Századok – 1990

Figyelő - Gunst Péter: Töprengések egy magyar Sztálin-életrajz ürügyén III–IV/487

FIGYELŐ 517 a párton belüli ellenzéki irányzatok helyzetének ellehetetlenítésére, ezen irányzatok megsemmisítésére (most már valóban fizikai megsemmisítésére) hoztak. Itt, vagyis a nagy pereknél már valóban felmerül tehát két vizsgálandó kérdés is. Nem játszott-e ezekben a perekben szerepet az, hogy Sztálin és politikai irányzata kizárólagosságra törekedett, mert véglegesen ki akarta iktatni a szovjet párt életéből mindazokat a politikai ellenfeleit, akik valamilyen szempontból reális alternatívát képezhettek volna politikájával szemben? S a másik, ezzel egyenrangú probléma: vajon az ellenzék, vagy annak egyes kisebb csoportjai nem törekedteke valóban arra, hogy esetleg erőszak alkalmazásával számoljanak le Sztálinnal és csoportjával. Ezekben az években még komoly politikai küzdelem folyt a párton belül, ami nem volt teljesen egyoldalú folyamat. Nem kétséges, hogy Trockij a 30-as években fokozatosan növelte politikai aktivitását, ha nem is a Szovjetunión belül, de a Szovjetunió irányában (erre utal pl. orosz nyelven megjelentetett folyóirata, amelyben olykor meglepő írásokra lehet bukkanni ezekben az években), s valószínűleg az ellenzék más irányzatai is aktívan politizáltak, csupán ennek formái részben — önhibájukon kívül — magatartásuk jellege, másrészt a szovjet levéltárak máig nem kutatható volta következtében számunkra ma még nem elég ismertek. A marsallok perénél számításba jöhet több variáció is (a német titkosszolgálat koholmánya, mint verzió újabban megkérdőjeleződött, de egyáltalában nem lehetetlen, hogy legalább egy részük megkísérelhetett valamiféle katonai, vagy együttes katonai és politikai akciót a sztálini vonalvezetéssel szemben). Vagyis a lényeg, amelyre itt a figyelmet felhívjuk, hogy mindmáig nem foglalkozott a történetírás a perek, represszáliák okaként azzal, hogy a sztálini politika a potenciális ellenzék, a párton belüli más vonal kialakulásának csíráit is ki akarta irtani a szovjet párt vezetéséből. Ezért lehetett szükség az ellenzéki irányzatokkal szembeni küzdelemben a módszerek megváltoztatására, a fizikai terrorra, a fizikai megsemmisítésre, Trockij megölése is erre a magyarázatra irányítja a figyelmet. Bonyolult problémáról van tehát szó a „nagy perek" és a folyamatos megtorlások, párttisztítások esetében, s úgy tűnik, nem is csupán egy-, hanem többtényezős kérdéskör ez. Semmiképpen sem maradhat meg tehát a kutatás a mai szinten, úgy is mondhatnánk, a mai tematikában, hanem ki kell azt szélesíteni a politika· és részben a társadalomtörténet irányába. Hasonlóképpen sokkal több figyelmet érdemelnének a kutatás részéről a tömeges megtorlások, a munkatáborok mellett azok az újabban mind sűrűbben napfényre kerülő tömegsírok, amelyek megsemmisített áldozatok ezreinek, olykor tízezreinek tetemeit tartalmazzák. Mi lehetett az oka az ilyen méretű fizikai terrornak? Szükséges volt ez valamilyen okból? Ezekre a kérdésekre igazi válasz még nincs. Pedig a történelem itt is ad lehetőséget analógiákra, amelyek talán közelebb vinnének bennünket a megértéshez. A kambodzsai népirtás, Pol Pot rendszere nyilván nagyon sok szállal kötődik Sztálin tömegterrorjához. Sajnos, az elméleti összefüggés, a körülmények hasonlóságának és különbözőségének vizsgálata még várat magára. Ugyancsak hiányzik a kínai kulturális forradalom és a sztálini terrorhullám összevetése, a hasonlóságok és különbözőségek bemutatása. Mindezzel csupán jelezni szeretném, hogy a terror feltárása nem állhat meg a számszerűségek megragadásánál, hanem el kell jutni az okokig akkor is, ha a mi számunkra ezek az okok, esetleges indokok elfogadhatatlanok. Természetesen