egyik formája, a Politikai Bizottságban Cservenkov hívei kerültek többségbe, aki az 1944-47 közti korszak egész addigi értékelését (és ezzel Dimitrov politikáját) támadta, Dimitrov újból, mint már 1947 nyarán, önkritikára kényszerült. Bulgária ebben a Hatschikjan szerint 1948 februárjában kezdődő harmadik szakaszban ismét defenzívába került, a szovjet tömb tagja lett. A pozitívum, hogy ezzel a pirini kérdés megoldódott, területi autonómiáról nem esett több szó, a Macedóniából jött tanároknak haza kellett térniük, a macedón szervezeteket feloszlatták, bár a „nagybolgár sovinizmus" kritikája továbbra is napirenden maradt. Pirint tehát sikerült megtartani. Mindez csak igen hézagos váza mindannak, amit Hatschikjan könyvében tárgyal. Angol, bolgár és jugoszláv levéltári anyagot is fel tudott használni, de a bolgár forrásanyag 1944 után majdnem kizárólag gazdasági kérdésekre vonatkozik. így a sajtóra és nagyszámú feldolgozásra is kellett támaszkodnia, amelyek bolgár és jugoszláv részről az 1970-es évektől kezdve sok, addig titokban tartott adatot, dokumentumot nyilvánosságra hoztak. Persze nagyon lényeges kérdések vonatkozásában a szerző továbbra is találgatásokra volt utalva a források hozzáférhetetlensége miatt. Hatschikjan feldolgozása néhány évvel ezelőtt még szenzáció lehetett volna nálunk (ha szabadon lehetett volna ismertetni). Manapság már sok mindent világosabban látunk, s így számunkra is egészen természetes, ami a szerző számára nyilvánvalóan az, hogy pártpolitikáról beszél, de valójában csak a pártvezetőség politikájáról (esetleg belső harcairól) esik szó, mert hiszen ez volt a pártpolitika. A hosszú kidolgozás során a fő kérdés, a bolgár-jugoszláv viszony és a macedón kérdés sokszor mintha háttérbe szorulna, majd búvópatakként megint előkerül megnyugtató lezárás nélkül. De ezt a szerző ki is mondja: a macedón kérdés mindig a bolgár-jugoszláv (és hozzátehetjük: a nemzetközi) helyzet függvénye volt. Hatschikjan szerint nehezen lett volna elképzelhető, hogy a bolgár párt valamiféle konzisztens politikára tudott volna jutni a marxizmus-leninizmus ideológiai koncepciói, a belső hatalmi kérdések és a bolgár államérdekek hármasságában. Egy szovjet típusú nemzetiségi megoldás nem jöhetett számításba, hiszen Macedónia kérdése három országot és három pártot érintett, ez utóbbiak közül kettő uralkodó