Századok – 1990

Történeti irodalom - Gesselschaft Politik und Verwaltung in der Habsburgermonarchie 1830–1918 (Ism.: Erdődy Gábor) III–IV/530

531 TÖRTÉNETI IRODALOM Gergely András (Ungarns staatsrechtliche Stellung in der Habsburgermonarchie in den Ap« rilgesetzen von 1848) a 48-as közjogi rendezés legfőbbképpen meghatározó mozzanatát a kényszerű kompromisszumkötésben ragadja meg. Az áprilisi alkotmány fontos történelmi jelentőségének tekinti, hogy bár a tiszta perszonálnuiót több ponton nem sikerült érvényre juttatni, létrejött az alkotmányos monarchia olyan épülete, amelyben a három egymástól elválasztott jogkörű hatalmi pólus (uralkodó, parlament, kormány) egyenlő befolyással rendelkezett a törvényhozó, illetve végrehajtó munkálatokban. Olyan kényes, viszonylagos egyensúlyhelyzet jött létre, amelyet alkotmányos eszközökkel nem lehetett megbontani, ami működőképességének legfőbb biztosítékát jelentette. Felhívja a figyelmet ugyanakkor arra is, hogy az államjogi kapcsolatok meghatározása során lényeges vonatkozásokban a perszonálnuiónál lazább megoldás született. Az 1848: 3. tc. például az alkirályként funkcionáló nádort az uralkodó távollétében a végrehajtó hatalom gyakorlására hatalmazta fel; az uralkodó személye körüli miniszterek ellenjegyzési, azaz vétójogot biztosított külpolitikai döntésekben; a sajtótörvény egyik bujtatott paragrafusa pedig lehetőséget kínált akár szekundogenitúra létesítésére is. Végül is a 48-as polgári liberális államberendezkedés a reformkori ellenzék életképességét bizonyította. Olyan önkorrekcióra képes államrendet hozott létre, amely képes volt arra, hogy 1849-ben a teljes állami függetlenség, a nemzetiségek egyenjogúsítása, a polgári demokrácia felé továbbfejlődjön, s amelyet csak fegyveres önkény tudott felszámolni. Ronald Ε. Coons „Kübeck and the Pre-Revolutionary Origins of Austrian Neoabsolutism" c. írása a fiatal Kübeck szellemi gyökereit, Adam Smith hatását vizsgálja; bemutatja kapcsolatát Metternichhel és Kolowrattal; viszonyát az osztrák államtanácshoz és az udvari kamarához. Elemzi ellentmondásos hozzáállását a politikai reform kérdéséhez; rámutat liberális gazdasági elképzeléseinek és következetes politikai konzervatíivizmusának ellentmondásaira; sokban éppen ebből vezetve le a közeledő forradalommal szembeni tehetetlenségét. Brigitte Mazolil-Walling (Überlegungen zu einer Verwaltungsgeschichte Lombardo-Venetiens im Neoabsolutismus) az 1850-től a bécsi egyetemen tanító Lorenz V. Stein nézőpontját elfogadva az állam és a közigazgatás társadalmi meghatározottságából indul ki. Vizsgálódásában a hangsúlyt a kontinuitásra helyezi, Felső-Itália kormányzási rendjének létrejöttében az olasz és az osztrák államképződési folyamatok egymásra és egymás ellen ható összegződését ismeri fel. Részletesen mutatja be a koraújkori kormányzás során kialakult struktúrákat, annak Napóleon uralma alatti módosulásait, s 19. századi továbbélését. A helyi előzményeket és sajátosságokat a bürokrácia egyetemes törvényszerűségeinek összefüggésrendszerébe állítja, s e kettő szimbiózisával magyarázza hogy Bach központosítása a bürokratikus funkcionáriusok már létező hierarchiájára épülhetett, amely magától értetődően szolgálta nemcsak a császárt, hanem az elvont állami központi hatalmat is. Állami és társadalmi dualizmusa szinte magától értetődő természetességgel érvényesült. Az eszköz önállósult, mindent átható rendszerré vált, melyet permanens belső dinamika működtetett. Mirjana Gross (Die Rolle der Eliten in der Modernisierung Nordkroatiens von den fünfziger bis zu den achtziger Jahren des 19. Jahrhunderts) abból indul ki, hogy a nagy belső eltérések következtében egységes horvát modernizációról nem lehet beszélni. Esettanulmánya ezért Észak-Horvátország és Szlovénia fejlődésének vizsgálatára szorítkozik. A térségben lejátszódó modernizációs folyamatot 4 szakaszra bontja: Mária Terézia és II. József, ill. a neoabszolutizmus korát a kívülről kezdeményezett változások jellemezték; Mazurianic bán 1873-90 között bevezetett reformjai a belső modernizáció hőskorát jelentették; a külső és belső modernizáció összekapcsolására képes századforduló pedig a horvát nemzeti integráció magasabb fokát alapozta meg. Az 1848 utáni modernizációs kísérletek szempontjából meghatározónak tekinti, hogy a gazdasági növekedés legfőbb potenciális forrásai kiestek. Horvátország Bécstől függő közép-