Századok – 1990
Történeti irodalom - Hatschikjan Margaditsch A.: Tradition und Neuorientierung in der bulgarischen Aussenpolitik 1944–1949. Die „nationale Aussenpolitik” der bulgarischen Arbeiterpartei (Kommunisten) (Ism.: Niederhauser Emil) III–IV/548
549 TÖRTÉNETI IRODALOM de az egyszerűség kedvéért a továbbiakban is eredeti (1948 decemberében visszavett) nevén nevezzük majd. A párt elítélte Macedónia bolgár megszállását a második viágháború alatt, az 1944 októberi bolgár fegyverszüneti egyezmény vissza is állította a két világháború közti határokat. Ennyi nagy általánosítással az előzmény. Hatschikjan egy bevezető fejezetben, sok illusztratív térképel ezt vázolja fel, mielőtt az érdemi tárgyalásba kezd. Ez egyébként sok egyéb kérdést is felölel, a bulgáriai belső fejlődést, a Tájékoztató Iroda (Kominform) létrehozásának körülményeit, a bolgár-jugoszláv-szovjet viszony kérdéseit, a nyugati hatalmak állásfoglalását, olyan kérdéseket is, amelyek az utóbbi évek szakirodalmából már ismertek. A tárgyalás tengelyében azonban a macedón kérdés áll. A szeptember 9-i fordulat után Bulgária nehéz helyzetben volt, elszigetelve mindenfelé. A kitörés legjobb módjának az látszott, ha az ország részt vesz a Hitler elleni háborúban, ezt a jugoszláv vezetés csak hosszabb tárgyalások után fogadta el, hiszen területét is érintette. A fegyverszünet létrehozta Szövetséges Ellenőrző Bizottságban a Szovjetunió hamarosan vezető szerephez jutott, ebbe a nyugati hatalmak hamar belenyugodtak, mintegy átengedték Bulgáriát, az Egyesült Államok érdektelennek mutatkozott, Anglia is csak a látszat kedvéért (és a görögországi helyzet miatt) mutatkozott érdekeltnek. Nem ismerték el viszont Bulgáriát hadviselő félnek, és a bolgár békekötés szüksége révén még voltak ütőkártyáik. Ezzel kezdődött Hatschikjan szerint a bolgár külpolitika első, 1947 februárjáig terjedő szakasza, amelyben Bulgária inkább passzív szerepet játszott, külpolitikai mozgástere korlátozott volt. Mindenesetre a háborús részvétel sok anyagi áldozatot követelt. Bulgária nemcsak katonai segítséget nyújtott Jugoszláviának, de élelmiszerekkel, egyéb cikkekkel is segítette, jugoszláv hadiárvákat fogadott be hosszabb időre. A szerző ezt a bolgár-jugoszláv viszony korai látszatvirágzásának nevezi. Látszat azért is, mert a Pirini Macedónia kérdése elég hamar előkerült. A külpolitikában vezető szerepet játszó bolgár párt természetesen elvetette az űn. „nagybolgár sovinizmust", vagyis a macedónok és bolgárok azonosítását, de ezzel a pirini terület hovatartozása kétségessé vált. Bulgária kénytelen volt vállalni a macedón nemzet önrendelkezési jogát egészen az elszakadásig, és megadni az erre irányuló propaganda szabadságát a macedónoknak, bár ezt a Központi Bizottság helytelenítette. Az egész kérdésben a pártvezetésen belül is megosztottság volt. Tito már ekkor felvetette a két állam közti föderáció kérdését (1944 novemberében), az ekkor még Moszkvában tartózkodó Dimitrov nem javasolta az elsietést. A jugoszláv tervezet szerint Bulgária a 7. tagköztársaság lett volna, ami elnyelésével volt egyenlő az adott helyzetben, hiszen Bulgária a tárgyalt időszakban mindvégig a gyengébb, ifjabb partner szerepét játszotta. Ezért bolgár részről a két állam szoros szövetségét vetették fel. A föderáció kérdésében a bolgár áláspont az volt, hogy először ez jöjjön létre, azután kerülhet sor Pirin átadására, a jugoszláv fél az ellenkező sorrendet kívánta, valahányszor a kérdés előkerült. Minthogy az angol kormány Görögországra való tekintettel ellenezte a konföderációt (a nyugati hatalmak csak balkáni konföderációra voltak hajlandók), erre való hivatkozással a tárgyalások abbamaradtak, holott a fő ok a szovjet ellenzés volt, Sztálin még szabad kezet akart hagyni magának. A jaltai konferencia döntése szerint a háború befejeztéig Bulgária ne kössön szövetségeket. A fejlemények időben részben egybeestek a hazai változásokkal, az ellenzék visszaszorításának első lépéseivel, bár a kialakult rendszert még nem tekintették proletárdiktatúrának, a kormány a Hazafias Frontban tömörült pártok kormánya volt, de ezen belül a BKP vezető szerepe vitathatatlan. Az angol kormány ezt a helyzetet görög érdekeire való tekintettel inkább hajlandó volt eltűrni, az USA kormány kevésbé, bár egy ideig maga is engedékeny, két ellenzéki politikusnak a kormányba való felvételét végül is egyik nyugati hatalom sem tudta kikényszeríteni, csak a választások elhalasztását 1945 őszére. A bolgár kormányzatnak a Bul-